Mit nézzünk a magyar kultúra napján?

Január 22. hagyományosan a magyar kultúra napjának számít, amelynek alkalmából a járványhelyzetben is számos kulturális intézmény készül valamilyen ünnepi, online előadással. Top10-es ajánlónkban ezekből szemezgetve ajánlunk néhányat.

Kölcsey Ferenc – a fennmaradt kéziratok tanúsága szerint – 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát. Amikor 1985-ben Fasang Árpád zongoraművész felvetette, hogy országosan szentelhetnénk egy napot a magyar kulturális értékekről való megemlékezésre, erre a dedikált napra esett a választás.

Először 1989-ben tartották meg hivatalosan is az ünnepet, azóta pedig minden évben számos előadással, koncerttel készülnek a kulturális intézmények. Érdekesség, hogy Cseh Tamás pontosan ezen a napon született 1943-ban, 2011-ben a Bárka Színház külön az akkor fél éve eltávozott dalszerző művész emlékének szentelve szervezett nagyszabású eseménysorozatot.

Az idei magyar kultúra napja alkalmából szintén számos kulturális intézménytől láthatók – a járványhelyzet sajátosságaihoz igazodva – online előadások, koncertek. Ezek közül szemezgettünk olyanokat, amiket mindenképpen érdemes lesz este követni.

1. Spiró György: Az imposztor ?
Tatabányai Jászai Mari Színház

Spiró György Az imposztor című komédiája ízig-vérig színházi darab. Az előadást Szikszai Rémusz rendezésében, Bogusławski szerepében Fodor Tamással láthatja a közönség.
Kezdés: 19.00
Időtartam: 165 perc

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Jászai Mari Színház

2. A magyar kultúra napja ?
Müpa Home LIVE

1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt Szatmárcsekén. Ennek emlékére ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. És ahogyan azon a borongós téli napon, a világtól elzárt, tiszántúli kúriában Kölcsey tolla is elmerengett a magyar nép zivataros századain, úgy mi is újra és újra visszatekintünk saját kultúránk fényes és szomorú napjaira, és talán mindehhez a tél elmúlásának és a remény újraéledésének gondolatát is társítjuk. Ilyen ennek a koncertnek is a magyar szerzők műveiből összeállított, hányattatott sorsú programja. Több mű ugyanis már az előző évben szerepelt volna a Pannon Filharmonikusok műsorán, de a járvány miatti kényszerű újratervezések mindig elodázták az előadásukat. Erről a hányattatásról tanúskodik Bartók tanítványának és pályatársának, Veress Sándornak Threnos (Siratóének) című műve, melyet 1945-ben, a romba döntött Magyarországon a távolban elhunyt Bartók emlékére komponált. Ezt a komor bevezetőt három derűs hangulatú darab ellensúlyozza. Elsőként a már említett Bartók Béla Divertimentója (vagyis szó szerint „szórakoztató” zenéje), ezután a már kétszer műsorra tűzött, de mindig elhalasztott, címében is „szeszélyes” Capriccio hangzik el, mely a zenekar koncertmestere, Bánfalvi Zoltán tollából származik. Végül pedig egy igazi sláger, Kodály Zoltán Galántai táncok című műve csendül fel. Ezzel tulajdonképpen megérkezünk a januári napok aktualitásához, a farsanghoz és a tánchoz, melyre ebben az időszakban aligha kerülhet sor ténylegesen. Ajánljuk tehát mindenkinek ezt a hangversenyt, aki szereti a magyar zenét, és egy kis felvidulásra, legalább lélekben táncra és zenei humorra vágyik a szürke téli napokban.
Kezdés: 19.30
Időtartam: 2 óra 30 perc

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Müpa

3. Úrhatnám polgár ?
Szegedi Szabadtéri Játékok

Az újgazdag Jourdain úr mindent elkövet, hogy többnek látszon, és végre befogadja az arisztokrata közösség. Filozófust, tánctanárt és vívómestert fogad, – persze jó pénzért- akik nap mint nap pallérozzák testét és lelkét. Görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy lánya ne egy rangon aluli férfihoz menjen hozzá, ő maga pedig egy özvegy grófnőnek csapja a szelet. Moliére nyelvi leleményektől hemzsegő darabjának fő humorforrását az adja, hogy a főhős tudatlanságát és műveletlenségét mindenki kihasználja, saját lánya és segítője is túljár az eszén, miközben Jourdain úr meggyőződése, hogy ő mozgatja a szálakat. Egy mű az örök emberi tulajdonságokról: a tettetésről, a felfelé kapaszkodásról és a sznobizmusról, Herczeg T. Tamás rendezésében.
Kezdés: 19.00
Időtartam: 105 perc

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

4. Gyöngykoszorú ?
Debreceni Csokonai Színház

A formáció a magyar irodalom ismert és kevéssé ismert lírai darabjait szólaltatja meg. A koncertanyagban dalként elhangzó magyar költészeti gyöngyszemeket a tavaszi karantén ideje alatt zenésítették meg.
A koncerten az alábbi versek hangzanak el megzenésítve:
Vörösmarty Mihály: Ábránd
Csokonai Vitéz Mihály: Az én vagyonom
Petőfi Sándor: Csalogányok és pacsirták
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Pilinszky János: Apokrif
Kányádi Sándor: Csángó sirató
Janus Pannonius: Márkushoz, Békéért
Kezdés: 19.00
Időtartam: kb. 1 óra

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Debreceni Csokonai Színház

5. Tévedések vígjátéka (The Comedy of Errors) ?
Shakespeare’s Globe

A londoni Shakespeare’s Globe Színház előadása felvételről, angol nyelven, magyar felirattal. A felvétel a jegyvásárlók részére az online vetítés kezdési időpontjától számítva 24 óráig elérhető.
Kezdés: 19.00
Időtartam: 132 perc

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Shakespeare’s Globe

6. Mérő László: Az érzelmek logikája ?

„A pszichológiai kutatások bő fél évszázadon át elkerülték az érzelmeket, mert nem látszott, miképpen lehet ezeket kutatni. Az utóbbi 25-30 évben azonban sikerült erre érdemi eszközöket találni, és a kutatások meglepő eredményekkel jártak. Kiderült, hogy még a leginkább racionális, logikus gondolkodásban is alapvető szerepet játszanak az érzelmek. Röviden: Érzelmek nélkül nincs értelem.” – Mérő László
Kezdés: bármikor
Időtartam: 86 perc

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Tudományos Stand-up

7. Kelemen Kristóf: A nemzet özvegye ?
Örkény Színház

1989-ben, több mint harminc év elhallgatás után sírok és történetek tárultak fel a nyilvánosság tekintete előtt. Az özvegyek és gyermekeik napokig tartó rituálé során nézték végig a 301-es parcellában, ahogy férjeik és szerelmeik maradványait, csontjait és elfoszlott ruhadarabjait szakszerű orvosszakértői vizsgálat során kiemelték a föld mélyéről, azokból a jeltelen sírokból, amelyeknek pontos helye évtizedekig titkos volt. Ez a rendszerváltást közvetlenül megelőző történelmi helyzet adta az inspirációt A nemzet özvegye című ősbemutatóhoz, amely fikciós keretben mutatja be két nő történetét. Ugyanannak a férfinak két özvegye áll a sír mellett, és kényszerül szembesülni a saját múltjával.
Kezdés: 20.00
Időtartam: 100 perc

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: eszínház

8. Double Dresch Quartet ?
Fonó Budai Zeneház

A Dresch-univerzum két meghatározó felállása hallható egy este a Fonó Online közvetítésében. Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe. Zenéje sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle.
Kezdés: 20.00
Időtartam: kb. 2 óra

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Fonó Online

9. Tünet Együttes: A tünetegyüttes – film verzió ?
Trafó / Tünet Együttes

Egy dokumentarista performansz dokumentálása egy elhivatott, fiatal dokumentumfilm-rendező szubjektív szemszögén keresztül. Előadó-művészetből média-tartalommá transzformált anyag. Nem stream, hanem interaktív film, azaz új alkotás.
Kezdés: 20.00
Időtartam: 100 perc

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Trafó

10. Maszkabál ?
Magyar Állami Operaház

Wiedemann Bernadett mezzoszoprán és Kelemen Zoltán bariton válogatnak kedvenc áriáikból és duettjeikből Verditől Kodályig.
Kezdés: 20.00
Időtartam: kb. 1 óra

Mit nézzünk a magyar kultúra napján?
Forrás: Magyar Állami Operaház