Vágújhely utca, Budapest XIV.

Vágújhely (ma Nové Mesto nad Váhom, Szlovákia)

Vágújhely Szlovákia nyugati részén található, Trencséntől 20 km-re délnyugatra, a Vág folyó mellett. A Magyar Királyság egykori Nyitra vármegyéjéhez tartozott.

Az őskor óta lakott vidék, találtak itt kőkorszaki és bronzkori leleteket is. A Csehország felé vezető kereskedelmi út átkelőhelye a Vágon, így a kezdetektől fontos település volt. A krónikák már 1074-ből említik a települést, IV. Henrik német-római császár Magyar Királyság elleni hadjáratai kapcsán. 1253-ből való a város első hiteles, oklevélbe foglalt említése. III. András Pannonhalmának adományozta, a bencések kolostort is alapítottak.

1388-ban Stirobici Stibornak, I. Luxemburgi Zsigmond magyar király egyik legfőbb bizalmasának adta az uralkodó.

1536-tól mezőváros, majd közel két évtizedig a jezsuiták tulajdona volt. Érsekújvár 1663-as elestével Vágsellye is török kézre került, 1686-ig. 1692-től vásártartási joggal bírt. Várkastélya fontos volt a törökök elleni végvári küzdelemben, a település javarészt áldozatul esett a török elleni háborúknak, ahogy a Rákóczi-szabadságharc során is. A szabadságharc után fejlődésnek indult, sorra alapították a céheket, majd a XIX. századtól a gyárakat. 1849 júniusában jelentős csaták zajlottak a környéken. 1886-tól járási székhely lett.

A település 1920-tól Csehszlovákia része, majd a második világháború alatt a frissen kikiáltott független Szlovákiához került. Ennek megszűnése után ismét a Csehszlovák Köztársaság része lett. 1993 óta Szlovákiához tartozik, az 1996-os közigazgatási reform óta a Trencséni kerület Vágújhelyi járásának székhelye.

Lakossága 1910-ben: 5879 lakosból 3408 szlovák, 1146 német, 856 magyar

Lakossága 2011-ben: 20 145 lakosból 18 472 szlovák, 259 cseh, 28 magyar (1489 nem nyilatkozott)

Érdekességek

Itt írta Thurzó György azt az oklevelet, ami alapján 1610 decemberében, a közeli Csejtén elfogták Báthory Erzsébetet, akit szűz lányok vérében való fürdéssel vádoltak, alaptalanul.

Képeslapok

Térkép

Google-térkép

Utcatörténet

A fővárosi XIV. kerületi Alsórákoson található Vágújhely utca 1932 óta viseli a település nevét.