Bár már december eleje van, még mindig akadnak sétálós napok. Ha nincs időnk nagy kirándulásra, járjunk egyet a Nagykörúton, vagy ha épp arra van dolgunk, hát tartsuk jobban nyitva a szemünket, mint máskor! Senki nem fog csalódni: Budapest igazi kincseket rejt itt is.
Zubreczki Dávid írása.
Építészeti kirándulásunkat a szecessziós Szent István körúton kezdtük, és az ötödik részben az Erzsébet körútra jutottunk. Itt elsétáltunk egy ház előtt, amely alatt egy titokzatos fürdő van, valamint az izgalmas átépítéseket megélt Royal Szálló előtt, majd a Dob utca sarkán, az Art+ Cinema mozi előtt fejeztük be a sétát. Most pedig folytassuk utunkat!
Indulás előtt vessünk egy pillantást a kereszteződés átellenes sarkára (Erzsébet krt. 44-46.). Bár sok tízezer ember utazik el minden nap e ház előtt, alighanem csak kevesek veszik rajta észre a feliratot. Pedig elég magasan, elég nagy betűk hirdetik, hogy ez a Jókai Udvar. Ebben a házban volt ugyanis a neves magyar regényíró utolsó otthona, falán ma is ott a halála után nem sokkal avatott emléktábla. Bővebben ebben a blogposztban olvashattok az épületről, ahol a szóban forgó lakásról is láthattok korabeli fotókat.
Elhaladva számos szép ház előtt – a 35-ös például valószínűleg Ybl Miklós tervei szerint épült –, alighanem ösztönösen a Madách Színház (Erzsébet krt. 29-33.) előtt állunk meg bámészkodni. A homlokzata ugyanis sok szempontból kilóg a századfordulós épületek sorából. Nem véletlenül, azt ugyanis csak 1961-ben adták át, és még akkor sem így nézett ki.
Ezen a helyen már a századfordulón is egy színpad működött, mégpedig a legendás Royal Orfeum. Rengeteg nagynevű sztár lépett fel itt, akik közül alighanem Josephine Baker, az egy szál banánszoknyában táncoló, fekete énekesnő volt a leghíresebb. Az ötvenes években azután lebontották a mulatót, és a helyére felhúzták a jelenlegi épületet.
A terveket Kaufmann Oszkár készítette, akinek akkor már nagy tapasztalata volt a színháztervezésben. Egyik leghíresebb alkotását még 1908-ban adták át, ez volt a Hebbel-színház Berlinben. A sokat tapasztalt, idős mester már nem élhette meg utolsó műve megnyitását, 1956-ban elhunyt. A Madách Színház akkoriban visszafogott eleganciájával tűnt ki a körúti házak sorából. Az igényes kőburkolatú homlokzat nem túldíszített, egyszerű, ugyanakkor talán ezen az épületen van a legtöbb egészalakos szobor a körúton. Ha jobban megnézzük, az ötször három alaknak csak a mérete és az anyaga hasonló, a stílusuk eltérő. Három alkotójuk volt ugyanis: Somogyi József, Kiss Kovács Gyula és Kerényi Jenő. Az új színház a kor presztízsberuházása volt, belső terében is több alkotást helyeztek el. Az egyik legszebb alighanem Mattioni Eszter hímeskő kompozíciója, a Halak.
Ahogy pár sarokkal odébb a Royal Szállót, ezt a házat is elavultnak ítélték a rendszerváltás után. 1999-ben nem csak belsőépítészetileg alakították át teljesen, de a homlokzatát is a kor stílusához igazították. Kapott a bejárat egy esővetőt – amolyan nagyvilági, vörösszőnyeges főkapu hangulata lett tőle –, és az erkély fölé is került egy oszlopokkal alátámasztott tető. A Siklós Mária tervei szerint átépített homlokzatelemek két évtized után, pont most kezdenek kimenni a divatból, kérdés, hogy mi lesz velük húsz-harminc év múlva. Szerintem megérdemelnék, hogy maradjanak, hiszen nemsokára ebből a korból is kevés emlékünk marad. Igaz, sétánk során még egy, tipikusan 90-es éveket idéző alkotást is érinteni fogunk.
Csak előtte nézzünk be az Erzsébet krt. 21. udvarába.
Mivel itt több bolt is működik, bármikor besétálhatunk és elálmélkodhatunk, milyen különös formát alakított ki Paulheim József az első szinten. Az építész, akinek nevét leginkább a mátyásföldi villanegyed fejlesztése kapcsán emlegetik, itt egy olyan izgalmas, legömbölyített zárterkélyt tervezett, amilyennel a 21. században szokták megbolondítani a belső tereket.
A Barcsay utca sarkán aztán elérjük a beígért posztmodern alkotást 1994-ből. Ez meglepő módon egy díszkút, az Erzsébet krt. 17. falán, mely az egykori portál egyik elfalazott ívére került. Negyed évszázad távlatából már kissé megmosolyogtató (és két helyen is picit hibás) a felirata: „A nagykörúti vízcső újjáépítés alkalmából állitotta a Fővárosi Vízművek Rt.”.
Ugyanakkor én nagyon örülök neki, hogy idekerült Ambrus Éva keramikus műve – főleg akkor örömteli, mikor víz is folyik belőle. Aki esetleg azon fanyalogna, hogy mit tettek ezzel a szép régi portállal, az vessen egy pillantást erre a képre. Néhány évtizeddel korábban ugyanis így nézett ki ez az utcasarok.
Kicsit félek, hogy ez a mű is épp a „már nem elég új”, „még nem elég régi” kategóriába esik, de azért nagyon bízom benne, hogy sokáig megmarad a körút szerethető színfoltjának.
__
Borítókép: kozterkep.hu/ Ocsovai András