Különleges eseménnyel nyitotta meg újra kapuit a korábbi margitszigeti ásványvíz-palackozó épülete. A 2010 óta zárva tartó üzemben Gyógyüdülőt rendezett be a 100 szóban Budapest csapata, ahol a CAFe Budapest keretében néhány órára nyugalmat találtak a hétköznapoktól megfáradt érdeklődők. A rendezvényen a 100 szóban Budapest idei pályamunkái közül megzenésítve mutattak be néhányat.
Trópusi fényekben pompázó jazz-zenekar játszik a napágyak mélyén kényelmesen ücsörgő, maszkot viselő embereknek, miközben fehér orvosi köpenyben masírozó ápolók beszélnek nekik budapesti történetekről. A helyszín meglepő módon a Margitsziget egy évek óta megközelíthetetlen zuga, a volt ásványvíz-palackozó üzemhelyisége – amiben a 100 szóban Budapest csapata rendezett be a gyógyvízkitermelésre jól reflektálva egy ún. gyógyüdülőt.
A CAFe Budapest programjaként létrejött estén a 100 szóban Budapest idei, szeptemberben lezajlott pályázatára érkezett munkák közül mutattak be néhányat a zsűri tolmácsolásában. A 100 szavas novellákat egyelőre máshol nem lehet elolvasni, hiszen azoknak a jelen pillanatban is folyik az elbírálása. Azonban azok a művek, amik az este során teljesen exkluzív keretben elhangzottak, nagy valószínűség szerint benne lesznek a 100 legjobb történetben – és így az ebből készülő POKET zsebkönyvben is.
![](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2020/10/SBT_2143-1024x681.jpg)
A 100 szóban Budapest pályázatára minden évben olyan sztorikat küldhetnek be a vállalkozókedvűek, amelyek valamilyen szempontból a fővároshoz köthetők. Tematikailag vagy formájában teljes szabadságot élveznek az alkotók, egyetlen megkötést kell csupán betartaniuk: a végső mű nem állhat száznál több szóból. A hetedik éve meghirdetett pályázatra idén 2500 pályamű érkezett, amelyeknek november közepéig végzi az elbírálását a háromtagú zsűri: Boncsér Sára színművész, Szabó Benedek zenész és Závada Péter költő.
![](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2020/10/SBT_2366-1024x681.jpg)
A hosszas vizsgálat után a megítélésük szerinti legjobb 100 pályaművet választják majd ki a két és félezerből, amelyeknek szerzői nem csak kiemelésben részesülnek, de a mini novellák egy POKET zsebkönyvbe is bekerülnek. Az első tíz helyezett díjat is kap, külön értékelik a 18 éven aluli pályázókat, valamint a legjobb mű szerzője főnyereményként 100.000 forintot vihet majd haza magával. Az eredményhirdetésre és a díjátadóra november 17-én, Budapest születésnapján kerül majd sor, amelynek részleteiért érdemes figyelni a 100 szóban Budapest oldalát!
![](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2020/10/SBT_2369-1024x681.jpg)
![](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2020/10/SBT_2463-1024x681.jpg)
![](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2020/10/SBT_2170-1024x681.jpg)