Sorra készülnek el az első fővárosi Égig érő fű pályázatból finanszírozott udvarzöldítések. Érdekesek és értékesek egytől egyig, de a most felkeresett Visegrádi utcai tömb méretben és a kertre fordított energiában is kiemelkedő.
Újlipótvárosról nem az árnyas utcák jutnak eszünkbe. Pedig vannak itt fák, bokrok, virágok, csak jobbára a kapukon belül, a házak belső udvarán kell őket keresni. A helyzet egyszerre szomorú, és örömteli: jó, hogy legalább bent vannak fák, szomorú, hogy kint, a közterületen kevés. De foglalkozzunk most a dolog jó, és kevésbé ismert oldalával, a tágas belső udvarokkal.
Az Újlipótvárosra jellemző, háztömbnyi belső udvarok annak az 1930-as évek elején létrehozott szabályozásnak köszönhetőek, ami előírta, hogy gangos, kis udvarú házak építése helyett úgy kell építkezni a sűrű beépítésű területeken, hogy házak csak az utca felőli szegélyen állnak, így előbb-utóbb létrejön egy olyan, házakból álló zárt keret, amin belül hatalmas, valóban zöld udvarok jönnek létre. A városnegyednek a mai napig ez az egyik legnagyobb értéke, annak ellenére, hogy a közös udvarok (inkább kertek) kerítésekkel vannak felszabdalva.
Szinte minden tömbbe bekukkantva látni egy-egy olyan házat, aminek gondosan ápolt, sokat használt kis kertje van, és persze olyat is, ahol csak pár, magról nőtt fácska próbálkozik utat törni magának. Az elmúlt évek látványos és örömteli trendje, hogy egyre többen fedezik fel a belső kertekben rejlő óriási lehetőségeket. Ennek a folyamatnak egyik kulcsszereplője Kiss Gábor tájépítészmérnök, aki évek óta házról házra, kertről kertre jár a negyedben, és az évek alatt Újlipótváros házi kertésze lett.
Az egyik hely, amivel az elmúlt időszakban foglalkozott, a Hegedűs Gyula utca 45-47. és a Visegrádi utca 42-46. Szerencsés hely, mert bár régebbi építésű, gangos házak fogják közre, a két utca felé néző házak egyszerre épültek, méretes belső kertet fogva közre. A kert fejlesztésére több helyről is került forrást szerezni az elmúlt években, a Főváros az első Égig érő fű pályázaton 2 millió forinttal támogatta a zöldítési terveket.
Ezek a tervek mára szó szerint beértek: a májusban átadott kertben nyáron már zöldséget, gyümölcsöt is szüreteltek. Kiss Gábort az Égig érő fű pályázat és a Hegedűs Gyula utcai kert kapcsán kértük meg, hogy meséljen magáról és az újlipótvárosi kertészkedésről:
„6 éve ismertem meg Újlipótvárost. 2001 óta, amióta Budapesten élek, felületes ismereteim alapján ez a hely nekem csak egy barátságtalan, sivár, faltól-falig kibetonozott része volt a fővárosnak, kivéve persze a Szent István parkot. Eljött 2017, és a Phönix-ház kertje kapcsán elkezdtem megismerni a környéket, egyik belső tömbből a másikba hívtak, és gyorsan összeállt a kép: De hát itt rengeteg a zöld! Csak nem odakinn, az utcákon, hanem rejtve, a sokszor egész nagy, zárt belső tömbökben. „Jászsági parasztgyerek” énem azonnal kiagyalta: de jó is lenne itt afféle helyi kertésznek lenni.
Úgyis untam már nagyon a tipikus fővárosi kertész életet: hajnalban városszéli kertes övezetbe, agglomerációba ki, este be, ülni a dugóban minden nap több órát. Rengeteg elvesztegetett idő, felesleges stressz… valahogy meg akartam szabadulni a napi autózástól. Így döntöttem el, hogy a fővároson belül leszek falusi kertész (Újlipótvárost sok itt élő egyszerűen csak „a Falu”-ként emlegeti, bizonyára nem véletlenül…). Nekem így tökéletes. Itt élek a város szívében, minden nap feltölt a régi építészeti környezet látványa és közelsége, valamiért ez nekem nagyon kell. Csak sikerült összehoznom, hogy még ebben a zöldben szegény városrészben is szinte minden nap sáros cipőben, fülig koszosan érjek haza a munkából, s nem tagadom, engem ez végtelen elégedettséggel tölt el.
Otthon, Jászjákóhalmán egész gyerekkoromban, amikor csak lehetett, kinn voltam a kertben. Végtére is nem csinálok mást, csak megnyújtottam a gyerekkort, és remélem, 30-40 évig eltart még ez az állapot. Az már csak hab a tortán, hogy több barátom is beugrik időnként kertészkedni hozzám, hobbiból, főleg a vidékről Pestre költözők. Orsi a zalai táj és a családi almaültetvény hiányát pótolja időnként, épp beugrott, mikor a fotók készültek.
A terveimről… nem látok mást, csak egy halvány kis látomás van előttem, ahogy a belső tömbökben felgyülemlő növénytömeg egyszer csak áttör a házakon, kiszabadul az utcákra, és beteríti Újlipi utcáit. Ahogy az idei nyár is kristálytisztán megmutatta, sokan örülnének ennek a jövőképnek. Rajta leszünk, hogy így legyen.”
Gábor jelenleg hat kerten dolgozik Újlipótvárosban, amiből kettőt a fővárosi Égig érő fű pályázat támogat. Offline munkája (értsd: kertészkedés és minden vele járó tervezés, papírozás) mellett online munkája is fontos, amivel dokumentálja a kert(ek) építését, működését.
A szép képek és a győzelmi jelentések („Szalad a tök, a patisszon, nyúlik a paradicsom, terjed a menta, készül a házi mentás limonádé.”) azért is fontosak, hogy minél több újlipótvárosi és nem újlipótvárosi lakó figyelmét felhívják arra, hogy lehet zöldíteni, lehet Budapest közepén kertészkedni, saját paradicsomot enni, csendes kertben ücsörögni. A Főváros, a kerületek, és a cégek által hirdetett udvarzöldítési pályázatok csak akkor élhetnek célba, ha vannak motivált lakók. A motiválásban fontos eszköz a már elkészült kertek megmutatása, vagy akár szervezett bejárása. (Kiss Gábor ilyet is tervez a közeljövőben.)
Ha minden jól megy, a kertek felértékelődésének egyik lépéseként nem sokára az a pont is elkövetkezhet, hogy lebontják a kerítést két szomszédos ház kertecskéje között. Apróságnak tűnik, pedig a kertek valódi összenyitása nagyban növelné a használhatóságukat, hogy mennyire, ezt épp a Hegedűs Gyula utca, Visegrádi utca közötti kert mutatja meg, ami elegendően nagy már ahhoz, hogy több különböző funkció is helyet kapjon benne. Bízzunk benne, hogy az első kerítésbontásnak híre megy, és egyre több apró kertecske fog egyesülni.
Szöveg: Kovács Tamás
Borítókép: Főváros/Képszerkesztőség/Tuba Zoltán