Egy kis fejtörőkkel tarkított séta keretében felfedezhetitek, mi minden is zajlott a frissen egyesülő fővárosban, hogy vált Budapest a magyar fővárossá. Minden sarkon hatalmas építkezések zajlanak, az utcán a régi polgárság keveredett a frissen beköltözőkkel, ezernyi nép, nyelv és vallás olvad össze, hogy létrejöjjön ez az ezerarcú város.
Pest, Buda és Óbuda, na meg a sokszor elfelejtett Margitsziget egyesítése hatalmas lépés volt a város történetében. Nem csak az ország új fővárosa született meg, hanem ez az összeolvadás volt a záloga a későbbi, robbanásszerű fejlődésnek is.
Elámulsz az Andrássy út szépségén? Naponta átmész villamossal a Szabihídon? A rakpartról csodálod a várost? A pályaudvarok, a vásárcsarnokok, a kórházak, az ivóvízhálózat és a közvilágítás, a közlekedés és a bérházak – mindaz, ami ma a mindennapi életünk része – nagyrészt ekkor született meg. Pár évtized alatt a Széchenyi által kárhoztatott pesti port és sarat felváltotta egy nyüzsgő világváros, amely az amerikai metropoliszokkal versengett a fejlődésben. Kulturális, művészeti, tudományos és gazdasági gócponttá vált, ahol soha nem áll meg az élet. Ma már szinte elképzelhetetlen az az ütemű változás, amit a kor embere megért. Ahol egykor kétes hírű zsibvásár működött, ott az Opera magasodott hamarosan, a homokos lapály és majorságok helyét átvette a majd’ 40 méter széles körút, a katonai kaszárnya monstruma helyén gondozott városi park zöldellt. Az utakon villamosok csilingeltek, a Városligetbe földalatti vitt ki, és fogaskerekű kapaszkodott a benépesülő Svábhegyre. Mindeközben több százezer ember lelt itt otthonra, akik mind hozzáadtak valamit ehhez a nagyszerű városhoz.
A séta alatti nézelődés mellett számokkal lehet még drasztikusan érzékeltetni ennek a korszaknak az elképesztő tempójú növekedését: míg az 1870 előtti 13 évben Pesten 841 ház épült, addig 1870-1873 között – tehát röpke három év alatt – 963 új épületet emeltek. A lakosságszám is hasonló ütemben növekedett, az egyesítés előtt kevesebb, mint 300 000-en laktak az ikerfővárosban, míg 1913-ra majd egy milliós metropolisszá nőtt Budapest.
A „kincskereső” sétán ebbe a múltbeli, de azóta is velünk élő, örökifjú Budapestre látogatunk el, és megnézzük, mi minden épült 1973 környékén, hogyan éltek akkoriban régi és új polgárai, és hogyan is festett a város a korabeliek számára.
1. Kit vámoltak meg a Fővám téren?
Az egykori régi Pest határában állunk, a Kiskörút helyén valamikor (1870-ben visszatekintve nem is olyan régen) a városfal húzódott. Dél felé pedig ipari épületek, vasúti vágányok nyújtóztak.
A sókereskedelem és az ebből származó jövedelem a középkortól kezdve fontos forrás volt az uralkodónak és az országnak, így nem is meglepő, hogy ezt a területet az 1870-es évekig mint Salzplatz, Sóház tér vagy Só tér neveken találjuk meg a régi térképeken – lévén hogy a mai tér helyén állt a sóhivatal és raktárai, éppen a város szélén. Mai nevét 1874-ben kapta, amikor átadták az Ybl Miklós tervezte neoreneszánsz stílusú Fővámházat. Ám ez a történet sem volt ilyen egyszerű, mert amikor a Kiegyezést követően végre 1872-ben felállították a független magyar vámhivatali rendszert, és döntöttek egy pesti fővámház felépítéséről, a helyszínt illetően komoly viták lángoltak fel újra. Gróf Lónyay Menyhért pénzügyminiszter már 1869-ben azt szorgalmazta, hogy a vámház kerüljön az akkori Tömő (a mai Kossuth Lajos) térre, de ez ellen a város tiltakozott, és az észérvek is ellene szóltak. Sokkal praktikusabb lett volna egy ilyen funkciójú épületet a raktárak és ipari területek közelébe építeni. Végül Andrássy Gyula ötlete győzedelmeskedett, és Ybl a következő tervváltozatot már a ferencvárosi Duna-partra készítette el.
Mára már csak kevés nyoma maradt, de ma a Corvinus Egyetemnek otthont adó épület legalsó szintjén a vasúttal szállított elvámolandó áruk részére számos vágány volt, a mozdony megfordítására pedig egy Ganz fordítókorong is volt az épületben. Illetve a raktárakhoz négy, zsilippel zárható vízi alagút is vezetett a Duna irányából – hiszen rengeteg áru hajón érkezett – ezek nyoma a rakparton még mindig látszik.
A friss, új főváros gazdasági fejlődéséhez elengedhetetlen volt ez az épület. De induljunk is el a régi Pest legklasszikusabb sétáló utcáján, és keressük meg, milyen más épület volt még nagyon fontos a frissen megszülető főváros zökkenőmentes működéséhez. A házszámot hogy találjátok meg? Szorozzátok meg az egykori Vámház homlokzatán a kiugró részen a rozettákat (csak amik tényleg megvannak) az ajtók számával. És adjátok hozzá a női szobrok számát is.
2. Legrégebbi, régi és új Városházák
Ha 63-at kaptatok, akkor jó helyen jártok, a Váci utca 62-64. ad otthont az Újvárosházának. Hiszen új városnak új városháza is dukál. Na de ki tudja hol volt a régi? A kérdés kicsit nehéz, mivel ma már nyoma sincs az egykori pesti városházának, az Erzsébet híd építése miatt elbontották 1900-ban azt. De időben még nem járunk ott, nézzük, mikor és hogyan épült ez az új, impozáns épület.
A tervezője Steindl Imre, akinek legismertebb munkája az Országház, de azért itt sem aprózta el a munkát. 30 évesen látott neki a feladatnak, hogy neorenszánsz stílusban, a korszak legjobb mestereivel összefogva megteremtse az új főváros méltó székhelyét. A kovácsoltvas korlátok, Lotz-freskók, gazdag belső és külső díszítés mind pompázatossá tették az épületet.
Ám a sors fintora, hogy ahogy nőtt a város, úgy a hivatalok is kinőtték ezt az épületet, és a Főváros 1897-ben átköltözött az egykori Invalidus házba, akkor Károly-kaszárnyába, ahol a mai napig működik a Városháza. Így állt elő az a furcsa helyzet, hogy a legrégebbi városháza már nem létezik, de az Újvárosháza régebbi, legalábbis funkciójában, mint a mostani.
Innen most magunk mögött hagyva a hivatali élet útvesztőit, a tudomány fellegvárába megyünk tovább. Egy olyan sárga épületet keressetek, nem is olyan messze innen, aminek a homlokzatán a BIBLIOTHECA SCIENTIARVM VNIVERSITATIS HVNGARICAE felirat díszeleg. Mellette az első Hazai Takarékpéztár áll, vele szemben pedig az egyik leghíresebb kávéház.
3. Ahol a Corvinákat őrzik
1873-ban láttak munkához az akkor még nagyon máshogy festő környéken, hogy Szkalnitzky Antal tervei alapján felépüljön a budapesti tudományegyetem Szerb utcai épülete és az egyetem könyvtára. Akkoriban még egy-két emeletes klasszicista és barokk házak, girbe-gurba utcák jellemezték a környéket, az új egyetemi épület kupolájával messze kimagasodott közülük. A régi pesti belváros legnagyobb része is 1900 körül, az Erzsébet híd építésekor tűnt el a föld színéről.
Az épületben az ELTE könyvtára működik ma, aminek gyűjteménye 400 év óta gyarapodik folyamatosan. El tudjátok képzelni, micsoda kincsek és tudás lapul itt a falak mögött?
Az épület különlegessége, hogy ez az első olyan, magyarországi épület, amelyet kifejezetten könyvtári célra terveztek. Ha az út túloldaláról szemlélitek a homlokzatot, érdemes egy pillantás a mozgalmas ábrákra is vetni, ezek úgynevezett sgraffitók, Than Mór alkotásai. A legtöbb történelmi és mitológiai alakot ábrázol, akik valamilyen módon kötődnek a tudományokhoz, így került ide Hérodotosz, Homérosz vagy épp Aquinói Tamás is. Ha már Homéroszt emlegettük… olvasnivalónak itt egy kis vers, amiben ő is felbukkan.
Igen, de minthogy minden verselők
Homér atyánktól fogva ekkorig
Falut dicsértek, engedd meg nekem,
Hogy én Budáról s Pestről énekeljek.
Midőn Budának roppant bércfokáról
Szédűlve Pestnek tornyait tekintem
S a száz hajókat rengető Dunát,
A nagy Dunának tündér kertjeit
És a habokkal küzdő szép hidat,
Mellyen zsibongva egy világ tolong;
Midőn körűltem minden él s örűl,
S ujabb meg újabb érzelemre gyujt:
Itt a tanult kéz nagy remekjei,
Ott a dicső ész alkotásai
Az élet édes bájait mutatják,
S mindazt előttem testesülve látom,
Amit magamban csak képzelhetek:
Kivánhat-é még többeket szemem?
Berzsenyi Dániel az, aki ilyen lelkesen verselt 1815-ben a városról. Akihez pedig a vers szól, nem más, mint Vitkovics Mihály, szerb származású költő. A következő feladat, hogy megkeressétek, a belvárosban mit is neveztek el róla. Nem is kell olyan messze mennetek.
4. Régi és új találkozása
A Belváros egyik legkülönlegesebb utcája a Vitkovics Mihály utca, itt tényleg testközelből láthatjátok, mekkorát is változott a város pár évtized leforgása alatt. A kétszintes barokk házacskák mellett ott magasodnak a 20. század elejének négy-ötemeletes bérházai.
„Tíz tér, ötvenkét utca. Mindössze ennyi volt a régi pesti Belváros, a valamikori város. Házainak nagy részén ott feketedtek az 1838. évi árvíz jelzései. A mai Budapestnek ez a része öltött először városias külsőt a múlt század első felében, s ez állt legtovább ellen a század végén a világvárosi babérokra törő főváros modernizáló szenvedélyének. A volt városfalakon kívül épültek a körutak, már állt a párizsias sugárút, az Andrássy út, csak a régi Belváros ragaszkodott szűk tereihez, girbe-gurba utcáihoz, egy-két emeletes házaihoz. Itt alig változott valami, míg ott a modern nagyváros épült.” – így ír a környékről 1908-ban Ágai Adolf.
Aztán ez a belváros is megszűnt, alig pár ház maradt.
Az öreg házakkal, terekkel együtt tehát eltűnt egy világ, a régi, a legpatríciusabb polgárság is. Hálósipkás, konzervatív életmódjával ugyanúgy kiöregedett ebből a szenvedélyesen fiatalodó városból, mint boltíves, komfortnélküli szobái, macskaköves, intim terei. Meghalt, mint Baumeiszter Frigyes, az öreg belvárosi polgár, aki Kalap utcai kis fekete, egyemeletes házában befeküdt a koporsóba és „itt várta a halált, amikor a csákányütések mindinkább közeledtek.” (Krúdy Gyula: Az aranybánya)
A terek, utcák lebontásával nemcsak a modern urbanizáció, a huszadik századi gondolkodás telepedtek be a Belvárosba, hanem a magyar szó is. Ez a városrész volt a német polgárság utolsó erődítménye. „Konok német fészek volt a Belváros huszonöt esztendő előtt, a Hatvani utcában nem értette meg a boltos a vidéki jogásznak a szavát, aki magyar nyelven kért kokárdát a nemzeti ünnepélyhez, a Váci utcában német volt minden boltfelírás.” (Krúdy Gyula: Őszi utazások…)
A német polgárság mellett volt még egy nagyon fontos és jelentős közösség, akik rengeteget tettek Budapest modern nagyvárossá válásáért. A séta következő állomásához azt az épületet keressétek, ami elsőre mintha minaret tornyokkal lenne ellátva, kissé mór stílusban épült, de a homlokzat egy zsinagógát rejt, és frissen lett felújítva. Nem a legmagyobb, nem is ortodox, hanem a harmadik.
5. Keleties kincsesdoboz
Első pillantásra a Rumbach Sebestyén utcai homlokzat nem is sejteti, micsoda kincs húzódik meg mögötte. Bár árulkodó jelek vannak ugyan, hiszen a pesti bérháztengerben üdítően hat az Otto Wagner – a századfordulós Bécs szecessziós építésze – által tervezett keleties homlokzat. A romantikus, mór stílusjegyei hasonlóak a közeli Dohány utcai zsinagógáéhoz is, de karcsú, minaretszerű tornyai különlegessé is teszik.
Az épületben, a kapuk mögött nem csak a nyolszögletű szakrális tér kapott helyet, hanem a kiszolgáló helyiségek is. Az első emeleten volt a samesz lakása, a másodikon volt a rabbi és a kántor otthona, míg a felső szinten a jesiva működött.
A zsidó közösség számára tervezett imaház 1869 és 1872 között épült közadakozásból, az épület hányattatásai az azt éltető zsidó közösség második világháborús elhurcolásával indult meg. Vallási célokra 1959 után nem használták, az állapota elkezdett romlani, az állagmegóvó munkák sem sokat segítettek. Végül 2006-ban kapta vissza a Budapesti Zsidó Hitközség, és a várva-várt felújítások 2017-ben indulhattak el.
Már elhagytuk az egykori régi belvárost, utunkat innen az új, csillogó, sugárutak és körutak keresztezte nagyváros felé vesszük. Az ország legelegánsabb sugárútján keressük a legelegánsabb középületét, a zene szentélyét.
6. Ócskapiac helyén Opera
„Fővárosunk megnyerte a világvárosok egyik jellemző föltételét is, az Operaházat. Csak nagyvárosok és előkelő műízlésű közönség kiváltsága a külön operaszínház, melyet a pezsgő életből fejlődő forgalom és bizonyos fényűző hajlamok képesek csak fentartani” – Írja 1884-ben, az operaház megnyitásának másnapján, szeptember 28-án, a Vasárnapi Újság. Ám a megnyitóig hosszú út vezetett, aminek első, meghatározó lépéseit éppen 1873-ban tették meg.
1872-ben jött létre az a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatva kijelölni – ők számításba véve a tervezés alatt álló impozáns Sugár utat – ma Andrássy – a Hermina tér mellet döntöttek, ahol egy ócskapiac működött. A pályázatot Ybl Miklós terve nyerte meg 1873-ban, így bele is vághattak a hatalmas munkába.
Építésekor a korszak legjobbjai dolgoztak rajta, tervezője, Ybl Miklós a valaha élt egyik legzseniálisabb magyar építész, a nézőtér fölé boruló a Lotz Károly féle szekkó az ország legnagyobb ilyen alkotása, az eredeti berendezést Thék Endre készítette, akinek asztalosmunkájára még Ferenc József is irigykedett. Az a város, aminek ilyen Operaháza van egy ilyen sugárút mentén, valóban megérett a nagykorúságra és a metropolisz elnevezésre.
