Online programok a tánc világnapjára

Április 29-én ünnepeljük 1982 óta a tánc világnapját, amely az utóbbi 38 évben a táncművészek egyik legfontosabb dátumának számított. Mivel a járványhelyzet az előadóművészet más szegmenseihez hasonlóan a táncelőadásokat is közelről érinti, idén elmaradnak az eredetileg tervezett programok, az online térben azonban jobbnál jobb lehetőségeket találnak azok, akik ma táncot néznének!

A Tánc világnapjának időpontját még 1982-ben jelölte ki az UNESCO április 29-ére, ekkor született ugyanis 1727-ben Jean-Georges Noverre francia balettművész, akinek munkássága alapjaiban formálta a balett fejlődését a 18-19. században. A világnap alkalmából a táncot mint kifejezésformát és mint mozgást is ünnepeljük. Idei hivatalos üzenetét pedig a dél-afrikai Gregory Vuyani Magoma határozta meg, miszerint a tánc szabadság, amely erőt ad az embereknek és segít a világ különböző részein nehézségekkel küzdőket felszabadítani. A tánc összefűzi a mozdulatainkat, egységesíti erőnket és szíveinket, a mozgás ereje pedig gyógyulást hoz magával – így érdemes minél többet táncolni!

Online programok a tánc világnapjára

A Tánc világnapjának alkalmából számos helyszín és társulat készült eredetileg programokkal, amelyeket sajnos a járványhelyzet miatt az online térbe kellett menekíteni. Ezzel együtt igazán izgalmas kínálatot találhat mindenki, aki április 29-én táncot nézne – ezek közül válogattunk néhányat egy csokorba. Aki pedig Ladányi Andrea ajánlóját olvasná el a világnaphoz, annak érdemes felkeresnie a Táncszövetség oldalát !

A Müpa Home előadásai a teátrum közönségének a karantén minden napjára tartogatnak valamilyen meglepetést. A világnap alkalmából a Müpa oldalán 19:30-tól lehet megnézni Dobrovay László: Faust, az elkárhozott c. balettjét a Pécsi Balett előadásában, amelynek felvétele még a 2016-os bemutatón készült.

Online programok a tánc világnapjára

A Papageno magazin online oldala egész napos programsorozatot állított össze az érdeklődőknek. A maratoni előadáskompozíció már 15.00 órától elérhető a Facebook oldalukon, az általuk válogatott táncelőadások között pedig olyanokat követhetnek végig az érdeklődők a nappali kényelméből, mint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csipkerózsika c. produkciója, a Frenák Pál Társulattól az UN, Goda Gábortól a Cseppkánon az Artus és a Nemzeti Táncszínház közös előadásában, vagy a Közép-Európa Táncszínháztól a VERSO.

A Várkert Bazár oldalán 19.00 órától a Grecsó testvérek ünneplik közösen a világnapot, amely sajátos átmenet lesz a táncművész Grecsó Zoltán és az író-költő Grecsó Krisztián művészeti területeinek találkozásáról. A Színház- és Filmművészeti Egyetem 24 órán keresztül a végzős rendező-koreográfus hallgatók előadásait teszi elérhetővé Horváth Csaba és Selmeczi György tanítványaitól „Bartók színháza” címmel, a TRIP-en létrejött Első Magyar Karanténszínház pedig külön felhívásban kértek egyperces videókat táncművészektől – amelyből az összefűzött előadást 17.00 órától lehet látni az oldalukon.

A Duda Éva Társulat már április 28-án estén elkezdte az ünneplést, kedden 20.00 órától érhető el ugyanis Facebook oldalukon az a dokumentumfilm, amit kifejezetten a formáció tízéves fennállásának alkalmából készítettek. Április 29-én pedig a tagok személyes üzenetet küldenek az érdeklődőknek, miközben EGYPERCESEK videósorozatuk következő része is megtekinthetővé válik.

A budapesti helyszínek és együttesek mellett a vidéki színházak is több izgalmas lehetőséget kínálnak. A szombathelyi AGORA Központ  a város táncművészeti sokszínűségét bemutató videóval készült, A Pannon Várszínház oldalán korábbi nagysikerű előadásokat lehet elérni egész nap, a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes pedig szintén korábbi előadásaiból vágott össze vadonatúj gálafilmet.


Fotók: Csibi Szilvia, Hrotkó Bálint