Egy kivételes adottságú helyszín, amelynek lehetőségeit egyáltalán nem használjuk ki. Ez a Gellért rakpart, valamint az Erzsébet és a Szabadság híd budai hídfője. Nagy Eszter most egy tájépítészeti szakdolgozatban tett kísérletet a szinte csak közlekedésre használt partszakasz humanizálására.
Zubreczki Dávid írása.
Budapest két legcsodálatosabb természeti adottsága, hogy egy gyönyörű folyó szeli ketté, annak partján pedig egy zöld, sziklás hegy emelkedik. (Igaz, a Gellért-hegy a magasságát illetően hivatalosan csak domb, de olyan meredeken tornyosul közvetlenül a vízparton, hogy joggal nevezzük hegynek.) Ennek a két szépségnek közös tulajdonsága, hogy nem nagyon tudunk velük mit kezdeni, bár tervek vannak a fejlesztésükre.
A budai rakpart ideeső szakasza (a Szent Gellért és az alatta húzódó Raoul Wallenberg) a pesti párjánál is nehezebb helyzetben van. A Duna bal partján ugyanis már kész tervek vannak, megindult a gondolkodás, sőt az első lépéseket is megtették azzal, hogy hétvégente a gyalogosok és a kerékpárosok vehették birtokba azt, majdnem fél éven át.
Itt azonban nehezebb a helyzet. A sziklafal és a víz között csak szűk szoros vezet át, a hegyen pedig csak nagy kerülővel lehetne átjutni a másik irányból. Nem véletlen, hogy a legtöbb ötlet itt született a rakpart befedésére. Finta József már a hetvenes évek elején szállodává alakította volna a Citadellát, ahová természetesen sikló vitt volna fel. A koncepcióhoz kétszintes Duna-part is tartozott: alul az autók, felettük a gyalogosok haladtak volna. Pénz már akkor sem volt a megvalósításra, és úgy tűnik, egyhamar nem is lesz. Viszont apró, fájdalommentes beavatkozásokkal is rengeteget lehetne változtatni a jelenlegi helyzeten.
Most ugyanis, épp itt, a legszebb természeti adottságokkal rendelkező rakpartszakaszon a legmostohább a helyzet. A folyó partján sétálva a zöld hegyoldal tövében, gyakorlatilag egy többsávos autópályán haladunk végig. Pedig az épített környezet sem akármilyen. Ott a két gyönyörű híd – az Erzsébet és a Szabadság –, a törökkori építészet emlékeit őrző Rudas fürdő, és a neoromán pálos kolostor a sziklaormon.
Azonban a múlt századi tájépítészeti alkotások jelzik leginkább, hogy ez a hely többre hivatott annál, mint amire ma használjuk. A Szent Gellért-szobor alatt leomló vízesés, a széles lépcsők, sétautak jelzik, hogy egy évszázada mire is használták ezt a környéket.
Nagy Eszter, a Koppenhágai Egyetem tájépítészhallgatója ennek a területnek a humanizálásából írta a szakdolgozatát, melyet néhány napja az Octogonon publikált. Az ilyen munkáknál csábító lehet valami óriási léptékű átépítésben gondolkodni, hiszen ezek nem megvalósításra készülnek, a papír pedig mindent elbír. Ennek az elgondolásnak azonban épp az adja a szépségét, hogy kicsi, pontszerű beavatkozásokat tartalmaz, melyek akár, külön-külön, több lépésben is megvalósíthatók. Nem kerülnek sokba, ugyanakkor egyértelmű eredményekkel járhatnak.
Nagy varázslatot nem lehet csinálni ezen a rakpartszakaszon, annyira szűkös a hely, de a két hídfőnél le lehet csípni egy kis területet a forgalomból. A legfontosabb változtatásokat a következő pontokba gyűjtötte össze a tervező:
- A Rudas fürdő és a Gellért-hegy között útszakaszon megszűnne a gépkocsiforgalom.
- A Szabadság híd budai hídfőjétől észak felé, 300 méter hosszan megszűnne a külső autósáv. Gépkocsival a villamossín sávját lehetne használni, elsőbbségadás után. A felszámolt autósáv helyén két irányú kerékpárutat jelölnének ki.
- A felső (Szent Gellért) rakpartról a Döbrentei tér megkerülésével lehetne feljutni.
- A Rudas fürdővel szemben megszűnne a folyómenti parkolósáv. (Közvetlenül a fürdő előtt és mellett – a Döbrentei téren – megmaradnának a parkolók).
- A Szent Gellért rakparton megszűnne a jobbra kanyarodó sáv a Szabadság hídnál, a Kelenhegyi út irányába.
- Az itt felsorolt változtatásokhoz új közúti jelzőtáblákra, illetve két közlekedési lámpára van csak szükség, illetve egy gyalogátkelőhely áthelyezése.
Az átalakításokkal egy kis tér jönne létre a vízesés tövében, ami alighanem minden különösebb beavatkozás nélkül is azonnal megtelne élettel. A fürdő és a hegy között létrejött új teret viszont a tervek szerint vásári helyszínként használnák. Míg máshol állandó gondot jelent az elbódésodás, itt egy kézművespiac megjelenése óriási minőségi ugrást jelentene.
Izgalmas terület a hegy tövében található elkerített rész, mely egykor sétányként is funkcionál. Az úgy nevezett Pávakert hosszú ideje leromlott állapotban van, megújítása, „kitalálása” a tervtől függetlenül is régóta esedékes. Használata sétányként korábban is felmerült már. Nagy Eszter ide egy szoborparkot álmodott.
Az átgondolt, szép megoldás még akkor is, ha vannak vitatható elemei. Például a villamosok és gépkocsik közös sávra terelése problémás lehet, és a hídfők rendezését is szerencsésebb lenne egységenként kezelni, nem csak a Szent Gellért rakpart szempontjából. Ugyanakkor mind szellemiségében, mind megoldásaiban nagyon izgalmas és építő javaslat, melynek megvalósulása hatalmas előrelépést jelente a jelenlegi helyzethez képest. Ha csak annyit ért el vele az alkotó, hogy vitára, gondolkodásra sarkallja a budapestieket, és kicsit a területre tereli a figyelmet, már azzal is rengeteget köszönhetünk neki.
Tovbbi képek az Octogon magazin cikkében.
