Metrófelújítás más nézőpontból: ifjúsági alkotói pályázat indul az M3-as metróról

Az M3 metróvonal felújítása kapcsán harmadik és egyben utolsó alkalommal ír ki alkotói pályázatot 3-23 éves korig a BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatósága.

A 2018-ban és 2020-ban már lebonyolított program során az ország egész területéről érkeztek pályaművek, óvodák, iskolák, oktatási intézmények és felkészítő pedagógusok is partnerek voltak abban, hogy különböző technikával készült színvonalas munkák közül válasszanak díjazottakat a zsűri tagjai.

„Óriási élményt jelentett látni, hogy a gyerekek, fiatalok hogyan képzelik el a metrófelújítást, milyennek szeretnék látni az új állomásokat vagy éppen mit gondolnak a metró környezetvédelmi szerepéről.“ – írták a korábbi pályázatokról a szervezők.

Az első alkotói pályázat ünnepélyes eredményhirdetését és a díjazott művek kiállítását a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában tartották 2018 júniusában, majd szeptemberben a József Attila Színház előcsarnokában is tárlat nyílt a zsűri által javasolt munkákból.

második alkotói pályázat körülményei mostohák lettek, hiszen a járványhelyzet felülírta az előzetes terveket. Az ünnepélyes eredményhirdetés és kiállítás elmaradt, a szervezők videóüzenetet készítettek a díjazottaknak, az ajándékokat pedig postán kézbesítették.

A harmadik alkotói pályázat remélhetőleg méltó befejezése lesz a sorozatnak így a metrófelújítás végéhez közeledve. Ismét ünnepélyes eredményhirdetés és kiállítás készül a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria támogatásával, a szponzoroknak köszönhetően pedig izgalmas és értékes ajándékok várnak a díjazottakra.

Metrófelújítás más nézőpontból: ifjúsági alkotói pályázat indul az M3-as metróról

A pályamunkák beérkezési határideje: 2023. január 30.

A szakmai bírálatra felkért művészek, a zsűri tagjai: Rumi Rózsa festőművész, művésztanár; Garami Gréta művészettörténész, a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria igazgatóhelyettese; Labrosse Daniel francia-magyar képzőművész, illusztrátor, művészeti vezető és animátor.

A pályázatról bővebben az m3felujitas.hu oldalon lehet olvasni.


A BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatósága közleménye alapján.