Stephen Hawking és Elon Musk is többször figyelmeztette a Mesterséges Intelligencián (továbbiakban MI) dolgozó tudósokat és a világ népeit, hogy gépek hamarosan túlnőhetnek rajtunk, és ha nem lesz ránk szükségük, akkor el is pusztíthatnak minket. A végeredmény tehát könnyen egy Terminátor-szerű történetté változtathatja az életünket. Mások azzal érvelnek, hogy felesleges ezen aggódni, végső soron a szoftvereket is emberek írják, mindenképp a kezünkben marad az irányítás. A valóságban viszont egyik oldalnak sincs igaza, mert az élet egy harmadik utat választott magának. Vagyis utat tör – Jurassic Parkkal szólva.
Csapó Ádám ajánlója, fotók: pexels.com
2022-ben 2 dolog látszik biztosnak
Az egyik, hogy a világ, amiben egy gép (szoftver, algoritmus) okosabb lesz, mint mi, mindenképpen eljön, mert a technológiai fejlődés valóban (többé-kevésbé) exponenciálisan gyorsul. Nem magától, hanem mi gyorsítjuk (kutatás-fejlesztéssel, többek között a Szilícium-völgyben). Az egyre „nagyobbra növő” világhálón, egyre gyorsabb adatforgalomra képes eszközökön keresztül pedig egyre több időt töltünk.
Az is egyértelműen tűnik, hogy mi, emberek a legfeleslegesebb újdonsággal is könnyen megbarátkozunk, ha apránként adagolják nekünk, sőt, szeretettel várunk minden technológiai újítást. Egy okostelefon itt, egy kis keresőoptimalizálás ott, virtuális valóság amott. Őszinte örömmel adjuk meg az adatainkat bárkinek, aki 10% kedvezményt vagy az ízlésünkre szabott filmeket tud ajánlani. Feltöltünk képeket magunkról és a családunkról, az applikációink követik minden lépésünket és továbbítják egy központi számítógépnek. Ezeket mind a mi tudtunkkal csinálják, hiszen aláírtuk, bepipáltuk, beleegyeztünk. Ennek a cikknek az olvasásával is adathalmokat küldünk át magunkról egy másik számítógépnek, amik pedig egy harmadikon összegyűlnek. Amíg a MI el nem éri a kritikus szintet, addig is adatokkal etetjük, mi magunk fejlesztjük, segítjük az első lépéseit, amíg meg nem tanul magától járni. Az első olyan lépéseket, amihez már nem lesz ránk szüksége nevezzük szingularitásnak. Érdemes Ray Kurzweil munkásságát fellapozni a témában, mondjuk ezzel a könyvvel kezdve.
Akkor most mi is a szingularitás?
Ez egyszerűen annyit jelent, hogy lesz egy pont (vagy esemény) a nem szupertávoli jövőben, ahol az emberi intelligencia által teremtett gépek vagy szoftverek meghaladják tervezőik képességeit. Gyorsabban, pontosabban számolnak, terveznek, alkotnak majd, mint mi. Újfajta, hatékonyabb, számunkra felfoghatatlan módon oldanak meg problémákat. Vagyis az ember sem megérteni, sem megjósolni nem fogja tudni azt, hogy mi miért történik körülötte a világban. Az általunk ismert törvények és szabályok érvényüket vesztik, a hagyományos logika vagy a józan paraszti ész nem működik többé. Ami ezután következik, azt csak találgatni lehet, ahogy ezt a sci-fi irodalom és hollywood is teszi immár 100 éve. Mások szerint ez nem egy bizonyos pont lesz, hanem folyamatosan, ebben a pillanatban is történik. Észrevétlenül, apró lépésekkel, de nem titokban, hanem a mi közreműködésünkkel. Egy harmadik csoport szerint pedig nem tőlünk függetlenül, hanem velünk történik majd a folyamat, az evolúció következő lépcsője az ember és gép összeolvadása lesz.
Hogyan vesztettük el az ember kontra gép küzdelmet?
Kezdhetnénk az eszközhasználó embernél vagy a barlangrajzoknál, de ugorjunk most a 18. századig!
- 1769-ben Kempelen Farkas elkészítette sakkozógépét (címlapképen), ami megverte Benjamin Franklint és Napóleont, és Mária Terézia mellett lenyűgözte a fél világot. Amellett, hogy valószínűsítik, trükk volt az egész (egy sakkmester működtette a gépet belülről), ez a gép is szorosan kapcsolódik cikkünk témájához. Az emberek azonnal elhitték, amit láttak: hinni akartak a szemüknek és tényként fogadták el a lehetetlent.
- 1997-ben végignéztük, hogy a Deep Blue nevű számítógép egyértelműen és minden kétséget kizáróan jobbnak bizonyul az akkori világ legjobb sakkjátékosánál. Garri Kasparov kezét széttárva állt fel a játékasztaltól.
- 2016-ban egy AlphaGo nevű számítógép legyőzi Lee Sedol, Go nagymestert. A sakk és a Go közt a különbség nem csak matematikailag óriási (2 lépés után a sakkban 400 lehetséges következő lépés van, a Go-ban pedig 130000). A Go-ban sok lépés intuíción alapul, ami a nullák és egyesek világában elvileg értelmezhetetlen lenne, a világ legjobb játékosát mégis megverte egy gép.
Miért “etetjük” az adatfaló MI-t?
Van egy belénk kódolt drive, amitől folyton többet és jobban akarunk, mert azt gondoljuk, hogy a fejlődés fontos és jót tesz nekünk. Kell a nagyobb tévé, a gyorsabb internet, a Marsot is az uralmunk alá kell hajtani. 40 éve örültünk, ha bekötötték a vezetékes telefont a házba, most a 6 évesek is 5G-n akarnak száguldozni. Mert csak, az emberi faj ilyen. Edmund Hillary-t, a Mount Everest csúcsára elsőként felérő hegymászót kérdezték 1953-ban, hogy miért hódította meg a világ legmagasabb hegyét. “Mert ott van” – válaszolta. Különösebb magyarázat nélkül akarunk többet kicsikarni az életből. Boldogabbak vagyunk ettől most, mint 10, 20, 100 éve? Ezen lehet vitázni, és amíg filozófiai kérdéseken civódunk a komment szekcióban (újra újabb csomag adathalmazt szolgáltatva magunkról, önként), addig egy nem is olyan titkos labor egy szuperszámítógép zümmög. Rajta egy MI-vel felturbózott program éppen egy olyan kódsort ír, amire egy ember már nem lenne képes és amitől ő maga lesz még gyorsabb és hatékonyabb.
Akkor most félnünk kell vagy örülnünk?
Emlékszünk még Isaac Asimov, orosz származású, amerikai sci-fi íróhoz köthető 3 robotetikai törvényre?
- A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
- A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
- A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
A robotokat helyettesítsük be most szoftverekkel, algoritmusokkal, és akkor máris biztonságban érezhetjük magunkat – nekünk nem árt majd semmi. Ugye erre számítanak azok is, akik szerint a folyamat végén mindig áll egy ember, aki “kihúzhatja az egészet a konnektorból”, ha baj van. Nem fordulnak tehát ellenünk, mindig pontosan azt csinálják, amire engedélyt adunk. Csak akkor tesznek kivételt, ha erre mi magunk adunk utasítást. És nem pontosan ezt tesszük minden nap? Minden olyan tájékoztató, beleegyező nyilatkozat, ártatlan hírlevél, amit gyorsan elfogadunk, egyenes út ahhoz, hogy átengedjük valaminek a hatalmat, amit nem is értünk. Hozzáférést adunk olyan adatainkhoz is, amikről azt gondoltuk, hogy védve vannak.
Ne gondoljuk, hogy dél-kelet ázsiai gyerekek gyűjtögetik rólunk az adatokat az internetről, erre külön szoftverek (botok) vannak ráállítva. A botok tevékenysége az interneten zajló összes adatforgalom felét jelenti. Megismétlem: minden ember összes online tevékenységét is beleszámítva a bruttó adatforgalom felében adatgyűjtés, adatcsoportosítás folyik.
A robot- és szoftveretikai törvények jól hangzanak, de mi egy kattintással mondunk le az általuk biztosított jogainkról minden nap akár többször is, szabad akaratunkból.
Metaverzum – a vonat, amire biztos felszállunk
A Facebook jelenleg egy új világot fejleszt Metaverse néven. Gyakorlatilag a mi világunk virtuális megfelelőjét tervezik, ahol – nem is annyira túlozva – bármi lehetséges lesz. Nézhetjük a barátainkkal a kedvenc sorozatunkat a Himalája tetején egy kanapén ülve, 5 perccel később pedig elmehetünk egy Beatles-koncertre az óceán mélyére. Egy mai általános iskolás – és ez nem sci-fi – nagy valószínűséggel ott fog interjúra menni, ha egy szingapúri állásra pályázik, mert így lesz mindenkinek a legegyszerűbb. Ott is fog dolgozni és fizetést kapni, a Metaverzumban. Ez a világ megoldja a jelenünk sok gyűlöletproblémáját is, nem számít majd bőrszín, szexuális orientáció, testsúly, mert ha akarunk, akkor egy Disney-hercegnő alakjában ülünk le a kanapéra, delfinként megyünk koncertre és egy hi-tech robotként az állásinterjúra. Itt egy videó, amiben a Meta cég vezetője, Mark Zuckerberg lefesti elénk az általa elképzelt jövőt:
Ez a világ nagyjából ilyen lesz, amikor elkészül és már évek óta benne élünk (Ready Player One című film):
És itt egy friss videó, amiben azt a szoftvert mutatják be, amivel mi is építhetjük ezt a világot:
Ez most a jelen, legalábbis, ami publikus belőle.
Ez egy pillanatkép
Ennek a fejlődésnek egy bizonyos állomásán járunk, az alábbi kiállítás egyfajta lenyomata annak, ahogy mi reagálunk arra, ahogy ezzel a környezettel kapcsolatba lépünk. Kissé durcásabban és sértődöttebben fogalmazva, amit ez környezet és kultúra velünk tesz, hiszen nehezen vállaljuk azt a felelősséget, hogy bármi jön is, azt igazából mi akartuk és akarjuk most is. Ha ezt a témát szeretnéd továbbgondolni illetve kíváncsi vagy, hogy a művészvilágnak mi a véleménye gyorsuló világunk önként vállalt mókuskerekéről, hogyan lehet becsapni egy önvezető autót, milyen hatással vannak ránk a deepfake és a fake news jelenségek, akkor keresd fel a Ludwig Múzeum kiállítását.
