Városi séták éjszakája

Városi séták éjszakája

Idén júniusban a bizonytalan helyzet miatt a hagyományosan Szent Iván éjszakája körüli estére időzített Múzeumok Éjszakáját nem lehetett klasszikus formájában megszervezni. A keletkezett űrt tematikus városi sétákkal próbálja kitölteni a Hosszúlépés csapata.

Szombaton délután 5 órától egészen éjjel 11-ig egy tucat különböző séta indul, jelentős részük több alkalommal. A kezdési időpontokat úgy igazították egymáshoz a szervezők, hogy az igazán elkötelezettek akár három programot is végigjárhatnak egymás után.

Ennek a különleges díszítésű háznak a története is megismerhető a Szenvedély és technika című sétán
Fotó: Kovács Tamás

A Séták éjszakáján be lehet járni a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálját, a Vakok Iskoláját, lehet sétálni a pesti rakparton, vagy Buda art deco hatású épületei között.

A programokra itt lehet jelentkezni:
https://hosszulepes.org/hu/cikk/setak-ejszakaja

Nyitókép: Práczky István