Karácsonyi ünnepi sorozatunk következő állomásaként örömmel mutatjuk be a fiatal zongoraművész, Oláh Krisztián október 25-i koncertjének felvételét! A Zeneakadémia Solti termében megrendezett koncert egyben a művész Parallel Reflections c. anyagának ősbemutatója is, amelyen többek között egymásra válaszolgat egy vonósnégyes és egy modern jazzkvartet.
A fiatal zongorista, Oláh Krisztián a hazai jazzélet egyik meghatározó egyénisége. Mindössze húszévesen lett a 2015-ös Montreux-i Jazzfesztivál 3. helyezettje, ezt követően egy kéthetes akadémiai program keretén belül olyan nevekkel koncertezett együtt, mint Al Jarreau, Kurt Rosenwinkel, Nils Petter Molvær vagy Joe Sanders. 2016-ban a Magyar Jazz Szövetség az év fiatal jazz-zenészének választotta, 2018 decemberében pedig – első magyar zenészként – meghívást kapott az amerikai Thelonious Monk Institute nemzetközi jazzversenyére, ahol a világ 14 legjobb jazz-zongoristája között mérette meg magát.
Parallel Reflections című művében a vonószenekar és a jazzkvartett kapcsolatának kortárs átértelmezésére, új kontextusba helyezésére tesz kísérletet. A hat tételből álló szvitben éppúgy fellelhetők a barokk, a neoromantika és a kora 20. század klasszikus zenéjének elemei, mint a kortárs jazz harmónia- és ritmusvilága.
Közreműködik:
Oláh Krisztián Quartet
Budapesti Vonósok (művészeti vezető: Botvay Károly)
A kvartett tagjai:
Oláh Krisztián – zongora
ifj. Oláh Kálmán – szaxofon
Orbán György – nagybőgő
Serei Dániel – dob
A koncert a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a Budapest Brand nZrt. jogelődjének számító Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezésében valósult meg 2020. október 25-én, a Zeneakadémia Solti termében.