Gondolkodó Budapest

Karrier Nap

A BVA tavaly decemberben általános iskolás tanulók számára rendhagyó Karrier Napot szervezett.

Az eseménysorozaton a Fővárosi Önkormányzathoz kötődő intézmények szakemberei tartottak előadást a diákoknak azzal a céllal, hogy kötetlen formában betekintést engedjenek foglalkozásuk mindennapjaiba. A program során az intézmények új oldalukról mutatkozhattak be, közelebb hozva a tanulókhoz az adott céget, illetve a különböző érdekes szakmákat, feladatokat, mint például a restaurátor, dramaturg, sportoló, színművész vagy látássérült gyógymasszőr.

A Karrier Napon résztvevő előadók idén áprilisban fényképpel és rövid ismertetővel ellátott plakátokon a Városháza Parkban mutatkoztak be a nagyközönség előtt is. A fotók még megtekinthetőek!

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREK ÖSSZES

Kapcsolódó cikkek