Igló (ma Spišská Nová Ves, Szlovákia)
Igló régi neve Szepesújhely vagy Szepesújfalu, ez utóbbi mai szlovák nevének tükörfordítása. Poprád után a Szepesség második legnagyobb városa, ma a Kassai kerület Iglói járásának székhelye. 1920 előtt Szepes vármegyei Iglói járásának székhelye volt. Híres iskolaváros. Lőcsétől 10 km-re délre fekszik a Hernád partján.
Először 1268-ban említik, Valószínűen német bányászok alapították, akik a 13. században rezet és vasat termeltek. A tatárjárás alatt elpusztult, IV. Béla telepítette újra, főleg szászokkal. Nagy Lajos emelte bányavárosi rangra. Fémfeldolgozóipara, így harangöntödéje, kohói, hámorai a 14. században fejlődtek. Zsigmond Lengyelországnak elzálogosította, amelyből 1772-ben került vissza. Ezt követően 1876-ig a szepesi városok központja. A 19. század az iparosodás évszázada Iglón is.
1945 után a magyar és német lakosokat megfosztották állampolgárságuktól a csehszlovák hatóságok, a poprádi koncentrációs táborba vitték őket, onnan kitelepítették Németországba, Ausztriába és Magyarországra. Helyüket szlovákok foglalták el.
Lakossága 1910-ben: 10 525 lakosból 5103 szlovák, 3494 magyar, 1786 német
Lakossága 2011-ben: 38 045 lakosból 33 656 szlovák, 177 roma, 129 cseh, 54 magyar
Érdekesség
1845 májusában Petőfi Sándor három verset írt Iglón: Fresco-Ritornelli, Paripámnak az ő színe fakó és Egy asszonyi állathoz címmel.
A város érdekessége a nyújtott orsó alakú Fő tér, mely egész Szlovákia leghosszabb főtere.
Képeslapok, fotók, kisnyomtatványok
Utcatörténet
Csillaghegyen az 1940-es években kapta a nevét az Igló utca, Ferihegyen és Kispesten 1940-ben, Pesterzsébeten 1930-ban. Iglói utca Újpesten 1928 óta létezik, a Gellérthegyen 1925 óta, Rákosszentmihályon pedig az 1920-as évek óta. Korábban Iglóról elnevezett utcák voltak a XVI., a XVII. és a XVIII. kerületekben is.
