Van egy csendrendelet, csak már nincs kit csendre inteni

Veress Dóra és Gellért Gábor műsorvezetők vendégei: Zsendovits Ábel, a Szimpla ügyvezetője, Újvári-Kövér Mónika, Erzsébetváros alpolgármestere és Németh G. Dániel, a Night Mayor Budapest szóvivője.

A VII. kerület új csendrendeletet fogadott el, amely szerint a vendéglátóhelyeknek éjfélkor be kell zárniuk. Akik hajnalig kívánják fogadni a vendégeket, ezt külön engedély alapján megtehetik. Ehhez azonban a vendéglátóhelyeknek egy kritériumrendszernek kell megfelelniük.

Van egy csendrendelet, csak már nincs kit csendre inteni
Gozsdu udvar (Fotó: BVA/Soós Bertalan)

A legfontosabb pontok szerint zajmérő eszközök, fotocellás ajtók vagy ajtóbehúzók beszerelésével csökkenteni kell a közterület zajterhelését. Minél jobban meg kell gátolni a vendégek utcai alkoholfogyasztását, gondoskodniuk kell a helyekhez tartozó utcarész takarításáról, illetve nyilvánossá kell tenniük a helyek mellékhelyiségeit. Nem adhatnak ki italt műanyagpohárban, illetve egy alkalmazott munkájával segíteniük kell, hogy a vendégek be tudják tartani a meghozott rendelkezéseket. Az így kapott engedélyt évente meg kell újítani – ezzel egyébként a vendéglátóhelyek nagy része nem ért egyet.

Egy dologban minden résztvevő egyetért. A hosszú évek halogatása után végre tenni kellett valamit. Arról azonban, hogy pont ezt kellett-e tenni, már megoszlanak a vélemények…

Podcast:

Újvári-Kövér Mónika szerint rendkívül kaotikus állapotot örököltek. Ezek két legfontosabb jellemzője: vagy hiányzott a szabályozás, vagy volt ugyan szabályozott környezet, de a szabályokat nem tartatta be senki. Olyan szintű érdekellentétek alakultak ki, és olyan indulatossá vált a kommunikáció, hogy ez azonnali beavatkozást igényelt a részükről.

„Sok száz munkaórát dolgoztunk azért, hogy ez egy kompromisszumos megoldás legyen. Most itt tartunk, a munka még nem fejeződött be” – fogalmazott az alpolgármester.

A vendéglátósok szerint az a baj, hogy olyan problémákat old meg az új csendrendelet, amelyek már nem állnak fent. A bulinegyed nehéz helyzete most inkább segítséget, és nem szigorítást igényel.

További kérdések, amelyekre választ kapunk:
Milyen helyzetben vannak a bulinegyed helyei?
Hányan zártak be, mennyien juthatnak hasonló sorsra?
Milyen európai példák vannak a helyzet kezelésére?
Hogyan lesz zöldebb és autómentesebb a bulinegyed?

Borítókép: BVA/Soós Bertalan