Kevésbé vészterhes időkben a város egyik éjjel-nappal lüktető ütőere a Nagykörút, amely nagyjából négy kilométer hosszan szeli ketté a pesti oldalt. Bár régi fénye megkopott, egykor egymást érték itt a kávéházak, cukrászdák, tekintélyes kiadók, mozik, színházak, boltok – a nagyvárosi élet elengedhetetlen elemei. Nem csoda, hogy annyi legendás művész, író, színész, orvos és politikus választotta lakhelyéül hosszabb-rövidebb időre.
Bartha Dorka írása.
A Körút lakosainak társadalmi összetétele már kiépülésekor is nagyon vegyes volt, a változatos alaprajzú bérházakban az utcára néző, többszobás nagypolgári lakásokban a társadalmi elit, míg az udvari szoba-konyhás garzonokban egyetemisták, pályakezdő értelmiségiek, kispénzű hivatalnokok és munkások egyaránt laktak.
Kezdjük is mindjárt egy legendás családdal, a Ferenc körút- Mester utca sarkán álló bérházban volt a Frenreisz család lakása, ahol Gundel Katalin élt gyerekeivel, Frenreisz Károllyal, Bujtor Istvánnal és Latinovits Zoltánnal. A színészlegenda a Gundel-lány első, Latinovits Oszkárral között házasságából született, másik két fia második férje, az orvos Frenreisz Istvántól született gyermekei voltak.
Latinovitsra a legtöbben talán mint Krúdy Szinbádjára, vagy az Isten hozta őrnagy úrból emlékeznek, de filmes szerepei mellett a színpadon is rengeteg jelentős alakítása volt. Bujtor István ikonikus alakítása pedig pedig a zseniális, keményöklű balatoni nyomozó, Ötvös Csöpi. A Mester utca 1. falán két külön emléktábla őrzi a két színész emlékét.
A Ferenc körút 40-ben lakott Rudnay Gyula festő, grafikus, aki nyarakat a Hollósy Simon tanítványaként a nagybányai művésztelepen töltötte, de a kor művészeihez hasonlóan bejárta Párizst és Rómát is. A 40-es évek közepén saját művésztelep alapításával is próbálkozott Baján, és bár a kezdeményezés rövid életű volt, sok, akkori fiatal művész karrierjét indította be az ottani közösség. Ami Krúdy a magyar irodalomban, az ő a festészetben, legalábbis ami a felidézett világaikat illeti – mind a ketten keserédes nosztalgiával fordultak egy már letűnt múlt felé, műveikben ezt az éppen eltűnt, de már soha vissza ne térő miliőt ábrázolják finom hozzáértéssel.
A József körút 77-ben lakott Zórád Ernő képregényrajzoló grafikus, illusztrátor, karikaturista. Ő volt az, aki az utolsó pillanatban még megörökítette az azóta elbontott Tabánt mesés akvarell sorozatában, de a hazai képregények leghíresebb szerzője és rajzolója is volt. Első munkája Karl May klasszikusából, a Winnetouból készült képregény volt 1957-ben, de illusztrálta Krúdy Gyula, Mikszáth és Móricz műveit is, és a hazai diafilmek egy része is az ő keze alól került ki, például a Pál utcai fiúk. Négy évtizedig élt Józsefvárosban, utána költözött el az 1. kerületbe.
Ha már a Pál utcai fiúkat emlegettük – nem véletlen ismerte olyan jól a környéket Molnár Ferenc – a József körút 83. alatt álló Neumann-palotában született és nevelkedett.
„Finoman butorozott pesti lakás. Jómód jelei mindenfelé: modern, fekete könyvesszekrény oxigált ezüst vasalással; nagy, sárga angol bőrfotelek az úriszobában. Az ebédlőben egy Maple-pohárszék, rajta szép sorjában tulipán-szárú Moser-poharak. A gyerekszoba magyar stilusban. Legömbölyített sarkok, hogy a gyerek meg ne üsse magát semmiben. Csöndes félhomály. Orvosság fanyar illata a levegőben…” (Molnár Ferenc: A gubó, részlet)
A Lechner Tudásközpont Híres emberek Budapestje oldalán olvashatjuk, hogy a Körúti palota az író apjának megrendelésére készült 1889-1890 között, és egészen 1905-ig itt élt a család. Tekintve, hogy Molnár ekkor már 27 éves volt, feltehetően egész gyermek- és fiatalkorában itt nőtt fel, a Nagykörúton. A környéket később sem szívesen hagyta maga mögött, törzsvendége volt a közeli impozáns New Yorknak is, hasonlóan, mint a magyar irodalmi élet megannyi nagyja.
A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára, amelyet volt tanárom, Dr. Rupp Kornél szerkesztett. Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. (Voit Krisztina: Molnár Ferenc és a Franklin Társulat. Magyar Könyvszemle, 1982/3.)
Nem véletlen nevezték el a Rákóczi út és a Körút találkozásnál álló teret Blaha Lujzáról 1920-ban. A „nemzet csalogánya” nem csak az itt álló eleinte Népszínház, majd Nemzeti Színház állandó csillaga volt, de utolsó otthona is a Rákóczi út 44. szám alatti házban volt.
A Rákóczi tér 3. alatt lakott Milan Hodža, a későbbi csehszlovák miniszterelnök budapesti évei alatt. Nem csak egyetemre járt ide, és szerzett jogi diplomát, de 1905 és 1910 között a magyar országgyűlésben volt képviselő, és szlovák, szerb és román képviselőtársaival együtt részt vett a nemzetiségek országgyűlési pártjának létrehozásában. Tartva az egyre erősödő német majd szovjet veszélytől és befolyástól, az álma egy szorosabb közép-európai együttműködés, egységes gazdasági térség kialakítása lett volna.
Az Erzsébet körút 23. alatt indult és egészen a brazíliai őserdőkig vezetett a kalandos életű magyar orvos és író, Lénárd Sándor élete. Legtöbben talán arról a tényről ismerik, hogy ő volt az, aki puszta kedvtelésből lefordította latinra a Micimackót, a brazil őserdő közepén. Bár Budapesten született, fiatalkorát Bécsben töltötte, de az Anschluss után Rómába menekült, majd innen költözött ki Brazíliába. Római történetek és az Völgy a világ végén köteteit csak ajánlani tudjuk.
Nem kisebb zseni élt a Teréz körút 7. alatt, mint Gustav Mahler zeneszerző, amikor meginvitálták Budapestre, hogy az Opera igazgatója legyen. 1888-ban szerződött le, hogy az akkor frissen, 4 éve átadott intézmény művészeti igazgatója és vezető karnagya legyen, mindössze 28 évesen. Ő volt az, aki a Figaro és Don Giovanni előadásokkal felfedeztette a közönséggel Mozartot és a Rajna kincse és a Walkür előadásokkal megszerettette Wagnert. Ám sajos fényes szakmai sikerei ellenére is hamar távozott – 1891-ben, hiába volt 10 éves szerződése – Zichy Géza intendáns annyira ellehetetlenítette, hogy elhagyta a posztját és az országot. A korabeli sajtó leírásai alapján Mahler az épületben Állítólag az első emeleten, az utcára néző 2-es számú lakásban lakott.
„Lássa, ebben a kis lakásban töltöm, mint agglegény, azt a néhány órát, amennyi az egész napból számomra fennmarad.” Ezekkel a szavakkal mutatta be Teréz körúti otthonát egy riporternek Mahler.
A rendszerváltás után a Szent István körúton kapott lakást Faludy György, Kossuth-díjas költő is. Zsidó értelmiségi polgári család sarjaként, fiatalon Európa számos nagyvárosában is tanult. Villon-átköltései a 30-as években legendássá tették. Ám 1938-ban az erősödő szélsőjobb antiszemitizmus menekülésre kényszerítette, és csak a második világháború után tért haza. Ám személye az ekkor megerősödő a kommunista rezsim számára is tüske volt, a Rákosi érában letartóztatták és a recski kényszermunkatáborba deportálták – Pokolbeli víg napjaim kötete ezt dolgozza fel. 1956-ban újra elhagyta az országot és csak 1988-ban települt haza, a 150 négyzetméteres körúti lakáshoz a 90-es években jutott, mint a nemzet ajándéka, (ám a korabeli sajtó alapján a 2000-es évek elején kellemetlen politikai csatározások és anyagi félreértések miatt majdnem el kellett költöznie, és ezzel elárvereznie addigra több tízezres könyvtárát.)
