A Lánchíd többszörösen is szimbóluma Buda és Pest egy várossá válásának: 1849-es átadásával létrejött az állandó kapcsolat a két város között, majd Budapest tényleges egyesítésekor magántulajdonból állami tulajdonba került.
Kovács Tamás összefoglalója.
Története kerek 200 éve kezdődött: Széchenyi István 1820-ban kötelezte le magát az állandó híd ügye mellett. Hidat mások is, korábban is akartak építeni Buda és Pest között, de ez már egy másik fejezet.
A Lánchíd szóban, írásban, fényképen is örök téma. Történetének két fontos fejezetéről Budapest Főváros Levéltára tett közzé a közelmúltban alapos, képekkel gazdagon illusztrált írást. (A cikkek a címkere kattintva érhetőek el.)
Részvénytársasági tulajdonból a nemzet tulajdonába
„Az Országos Állandó Küldöttség a Sina által alapított „Lánchíd részvénytársaság”-gal 1838 szeptemberében kötötte meg a szerződést egy háromnyílású, lánchíd szerkezetű híd építésére William Tierney Clark mérnök tervei alapján. A szerződést 1839 májusában az uralkodó is jóváhagyta, az országgyűlés pedig az 1840:XXXIX. törvénycikkben emelte törvényerőre.
Ennek értelmében a megépítendő híd 87 évig marad a társaság tulajdonában, annak eltelte után a tulajdonjog nem a városokra, hanem a nemzetre száll.”
Jancsó Éva írása az első gondolattól addig a pillanatig követi végig a Lánchíd történetét, amíg a hidat felépítő és tulajdonló Részvénytársaságtól megveszi az Állam.
A történet azért is tanulságos, mert jól bemutatja, hogyan képes gyakorlailag négy ember (Sina György, Wodianer Samu, Rotschild Salamon és Széchenyi István) végigvinni egy ekkora horderejű építkezést.
A Lánchíd felújítása 1914–1915-ben
„A felújítási műveletek több intézmény példás összefogásának eredményei voltak. A terveket a Kereskedelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium szakembereiből alakult vegyes bizottság dolgozta ki, meghallgatva az Országos Középítési Tanács véleményét is.
A munka során a híd teljes vasszerkezetét kicserélték és a hídfőket megerősítették. Egy darabig még – a munkások számára – gyalogjárókat hagytak, de a jégzajláskor ezt is elbontották. A rendkívül bonyolult mérnöki munkát precízen megtervezték és ütemesen haladtak vele.
Először felszedték az úttestet, majd a híd középső részén teljesen lebontották a híd vasszerkezetét. Leszerelték a gyalogjáró karfáit, így a felső láncsor egy ideig a levegőben lógott.”
Perczel Olivér írása a Lánchíd szerkezetét siznte teljes egészében kicserélő felújítás történetét járja körbe részletes, szinte hihetetlennek tűnő képanyaggal. Ennyire lecsupaszított hidat még a küszöbön álló felújíátásnál se fogunk látni, hiszen a mostani tervek az 1915-ben létrejött állapotot veszik alapul.
