A fővárosnak nem csak magát, a térségét is hirdetnie kell – Podcast

A Budapest TE meg ÉN podcastban ezen a héten Ujhelyi István Európai Uniós parlamenti képviselővel, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének nagykövetével beszélgettünk. Témánk az európai és azon belül a budapesti turizmus helyzete volt. A képviselő a koronavírus utáni viszonyokról, Budapest turisztikai lehetőségeiről és a jövő nagy utazóinak szóló DiscoverEU pályázatról is beszélt.

Az aktuális lezárásokról

Az új koronavírus mutáció miatti határlezárások kapcsán arról beszélt Ujhelyi István, hogy ő az okos zárásoknak és intézkedéseknek a híve.

„Itt nem pusztán a turizmusról beszélünk, bár nagyon fontos az a 25 millió munkavállaló Európában, aki a turizmus területén dolgozik, de gondoljunk azokra is, akik tanulni, dolgozni mennek másik országba, nem tehetjük tönkre az életüket. Erősíteni kell a társadalmi, gazdasági megfontolásokat a folyamatos „zárjunk mindent” gyakorlata mellett.”

podcast:

Európai Turizmus Unió

Ma az Unióban a turizmus kizárólagosan tagállami hatáskör, tehát a turizmus szabályozásával, finanszírozásával kapcsolatban minden felelősség a nemzeti kormányoké. Ujhelyi István azok között van, akik szeretnének egy új politikai akciótervet egy közös, uniós turisztikai program meghatározására.

Ujhelyi István – Európai Uniós parlamenti képviselő, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének nagykövete

„Hosszú évek óta küzdünk azért, hogy legyen egy európai megközelítés: több mint koordináció vagy információ átadás, inkább arról van szó, hogy legyenek egységes európai standardok, amelyeket a turizmusban egységes piacként és egységes munkavállalói környezetként tudunk érvényesíteni. Tehát ne zárhassa le a határokat hat óra leforgása alatt egy-egy ország, (…) ne hozhasson más és más tesztszabályokat, mert így képtelenség egyben tartani az uniót. Emellett a másik követelésünk, hogy legyenek komolyabb források a turizmusban.”

Új trendek a turizmusban

Az emberek utazási szokásai változhattak a pandémia hatására, jellemző, hogy az utazók a zárt terek helyett a nyitott levegőjű, kültéri programokra vágynak inkább, ennek hozománya például a borturizmus fellendülése. A képviselőt arról kérdeztük, milyen új trendek jelentek még meg a közelmúltban, amelyek érinthetik Budapestet is.

„Hadd emeljem ki az egészségturizmust, ami örök klasszikus, ám szerintem Budapesten nem csak a gyógyfürdők kapcsán a spa vagy well-being turizmus érdekes, hanem általában az egészségturizmus is. Az egészségügy felértékelődik, így itt, ahol nem csak a fogászatban, hanem más területeken is jó a szakmai elfogadottságunk, ahol eleve van már ilyen brandünk, érdemes erre építeni.”

Ujhelyi István szerint Budapestet nem kell megváltoztatni, úgy, ahogy van, fantasztikus, azt viszont folyamatosan figyelni kell, hogy melyek azok a modern kommunikációs és kampánytermékek, csatornák, melyeken keresztül a legtöbb emberhez el lehet jutni.

„Ezen kívül tudomásul kell venni, hogy a fővárosnak nem biztos, hogy csak saját magát kell hirdetnie. Budapest térsége is számos szabadidős programot, kültéri rendezvényt kínál.”

DiscoverEU – ingyenes vonatbérlet fiataloknak

Ujhelyi is résztvevője volt annak a küzdelemnek, melynek során sikerült elérni, hogy az Európai Unió hivatalos programjává váljon a DiscoverEU pályázat. A program keretében évi 100 millió euró áll rendelkezésre az Erasmus programhoz rendelve arra, hogy a 18. életévüket betöltött fiatalok három hetes vonatbérletet kapjanak, amivel felfedezhetik Európát.

„Ezt nem ajándékba adjuk, hanem azt kérjük a pályázóktól, hogy Európa szépségeit, történelmét, kultúráját, turisztikai izgalmait fedezzék fel, tanulják meg a mi Európánkat, és keressenek barátokat más európai ország fiataljai között.”

A képviselő szerint Budapestnek be kellene szállnia külön a programba, és plusz jegyeket adni a fővárosi fiataloknak, illetve ajánlani magát a külföldi DiscoverEU utazóknak.

„Az igazi nagy dolog az lehetne, ha meg lehetne hirdetni, hogy Budapest várja a DiscoverEU fiataljait, hiszen ebből talán egy hosszú távú programot is építhetnénk. A jövő nagy utazóiról beszélünk, akik, ha most eljönnek hozzánk, később 5-10 év múlva megint visszajöhetnek, és más kulturális intézményeket látogathatnak meg, mint most 18 évesen.”

Borítókép: Bódis Krisztián