Úgy tűnik, hogy amíg mi azt hittük, a Lánchíd oroszlánjai a fogukat élesítik és sörényüket rendezgetik a restaurátorműhelyben, hogy mind a négyen teljes nagymacskai méltóságukba térhessenek vissza az őrhelyükre, titokban egy újabb, igazán különleges tesóval is – becenevén LE(G)O – gazdagodtak. Aki ráadásul le is ereszkedik közénk…
Bartha Dorka írása.
Október 18-án a budai oldal két oroszlánja már visszakerült a helyére, ám a szemtelen kisöcs az október 27-i reggeli órákban hirtelen ötlettől vezérelve elfoglalta egy időre a pesti hídfőnél az egyik, még üres őrhelyet… Rövid pihenő után innen a Clark Ádám tér közepére telepedik majd át.
A több mint 850 ezer kocka felhasználásával megépült LEGO® oroszlán az eredeti, Marschalkó János féle kőoroszlánok 1:1 méretarányban készült mása, azaz ő is 5,80 méter hosszú, 1,70 méter széles és 2,45 méter magas. Míg a kőmacskák darabonként 12, 5 tonnát nyomnak és három részből állnak, a LEGO változat összesen 2,8 tonnát nyom és ebből 1,3 tonna a LEGO építőkocka. A hasonlóság és részletgazdagság egészen hátborzongató.
Na de hogy készült???
A nem mindennapi oroszlánt Dóczy Balázs hivatalos LEGO építőmester modellezte és tervezte, és 560 óra alatt építették meg. Balázs a világ 27 hivatalos LEGO építőmesterének egyike, akinek nevéhez már számos, kockákból megépített budapesti nevezetesség és épület kapcsolódik – többek között a Lánchíd vagy a Zeneakadémia makettje. A most elkészült LEGO oroszlán az eddigi legnagyobb alkotása, átszámolva – hogy legyen viszonyítási alapunk – az állat 141 teljes Roxfort kastélynyi építőanyag.
A méltóságteljes állatot összesen 80 ember építette 560 órán keresztül. Hogy el tudjuk képzelni a kockák mennyiségét, Balázs azt is elmesélte nekünk, hogy a nyíregyházi LEGO gyárnak egy külön gyártási fröccsöntést is be kellett iktatnia, hogy le tudják szállítani a megfelelő mennyiségű kockát a leggyakrabban használt 2×8-as méretűből.
Külön izgalmas volt, hogy járhattunk az építésén is, amikor az oroszlán még csak az állkapcsáig volt meg, és láttuk a számítógépes 3D modellt és az építési tervet, ami alapján szintről szintre építették az állatot. Az oroszlán vázát egy fémszerkezet adja, ami megtartja a kockák súlyát is, de a belső erősítések már LEGO kockából vannak, és elárulunk egy titkot – ezek színesek.
És hogy miért különösen kedves nekünk ez a jószág?
A projekt igazi szakágakon átívelő összefogással valósult meg, részt vett benne az öteletgazda Budapest Brand Nonprofit Zrt. és a LEGO Hungária Kft., a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt., és a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.
A Clark Ádám téren november végéig fog tanyázni az oroszlán, itt egészen közelről is meg lehet szemlélni, de egészen biztos, hogy Budapest szülinapja közeledtével még sok-sok helyszínen fel fog bukkanni.