Budapesti innovációkkal keres megoldást a válságokra a Smart Budapest Fórum

Budapest nemcsak projektek összessége, hanem végső soron a lakóhelyünk, egy közösség. Egy olyan közösség, ahol nagyon sok tudás és tenni akarás van szétszórtan, és az igazi innovációk sokszor abból fakadnak, ha ezek találkoznak. Erre a találkozásra ad kiváló lehetőséget az október 12-én megrendezendő Smart Budapest Fórum.

Szerző: Pelek Dávid, a BVK munkatársa

A gazdasági- és energiaválság mellett a klímaváltozás hatásait is egyre inkább a bőrünkön érezzük. A jövőben fel fognak értékelődni azok a megoldások, amelyek segítenek a gazdaságunkat és energiafogyasztásunkat fenntarthatóbbá tenni, a klímaváltozás negatív hatásait mérsékelni. Ahhoz, hogy minél élhetőbb jövőt teremtsünk magunknak azonban már ma cselekednünk kell.

Kulcsfontosságú, hogy az innovatív ötleteknek teret, a budapestieknek pedig lehetőséget adjunk, hogy tudásukat városunk jövőjének érdekében kamatoztassák.

Egy kerületekkel tagolt, közel kétmilliós világvárosba kódolva van, hogy rengeteg olyan program, fejlesztés valósul meg, amely bár egy irányba mutat, mégis egymástól elkülönülten jön létre. A Budapesten jelenleg meglévő szétaprózódott tudást azonban akkor tudjuk a legjobban hasznosítani, ha a most még párhuzamosan futó tevékenységeket összehangoljuk. Fontos, hogy az okosváros fejlesztésekkel kapcsolatban kulcspozícióban lévő politikai és üzleti döntéshozók, illetve az akadémiai szféra szereplői együttműködjenek, hogy közösen, mindenki a lehetőségeihez mérten vegye ki a részét a budapesti smart city ökoszisztéma és ezzel együtt a város fejlesztéséből.

A Smart Budapest Közösség találkozója. (Fotó: BVK)

Válasz egy régi igényre

A fővárosban működő innovatív vállalkozások régi igénye, hogy a városinnovációval kapcsolatos ötleteik, termékeik és szolgáltatásaik eljussanak a városházi döntéshozókhoz. Ezt az igényt felismerve egy ötletversenyt követően hívta életre tavaly a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány a Smart Budapest Közösséget.

A közösség célja, hogy a városinnovációért felelős fővárosi döntéshozókat összekapcsolja a budapesti vállalkozói szféra azon szereplőivel, akik hatékonyan képesek segíteni a városvezetés Smart City Stratégiájának megvalósítását.

A BVK egyszerre szeretne  a város arca lenni a vállalkozók felé, és hídként funkcionálni a vállalkozói szféra, valamint  a város cégei, a városháza között. Ezt a küldetését folytatva, következő lépésként pedig idén októberben szintet lép és megrendezi a Smart Budapest Fórumot.

Merre tovább Budapest? (A kép illusztráció. Fotó: Soós Bertalan)

Közösen Budapest jövőjéért

A nemzetközi jógyakorlatok bemutatása mellett a Fórum lehetőséget ad majd arra is, hogy a Budapest jövőjének alakításában kulcspozícióban lévő szereplők találkozzanak, elkezdjenek közösen gondolkodni és partnerre találjanak egymásban a város fejlesztésének érdekében.

Hogyan lehet egy várost úgy megtervezni, hogy a nők számára befogadóbb legyen? Milyen kulcsproblémákat tudunk azonosítani az infrastruktúrában? Hogyan védjük a digitális korban a városlakók adatait, egyáltalán milyen egy okos város társadalma? Többek között ezeknek a kérdéseknek megvitatásáról fog szólni az első Smart Budapest Fórum október 12-én.

A gazdasági- és energiaválságok, illetve a globális felmelegedés által elénk állított feladatok közepette ugyanis kiemelten fontos, hogy ez az összefogás minden oldalról megvalósuljon. Budapest akkor lesz egy vonzó, erős és legfőképpen élhető város a jövőben, ha a politika és üzleti szektor a szakértőkkel és a közműcégek vezetőivel kiegészülve közösen már ma tesz azért, hogy sikerrel vegyük a holnap kihívásait.

A tudás megvan. A lehetőség adott. Már csak élnünk kell vele.


Borítókép: Falfestmény az Akácfa utcában. Fotó: Bódis Krisztián