A számok beszélnek, Te érted? – „Hack the City” címmel rendez költségvetés-vizualizációs hackathont a Városháza

Adófizetőként sokszor bosszankodunk, hogy a pénzünket számunkra követhetetlen módon, vagy rosszul költik el, ráadásul a közös vagyonunk elköltésébe beleszólni is alig tudunk. A februári, a Városháza és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által szervezett hackathon éppen erről a problémáról fog szólni: lehetőséget teremt különböző szakterületek képviselőinek, hogy kreatív, látványos, közérthető módon mutassák be, mire, mit, mikor költ Budapest. A résztvevők nem a fióknak dolgoznak: a nyertes csapatok munkáját a város hivatalos kommunikációjában is fogják használni.

A pénzügyek tervezésére és egy költségvetés összeállítására általában úgy tekintünk, mint száraz, precíz, a fantáziának kevés teret adó, kissé unalmas tevékenységekre. Ez persze könnyen cáfolható, ha belegondolunk, hogy mindaz, ami a mindennapokban állampolgárként foglalkoztat bennünket – a városi lét megannyi kihívását is beleértve – végső soron költségvetési számsorok összeállítása során dől el.

Megannyi tárgyalás, szakpolitikai víziók és programok összefésülése, politikai, civil és gazdasági szereplőkkel történő egyeztetés előzi meg egy-egy költségvetés megtervezését, amely aztán meghatározza, mennyire sok, vagy épp kevés forrás jut például az utcák tisztán tartására, új, környezetbarátabb buszok beszerzésére, vagy épp rászoruló embertársaink életesélyeinek javítására – a sort hosszan folytathatnánk, felsorolva minden területet, amelyre az államnak és az önkormányzatoknak anyagi forrása van. 

A számok beszélnek, Te érted? – „Hack the City” címmel rendez költségvetés-vizualizációs hackathont a Városháza
Hogy mennyi forrás jut egy-egy feladatra, például a közterek tisztántartására, végső soron költségvetési számsorok összeállítása során dől el. (Fotó: BKK)

A kérdésnek persze van egy másik oldala is: adófizetőkként sokszor bosszankodunk, hogy a pénzünket rosszul, nem eléggé hatékonyan, vagy nem az általunk megfelelőnek tartott célok szem előtt tartásával költik el. Arról már nem is beszélve, mennyire nehéz végigkövetni az utat, amelyet adóforintjaink megtesznek: egymásnak szögesen ellentmondó sajtónyilatkozatok, politikai összecsapások nehezítik a tisztánlátásunkat.

Márpedig az állampolgári tudatosság és a közéleti aktivitás fenntartásának egyik alapfeltétele, hogy folyamatosan igyekezzünk nyomon követni mit, hogyan, és mennyi forrás felhasználásával fejleszt és működtet az állam és az önkormányzat a mi adóforintjainkból. 

Verseny a költségvetés láthatóvá tételéről

A Főplgármesteri Hivatalnak éppen ezért kiemelt célja, hogy a budapestieket a lehető leginkább megszólítva bevonja a városfejlesztés távlati céljainak meghatározásába, és a hétköznapi kihívásokra is igyekszik a civilekkel együttműködve megoldást találni. Vagyis, képletesen megfogalmazva, igyekszik tágra nyitni a Városháza kapuját, és lebontani a hivatal vastag falait, hogy mindenki érezhesse, tudhassa: a város vezetői nem a fejük felett döntenek, hanem nyitottan, átláthatóan, partnerségre törekedve.

Ezt a célt szolgálta a részvételi költségvetés intézményének meghonosítása, közösségi gyűlés szervezése, és a civil munkacsoportok újjászervezése. Ennek a tágan értelmezett részvételiségi szemléletnek a jegyében szervezi meg idén ősszel a Főpolgármesteri Hivatal a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány közreműködésével a „Hack the City” költségvetés-vizualizációs hackathont is, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen különböző szakterületek képviselőinek, hogy kreatív, látványos, a széles közvélemény számára könnyen értelmezhető és hozzáférhető módon ábrázolják a fővárosi költségvetés alakulását, a pénzügyi források mennyiségének változását és csoportosítását az egyes szakpolitikai területekre.  

A 2022. február 25-27-én megrendezendő, egy teljes éjszakát is magába foglaló megmérettetésre 3-5 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők, a jelentkezők szakterülete pedig szándékuk szerint a lehető legszélesebb spektrumot fedi le: nem csupán informatikus fejlesztők, hanem bölcsész és más kreatív szakmák képviselőit is várják.

A versenyre egyénileg is lehet jelentkezni, az egyénileg jelentkezőket csapatokba osztjuk, és így vehetnek részt a megmérettetésen. A győztes csapatok fejlesztéseit a Városháza használni fogja, hogy saját kommunikációs csatornáin segítse Budapest költségvetésének minél hatékonyabb, látványosabb és érthetőbb bemutatását.  

A jelentkezés részleteiről, a verseny lebonyolításáról minden tudnivaló megtalálható a pályázati kiírásban.


A számok beszélnek, Te érted? – „Hack the City” címmel rendez költségvetés-vizualizációs hackathont a Városháza
(Fotó: Bódis Krisztián)

Kiknek szól a hackathon? 

  • Olyan, csapatban dolgozni tudó és szerető, a téma iránt érdeklődő fiatalokat várunk, akik készek egy rövid, intenzív időszak alatt is a kreatív alkotómunkára.
  • A hackathonra egyénileg és csapattal is lehet jelentkezni. Az egyéni jelentkezőket csapatokba osztjuk. 

Milyen kategóriákban várjuk az ötleteket? 

  • interaktív adatvizualizáció kategóriában interaktív adatvizualizációs eszközök használatával létrehoz egy megjelenítést, amely honlapon elhelyezésre alkalmas módon megmutatja a felhasználó számára 
    • a költségvetés méretét és forrásszerkezetét; 
    • az egyes feladatokra szánt összegek arányait; 
    • az előző évekhez képest történt változásokat. 
  • story-telling kategóriában egyszerűen és közérthetően mutatja be a fővárosi költségvetés egy részét vagy egészét újmédia eszközök segítségével. 

Kik segítik a munkádat? 

A verseny alatt a Hivatal munkatársai és külső szakértők is segítik és értékelik majd a munkátokat. 

Mit hozz magaddal? 

A laptopod és a munkához elengedhetetlen eszközeidet. Mi pedig gondoskodunk róla, hogy ne maradj étlen-szomjan – a főétkezéseken túl biztosítunk snackeket és éjszakai pizzát is! 

Timing 

  • Jelentkezés indulása: 2022. január 28.
  • Jelentkezés lezárása: 2022. február 16.
  • Kiválasztott csapatok értesítése: 2022. február 18. 

Időpont és helyszín 

  • 2022. február 25-27.
  • Újvárosháza – 1056 Budapest, Váci utca 62-64

Létszámkorlát

  • Legfeljebb 50 résztvevő 

Jelentkezési határidő 

  • 2022. február 16.