Tudjuk, mit nézz hétvégén – 10+1 Budapestről szóló filmet ajánlunk az új magyar streamingoldalról

A tél eleve inkább a bekuckózásról szól, ám az elkövetkezendő időszak bezártsága a korábbiaknál is nehezebbnek ígérkezik a járvány közepén. Ha biztonságos programokat keresünk, a kirándulásokat már ajánlottuk, esténként pedig végre bepótolhatjuk minden hiányosságunkat a magyar filmek terén. 

Bartha Dorka írása.

Míg a tavaszi karanténkor indult, (azóta is nagy kedvencünk) Cinego a művészmozik kínálatát tette online elérhetővé addig a november 19-én elindult a Filmio – a Nemzeti Filmintézet streaming oldala – ahova a magyar filmtörténet nagy klasszikusai, habkönnyű vígjátékok és a legújabb mesterművek is felkerültek, és a kínálat folyamatosan bővül. És nem csak mozifilmek, de sorozatok, dokumentumfilmek, animációk, mesék és tv-filmek közül is válogathatunk, sőt nem egy filmhez olyan extra tartalmak is járnak, mint a mint  a színfalak mögött készült werkfotók, kisfilmek. A kezdő havidíj egyelőre 890 forint, ez az újévtől 1190 forintra emelkedik, tavaszra pedig tervben van, hogy online videotékaként előfizetés nélkül lehet kölcsönözni majd filmet. 

Tudjuk, mit nézz hétvégén – 10+1 Budapestről szóló filmet ajánlunk az új magyar streamingoldalról
Forrás: filmio.hu

No de lássuk a kínálatot. Elsőként rákerestünk, milyen Budapesttel kapcsolatos filmek vannak fent, és nem csalódtunk: megtaláltuk a Deák Kristóf zseniális Foglyok című filmjét, amely Rákosi diktatúra alatti már-már szürreális “szobafogság” eseményeit dolgozza fel abszurd humorral. De fent van Reisz Gábortól a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan , a kultikus Roncsfilm, ami a nemrég elköltözött Bókay utcai Gólyában, és a mára elsüllyedt nyolckerben játszódik. És ha már Józsefváros, akkor Bereményi Géza Eldorádója is kihagyhatatlan, vagy a szintén önéletrajzi elemeket is vegyítő feledhetetlen Megáll az idő.

Tudjuk, mit nézz hétvégén – 10+1 Budapestről szóló filmet ajánlunk az új magyar streamingoldalról
Forrás: filmio.hu

De megtaláljuk az oldalon a  generációs filmélményt nyújtó (régi) Meseautót, Csinibabát, Moszkvatért, Szabó István Budapesti mesék című alkotását, a feledhetetlen Régi idők fociját Garas Dezsővel, de ha valaki még messzebb merészkedne a magyar filmtörténet múltjában, akkor fent van az örök klasszis melodráma, a 1939-es Halálos tavasz Karády Katalinnal és Jávor Pállal, ahol a már lebontott Tabánt az akkor még álló régi Óbuda „játszotta”. Sőt, aki valami ínyencségre vágyik, 1938-as A varieté csillagai krimi, amely egy dokumentumfilmmel is felér, a a pesti éjszaka mélyére kalauzol minket.

Tudjuk, mit nézz hétvégén – 10+1 Budapestről szóló filmet ajánlunk az új magyar streamingoldalról
Forrás: filmio.hu

Ha a teljes választékot nézzük, az is elég széles, Szabó István, Jancsó, Makk Károly több alkotása is fent van, de találunk Tarr Bélától is filmet. Persze volt olyan is, hogy valamit kerestünk, és még nem találtuk meg, de reméljük az ígéreteknek megfelelően tényleg egyre bővül majd a kínálat. Úgyhogy mazsolázásra fel, tényleg rengeteg, eddig nehezen vagy online legálisan sehogy nem elérhető film került most egy gombnyomásnyira.