Rimaszombat (ma Rimavská Sobota, Szlovákia)
Rimaszombat a magyar határhoz közel, a névadó Rima folyó mentén található Szlovákiában, Ózdtól 40, Salgótarjántól nagyjából 50 km autóútra. A történelmi Magyar Királyság Gömör-Kishont vármegyéjének többször is kinevezett, legjelentősebb székhelye.
Rimaszombat nevének második utótagja heti, mégpedig szombati napokon tartott vásárai utal, amit bizonyosan tarthatott már az Árpád-korban is. A település a régészeti leletek alapján az őskortól kezdve folyamatosan lakott volt; találtak kelta, germán majd később szláv lakosságra egyaránt utaló tárgyi emlékeket. A honfoglaló magyarok feltehetően elég korán, már a X. század közepén megjelentek a térségben.
Az első írásos említései 1271-ből való. Sokáig a kalocsai érsek fennhatósága alá tartozott, 1334-ben szerezte meg a Széchenyi család. Károly Róbert kiváltságokat adott a városnak 1335-ben, címerüket pedig az idelátogató Luxemburgi Zsigmondtól kapták. A Keresztelő Szent János tiszteletére emelt templomuknál lévő vásárhelyen tartották a vásárokat, gazdasági jelentősége rimaszombati letelepedésre sarkallta a környék lakosait. Az V. László nevében fellépő Ján Giskra és a Hunyadiak között többször béketárgyalások helyszíne volt, előbbi el is foglalta, míg Hunyadi Mátyás utóbb visszaszerezte. Az 1506-os tűzvész szinte teljesen elpusztította, főterét teljesen újra kellett építeni – ezt a formáját őrizte meg alapvetően a mai napig.
A város újjáéledését a török uralom akadályozta meg, a tizenötéves háború egy rövid szakaszát leszámítva lényegében végig török kézen volt 1553–1686 között. A török kor végére szinte teljesen elnéptelenedett. A Rákóczi-szabadságharc lezárása után újranépesítették, ezzel gazdasági fellendülés indul a településen. A század végétől végleg megszabadult földesuraitól (Forgách, Koháry, Széchi), ekkor jelentős kézműves céhek működtek a településen. 1769-ben összetűzés volt a református és katolikus lakosság között, amire válaszul az uralkodónő, Mária Terézia leromboltatta a református templomot. II. József alatt vált először Gömös-Kishont vármegye székhelyévé, majd később 1850–1860 között, illetve 1883–1922 töltötte be ezt a szerepét.
1831-ben itt is pusztít a felvidéki kolerajárvány, a város aktív szerepet vállal az 1848-1849-es szabadságharcban is. 1902-ben konzervgyár alakult.
A település 1920-tól Csehszlovákia része, majd az első bécsi döntés értelmében visszacsatolták a Magyar Királysághoz. A háború végével ismét a Csehszlovák köztársaság része lett. 1993 óta Szlovákiához tartozik, az 1996-os közigazgatási reform óta a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásának része.
Lakossága 1910-ben: 6912 lakosból 6199 magyar, 468 szlovák, 91 német
Lakossága 2011-ben: 24 640 lakosból 13 301 szlovák, 7298 magyar (3597 nem nyilatkozott)
Érdekességek:
Az austerlitzi csatából visszatérve itt szállt meg 1805-ben Kutuzov tábornok.
Iskolái nagy részét itt végezte Mikszáth Kálmán, itt tanult és volt kőfaragósegéd Izsó Miklós szobrász.
Itt született Tompa Mihály és Blaha Lujza.
A Huszt-házban szállt meg Petőfi Sándor 1845-ben.
A városban található a Gömör-Kishonti Múzeum.
Utcatörténet
A XVI. kerületi Rákosszentmihályon az 1920-as évek óta, a XVIII. kerületi Szemeretelepen 1930 óta, a XX. kerületi Gubacsipusztán 1932 óta nevezik így az érintett utcákat, míg a XI. kerületi Kelenföldön 1926-ban kapta nevét a gömöri településről a Rimaszombati út.
