Az évszázad legbringásabb hónapja volt a június Budapesten

Soha nem mértek annyi kerékpárost egy hónap alatt a XXI. században Budapesten, mint most júniusban. A havi bringás forgalom nem csak a tavaly júniust körözte le, hanem az eddigi csúcstartó hónapot, 2020 júliusát is. A biciklis forgalom kitartó növekedéséből látszik, hogy nem csak a koronavírus idején ültek kerékpárra az emberek, hanem maradandó trend lehet a kerékpárra váltás, ezt pedig a kánikula sem akadályozta meg. A Magyar Kerékpárosklub szerint érdemes folytatni a kerékpáros fejlesztéseket, mert láthatóan nagy igény van a biciklis közlekedésre, hosszú távon pedig ez az élhető városok kialakításának egyik legolcsóbb eszköze. Ugyanakkor viszont a már bringázók is segíthetnek ismerőseiknek elindulni – írja mai Facebook posztjában a Magyar Kerékpárosklub.

2021 júniusában 418 573 elhaladást mértek a BKK nyilvánosan elérhető adatokat szolgáltató forgalomszámlálói eszközei, ami mintegy 23%-kal nagyobb a tavalyi júniushoz, és 6.5%-kal több a csúcstartó 2020 júliushoz képest.

A budai rakpart Bem téri szakaszán, a Hungária körúti és az Árpád hídon vezető kerékpárutakon minden idők legbringásabb hónapját mérték júniusban. Ezeken a helyeken napi rekordok is megdőltek a nyári útfelújítások kezdete környékén. Ebből következtethető, hogy sokan az autó helyett, a dugók és a parkolóhely-vadászat elkerülésére választják a kerékpárt.

  • Továbbra is a budai rakparti kerékpárút a legnépszerűbb útvonal, itt 175 852 elhaladást mért a számláló, ami mintegy 28%-kal több a tavaly júniusnál.
  • Az Árpád hídon 94 562 kerékpározót mérték júniusban, ami majdnem 20%-os növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
  • A Hungária körút 50 326 kerékpározója 25%-kal teljesítette túl az előző év azonos hónapját.
  • A Múzeum körúton egy irányban mért 59 667 kerékpáros mintegy 20%-kal több a tavaly júniusinál, amiben szerepet játszhat, hogy sokan inkább bringáznak, mint hogy a 3-as metrót pótló buszokkal utazzanak.
  • A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton 11.5%-os növekedést jelentett az ott elhaladó 38 166 kerékpározó. 

Nőtt a hétköznapi forgalom

A Kerékpárosklub összesítése a napi átlagos kerékpárforgalmat is vizsgálta. Ez alapján elmondható, hogy nem csak a hétvégén bringázók száma növekedett 2021 júniusában. Az Árpád-hídon, a Bem rakparton, a Hungária körúton és a Múzeum körúton a munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpárforgalom. A Weiss Manfréd úton a munkanapi kerékpárforgalom nőtt, a munkaszüneti napi viszont kicsit elmaradt a tavaly júniusitól.

A Bem rakpart átlagos munkanapi kerékpárforgalma 6400 felett volt, de június elején a 7600-at is meghaladva döntött rekordot. A Hungária körúton 2200 feletti napi rekordot számoltak júniusban, de itt is 1900-as hétköznapi átlagot teljesítettek a munkanapok.

Fotó: Bódis Krisztián

Hol szeretne új kerékpársávokat a Kerékpárosklub?

A Kerékpárosklub tavaszra, a Bubi indulására javasolta új kerékpársávok gyors, olcsó és egyszerű kialakítását az alábbi helyeken:

  • III. ker. Szőlő utca – Vihar utca forgalomcsillapítással kerékpáros utca
  • III. ker. Gázgyár utca kerékpársáv
  • V-XIII. ker. Szent István körút
  • V. ker. Balaton utca
  • V. ker. Honvéd utca
  • V. ker. Szemere utca
  • V. ker. József Attila utca
  • V. ker. Petőfi Sándor utca forgalomcsillapítás
  • V. ker. Szabadság tér Nádor és Október 6. utca közti gyalog-kerékpárzóna táblázás
  • V. ker. Apáczai Csere János utca kerékpáros kétirányúsítása
  • VI. ker. Andrássy út szervizút
  • VII. ker. Dembinszky + Wesselényi utca
  • VII. ker. Dohány + István utca
  • VIII. ker. Elnök utca
  • IX. ker. Vágóhíd utca
  • XI. ker. Tétényi út folytatása a Bikás parktól délre
  • XI. ker. Karolina út
  • ezen felül kerékpáros kétirányúsítások tucatnyi utcában

Bár elindultak a tárgyalások, ezek közül még csak az Andrássy szervizút 30-as sebességkorlátozása és kerékpáros nyommal ellátása valósult meg, pedig láthatóan nagy igény van arra, hogy még több embernek tegyék vonzóbbá és komfortosabbá a városi kerékpározást – írják.

Fotó: Soós Bertalan

Amíg viszont a főváros nem lép, mi, már bringázók is segíthetünk elindulni az ismerőseinknek – hívják fel a figyelmet a posztban. Ehhez hasznos linkeket és bringás oktatóprogramot ajánlanak az emberek figyelmébe:


A Magyar Kerékpárosklub közleménye alapján.