Legyen budapesti az év hídja!

Legyen budapesti az év hídja!

Idén is átadják az Év Hídja Díjat, melyre ebben az évben 10 ívhidat jelöltek a díj alapítói. Az egyik jelölt a Balaton út forgalmát a vasút felett átvezető híd.

Kovács Tamás

Szavazni május elejéig lehet egy online kérdőívben, a díjat a Közlekedési Kultúra Napján adják át. A szavazás során 1-től 5-ig kell értékelni a hidakat, így egyszerre több híd pontjainak számát is növelhetjük.

(Fotó: Speciálterv)

Na de miért érdemes a Balaton úti hidat támogatni a lokálpatriótaságon túl?

Budapest annyira el van kényeztetve szebbnél szebb hatalmas hidakkal, hogy az apróbb felüljárókat, patakhidakat szinte észre se vesszük. Pedig ezek is megérdemelnék a figyelmet: ugyanúgy hozzátartoznak a városhoz, és ugyanúgy van bennük ötlet és tudás, csak éppen a több száz méter széles Duna helyett vasutat, patakot, autóutat kell áthidalni.

Röviden: több elismerést a kis hidaknak!

A Balaton úti hidat a Fővárosi Önkormányzat építette, hogy leváltsa vele a korábbi, rossz állapotú és szűkös felüljárót. 2007-ben készült el, tervezője pedig a már több mint 100 hidat maga mögött tudó, és az idei hídversenyben is több híddal induló Speciálterv. Hossza 38 méter, tehát kényelmesen elférne mondjuk a Margit híd pillérei között, és kereken 10 darabot kéne egymás mellé tenni, hogy olyan hosszú legyen, mint a Lánchíd (az oroszlánokat is beleértve!).

Így készült a híd: az elemeket az egyik oldalon összeszerelték, majd a hidat becsúsztatták a helyére. (Fotó: Speciálterv)

A híd szerkezeti rendszere hivatalosan „vasbetonlemezzel együttdolgozó ortotróp acél pályalemezes alsópályás acél ívhíd”, ami nagyon leegyszerűsítve annyit tesz, hogy

  • acélból van, de az aszfalt alatt vasbeton is van,
  • a kék ívekre van „felakasztva” a híd, ha az nincs, már esünk is rá a vágányokra a híddal együtt,
  • alulról nézve nagyjából olyan, mint a Margit híd járdája a rakpartról nézve.
Itt csak behúzott hassal lehet hidat tervezni, nincs sok hely a felsővezetékekig. (Fotó: Speciálterv)
(Fotó: Speciálterv)