Tényleg ki kéne szélesíteni az utat? A gerjesztett kereslet esete

Legszélesebb pontján 26 sávjával a houstoni Katy autópálya a gépkocsik Mississippije. Mérete egy 2008 és 2011 között 2,8 milliárd dollár értékű bővítési projekt eredménye, melynek köszönhetően Észak-Amerika legszélesebb autópályája lett. A mega-projekt elsődleges célja a súlyos forgalmi torlódások enyhítése volt.

Benjamin Schneider cikke eredetileg a Citylab oldalán jelent meg. Benya-Magyar Marietta fordította, Buday Bence lektorálta, Halász Áron szerkesztette. A cikket a Kerékpárosklub engedélyével közöljük.

Nem érte el célját, az autópálya kiszélesítésével a torlódás csak rosszabb lett. Joe Cortright, a City Observatory elemzője Houston hivatalos forgalomfigyelő ügynökségének adatait felhasználva megállapította, hogy az utazási idők 30%-kal nőttek a reggeli, 55%-kal az esti ingázás során 2011 és 2014 között. Egy helyi TV hasonló növekedést tapasztalt.

A Katy autópálya a rosszul működtetett városi közlekedés tankönyvi példája, amely a gépkocsi megjelenése óta az előidézett / gerjesztett kereslet zsákutcájába tereli mind a gépjárművezetőket, mind a tervezőket és politikusokat.

Az M1 / M7 autópálya bevezetője és környezete Budaörsnél 1968-ban és 50 évvel később a Károly király úti felüljáróról, csúcsidőn kívül. Megnövekedett gépjármű-forgalmat kiszolgáló új sávok, az autópályára épülő gazdaság, agglomerációs kertvárosok.
(Fotó: Uvaterv – Fortepan, Halász Áron)

Főbb megállapítások

  • Az urbanisztikában a gerjesztett kereslet azt jelenti, hogy az úttest kapacitásának növelése több embert ösztönöz arra, hogy személyautóba üljön – ahelyett, hogy más közlekedési módokat válasszon, vagy otthon maradjon – így nem javítja a torlódást, hanem éppenséggel okozza a gépkocsi forgalom növekedését.
  • A koncepció 1960-as évekbeli megjelenése óta számos akadémiai tanulmány bizonyította, hogy ez a jelenség bizony létezik.
  • Egyes közgazdászok azzal érvelnek, hogy a jelenség negatív hatásainál jelentősebb az autóforgalom növekedésének haszna.
  • Néhány szövetségi, állami, illetve helyi közlekedési hatóság hosszú távú közlekedéstervezésében figyelembe veszi az előidézett kereslet jelenséget, és újszerű közlekedésszervezéssel próbálja javítani a mobilitást.
Fotó: Wikipedia

Összefoglaló

Szinte valamennyi meglévő autópálya bővítését vagy újak átadását a torlódások csökkentésével kommunikálják. Ez a dugóban ülők szemszögéből egy logikus javaslat lehet: a kisebb utakat egyre többen használják, így azoknak a kereslettel növekedniük kell. Ha több sáv nyílik meg, a nagyobb áteresztő kapacitással az autók gyorsabban áthaladhatnak egy adott ponton. Érdekes módon mégsem ez történik a beruházások befejeztével.

Ahogy a Katy autópálya bővítésekor látható volt: az úttest kapacitásának növelése új igényeket is teremt, így hasonló mértékű torlódás alakul ki, ha nem rosszabb. A közgazdászok ezt a jelenséget előidézett, gerjesztett vagy kínálatkövető keresletnek nevezik: ha többet vagy olcsóbban nyújtunk egy szolgáltatásból, akkor az emberek nagyobb valószínűséggel veszik majd igénybe.  

Ne úgy tekintsünk a közlekedőkre, mint a folyadékra, amely bizonyos térfogatnyi helyet igényel egy adott sebességgel való áthaladáshoz! Az előidézett kereslet logikája azt mutatja, hogy a forgalom inkább olyan, mint a gáz: kitölti a rendelkezésére álló teret.

Közlekedéskutatók már a ’60-as évek óta figyelték a kereslet előidézhetőségét, mikor Anthony Downs közgazdász kimondta a csúcsforgalomról szóló törvényét: „városi gyorsforgalmi utakon csúcsidőben a torlódás a maximális kapacitás elérése érdekében növekszik.”

Azóta számos tudományos értekezés hasonló eredményre jutott, bár a módszerek eltérőek voltak. A gerjesztett kereslet számszerűsítéséhez szükséges előfeltételek – beleértve a helyi gazdasági és demográfiai helyzetet, alternatív közlekedési lehetőségek minőségét és elérhetőségét, valamint az egyes emberek ezreinek döntési mechanizmusait – bőven teret hagynak a jelenség különböző értelmezéseire. Az autópálya projektek néhány támogatója hangsúlyozza, az előidézett kereslet nem annyira jelentős, mint ahogy sok közgazdász mondja, vagy ha létezik is, nem indokolja az útkapacitás növelésének leállítását.

A legtöbb állami tisztségviselő és közlekedési hatóságoknál dolgozó erre a következtetésre jut az Egyesült Államokban és a világ nagy részén, s a hosszú távú tervezés során nem veszik figyelembe az előidézett kereslet jelenségét. Lassan azonban a nyilvánosság és a választott képviselők is észrevehetik a jeleket. Sok közlekedési hatóság mégis inkább az útdíj kiterjesztését preferálja.

Noha az útdíj segítheti az előidézett kereslet enyhítését, de ezek is negatív externáliákat hoznak létre. Az útdíj vagy a behajtási díj a „visszamenőleges adóztatás” formája, amely megosztja a magas és alacsony jövedelmű autóvezetőket. Az előidézett kereslet valódi megoldása a kereslet csökkentése lenne az autópályák kapacitásának visszafogásával, más fejlesztések egyidejű ösztönzésével.

Hogyan működik?

A gerjesztett kereslet kifejezést gyakran használják számos, egymással összefüggő hatás gyűjtőfogalmaként, amelyek újonnan létesülő utak kapacitásának gyors feltöltését eredményezik. Növekvő népességű területeken, ahol az utakat nem a jelenlegi lakosságszámra tervezték, megnőtt az igény újabb közúti kapacitásokra, ami autóvezetők árvízszerű megjelenését okozza egy esetleges bővítés után, az új sávok gyors bedugulását okozva.

Ám feltételezhetően sokan ezeken a területeken laktak már az utak bővítése előtt. Ők hogy jutottak el a dolgukra a kapacitásbővítést megelőzően? Lehet, hogy máskor vagy máshogy utaztak, vagy el sem indultak. Ezért nehéz megkülönböztetni az úgynevezett lappangó keresletet a generált kereslettől, az új vagy megnövekedett kapacitás közvetlen következményétől.

Kezdetben a gyorsabb utazási idő (vagy annak érzete) változtatja meg a közlekedők viselkedését. Máris vonzóbb lehet a messzebb lévő, de olcsóbb hipermarketben vásárolni, távolabbra menni kirándulni vagy dolgozni. Korábban kerékpárral vagy tömegközlekedéssel megtett utak autóval vonzóbbá válhatnak. Ezek a döntések összeadva minden korábbinál több autó megjelenését eredményezik a kibővített úthálózaton, a járműkilométerrel együtt növelve a légszennyezést is.

Hosszabb távon a közúti bővítések hatással vannak a városiasodott területek társadalom és gazdaságföldrajzára. A tehergépjárművekre támaszkodó vállalkozások nagyobb valószínűséggel települnek e nagyobb utak mellé. Új munkahelyek jöhetnek létre, a közelben lakótelepek és bevásárlóközpontok épülhetnek. A városi forma reagál az infrastruktúrára: a közúti kapacitásbővítés új központokat hoz létre és vesz használatba a korábbi fejlesztési mintáktól eltérően autós utazásokra épülő módon.

Mindez rövid és hosszú távon a kibővített út önkorlátozó egyensúlyára van hatással, így teljesül Downs törvénye a csúcsidő torlódásáról.

Budaörs és Törökbálint autópálya nélküli kiterjedésében és úthálózatával, vasúttal és HÉV / 41-es villamosvonallal (fent, forrás: Hamster) és ugyanez a terület 2018-ban az M0, M1, M7 autópályákkal, többszörösére nőtt szuburbanizált alvóvárosokkal, autópályára épülő kereskedelemmel és iparral.

Milyen gyorsan telítődik az új közúti kapacitás?

Ismét érdemes megjegyezni, hogy a gerjesztett kereslet mérése nem egy egzakt tudomány. A legtöbb tanulmány az adott idő alatt előidézett kereslet által kitöltött kapacitástartományokat tudja megbecsülni. Susan Handy, Kalifornia közlekedési osztályánál megállapította, hogy rövidtávon a közúti kapacitás 10%-os emelkedése 6-10% közötti emelkedést jelenthet hosszabb távon.

Todd Litman, a Victoria Transport Policy Institute egyik munkájában a gerjesztett kereslet számos hatását mutatja be. Hosszú távon (minimum három év alatt) az előidézett forgalom a teljes vagy majdnem az összes új kapacitást telíti. Litman egy 25 millió dolláros útbővítési projekt költségeit és előnyeit modellezte egy elképzelt 10 kilométer hosszú autópálya-szakaszon. A forgalmi dugók kezdetben megoldódni látszanak, azonban a bővítés előnyei egy évtized alatt elhalványulnak.

Előnyök (fent) és költségek (lent) az idő előrehaladásával, vizsgálva a beruházás árát és az utazások során felmerülő idő- és költségbeli megtakarításokat, illetve kiadásokat.
(Forrás: Citylab, Litman)

Mit mondanak az állami tisztviselők?

A forgalom megkönnyítésére hivatkozó autópálya beruházások politikailag beváltak a különösen külvárosi választókkal rendelkező helyi vezetők számára. Egyes politikusok viszont új irányból szállnak be a diskurzusba. Houston polgármestere, Sylvester Turner 2016-ban azt nyilatkozta, hogy a Katy bővítése egyértelműen megmutatta, hogy a hagyományos kapacitásnövelési stratégia súlyosbítja a városi dugókat. Az ilyen típusú projektek az előzetes várakozásokkal ellentétben nem hoznak létre élénk, gazdaságilag erős városokat.

Los Angelesben a 405-ös autópálya kiszélesítését követő újbóli telítődése frissen él az emberekben, így a város közlekedési ügynöksége, az L.A. Metro nemrég egy másik nagy autópálya-bővítés ellen szavazott, a beruházást Eric Gercetti polgármester sem támogatta.

 „Építkezéssel nem tudsz kijutni a dugóból” – mondta Tom Maziarz, a connecticuti közlekedési ügyosztály tervezési vezetője 2015-ben. Nyilatkozatát ökonometriai tanulmányok erősítik meg, melyek szerint az autópálya-bővítések pénzügyi szempontból sem érik meg.

Végül is akkor miért bővülnek még mindig az autópályák?

Egyes államok és városok továbbra is az utak bővítésében látják a jövőt. A fentiek ellenére Connecticut folytatja az I-84-es autópálya bővítését Danburyben, ahol a forgalom mértéke az utóbbi 15 évben állandó maradt. Más helyi vezetők élből elutasítják az előidézett kereslet jelenségét. Az idén egy floridai államközi út díjainak bővítéséről tartott közmeghallgatás alkalmából Carlos Gimenezt, Miami-Dade polgármesterét kérdezték, nem tart-e az útvonalon jelentkező torlódásoktól. „Ez az egyik legkomolytalanabb dolog, amit valaha hallottam” – felelte a polgármester.

Az udvariatlanságot félretéve, az a tény, hogy a floridai Dolphin gyorsforgalmi út kibővített része díjfizetés ellenében vehető csak igénybe, nehezíti az előidézett kereslet megítélését. A költségvetési aggályok miatt az Egyesült Államokban számos út a bővítés után díjköteles lesz. A magasabb szintű mobilitásért magasabb árat kérnek, így a fizetős utaknak csökkenteniük kellene az előidézett kereslet hatásait. Ám ez nem ilyen egyszerű: alacsony ár esetén az újabb forgalom generálását kockáztatjuk, magas ár esetén „Lexus sávokat” hozunk létre, azaz a gazdagoknak építünk autópályát.

Egyes kutatók attól félnek, hogy az egyszerre köz- és magánberuházásban épülő fizetős utakon végül a közszféra veszít. Ha a bevételek a vártnál alacsonyabbak, a magántulajdonban lévő útkezelők veszteségét a kormányzattól várják megfizetni.

De én most állok a dugóban. Mondj jobbat!

Sok szakértő a városi behajtási díjat vetne ki a más eszközökkel kiváltható autós közlekedés csökkentésére. A londoni dugódíj rendszere 2000 és 2015 között (feltehetően más intézkedések párhuzamos bevezetésével) 10%-kal fogta vissza a gépjárművel megtett utak hosszát az állandóan telítődő zónákban (bár azóta újra jelentkeznek problémák). Stockholm újabb rendszere az indulása óta 20%-kal csökkentette a zsúfoltságot. A dugódíjak kiszabása azonban politikailag rizikósak, és csak bizonyos területeken segítenek. A kritikusok szerint ráadásul ezek az intézkedések – különleges mentességek hiányának esetén – az alacsony jövedelmű családokat és a fogyatékkal élőket sújtják.

Mi a helyzet a parkolással? A parkolási díj segíthet az autóvezetés visszaszorításában: a következő nagy lépés, mely az autókat hátrahagyva növelné az alternatív közlekedési módok finanszírozását, olyan nagyszabású parkolási díjrendszerek kiépítése lehet, mint amilyet Donald Shoup javasolt.

Talán a leghatékonyabb stratégia az előidézett kereslet megoldására az úttest kapacitásának bővítése helyett csökkenteni azt. San Francisco központi főútján 100.000 utas haladt át naponta mielőtt az 1989-es Loma Prieta földrengésben megrongálódott. Az utat azóta helyettesítő felszíni sugárúton már csak mintegy 45 ezer autó halad át. Mégsem csökkent a gazdasági aktivitás, az autópálya kapacitás visszafogása a környéket a város egyik legkívánatosabb (és legdrágább) övezetévé alakította. Más hasonló beavatkozások – jellemzően a sűrű, központi városi területeken – hasonló eredménnyel jártak. Ráadásul az autópálya elbontása gyakran olcsóbb, mint a felújítása.

A neheze és a feladat nagyobb ráfordítást igénylő része az alternatívát nyújtani képes gyalogos-kerékpárosbarát infrastruktúra és közösségi közlekedés kiépítése, amely lehetővé teszi az ingázók és helyben lakók számára, hogy autó nélkül közlekedjenek.

40 ember szállításához szükséges hely autóval, busszal, biciklivel.
Magyarországon átlagosan 1.2 ember ül egy autóban.
Az utak áteresztőképességét emberekben, és ne járművekben mérjük!

Esettanulmány Los Angelesből

A 405-ös számú autópálya az USA egyik legforgalmasabb autópályája, amely szinte az egyetlen észak-déli összeköttetést biztosítja Los Angeles nyugati fele és a San Fernando-völgy között. 2009 és 2014 között 1,6 milliárd dollárból (a tervezettnél 600 millióval drágábban) megvalósított bővítés során egy északra futó telekocsisávot, illetve fel- és lehajtókat építettek az autópályához. A beruházás súlyos zavarokat okozott: két hétvégén teljes leállást, találó Los Angeles-i kifejezéssel carmageddont („autós végítéletet”) eredményezett.

A projekt zárása után a forgalomra, torlódásokra gyakorolt hatások vegyesek voltak. Az L.A. Metro 2015-ös jelentése szerint észak felé nőttek a délutáni utazási idők, a csúcsidőszak viszont két órával rövidebb lett, ami kiszámíthatóbb utazási időkhöz vezetett. A korábbi megyei felügyelő Zev Yaroslovsky a projekt költségeinek túllépéséről és annak nettó előnyeiről rossz szájízzel nyilatkozott.

Ezzel együtt a fenti 2015-ös jelentés 15%-kal kevesebb balesetről számol be 2009-hez képest. Az biztos, hogy fontos közlekedésbiztonsági beavatkozásokat sokkal könnyebb az autóforgalom kapacitásbővítésével eladni.

Eltérő nézőpontok

A legtöbb közlekedést kutató szakember egyetért a gerjesztett kereslet jelenségében, amely évtizedes irodalomra épül. Ugyanakkor viták vannak a hatásainak mértékéről, és arról, hol a legsúlyosabbak ezek a hatások. A nagy népsűrűségű területeken, pl. Houstonban és Los Angelesben inkább tapasztalják az előidézett kereslet problémáit, mint a ritkán lakott területeken.

Sok konzervatív és libertariánus szemléletű elemző máshogy értelmezi a jelenséget. A Cato Intézet munkatársa, Randal O’Toole azzal érvel a gerjesztett kereslet elmélete ellen, hogy az Egyesült Államokban a gépjárművel megtett mérföldek az utak bővítésétől függetlenül növekedtek. Bostonban a gépjárművel megtett mérföldek 1983-1993 között 35%-kal emelkedtek, míg az útkapacitás csak 1%-kal nőtt; ezzel szemben a Wisconsin-i Madisonban az autóval megtett mérföldek 20%-kal emelkedtek az útkapacitás 35%-os növekedése mellett.

O’Toole és a hozzá hasonlóan gondolkodók – bár elismerik a gerjesztett kereslet egyes jellegzetességeit – szerint az autós közlekedés gerjesztése a gazdasági teljesítményt is növeli. Véleménye szerint minden autóban egy olyan ember ül, aki el akar jutni egy neki fontos célpontra. Az autópálya-kapacitás növelése nettó gazdasági haszonnal jár O’Toole szerint, szerinte másképp meg nem történő utazások jönnek így létre.

Susan Handy kaliforniai tanulmányában nem ért egyet a fenti állítással. „A nagyvárosi környezetben történő kapacitásbővítést vizsgáló tanulmányok többsége nem talált nettó növekedést a foglalkoztatottság vagy más gazdasági aktivitás terén” – írja.


Megjegyzések a cikkhez

Bár a cikk jellemzően amerikai példákat sorol, a jelenség tökéletesen megfeleltethető a magyarországi környezetre is. A vasfüggöny mindkét oldalán az autós közlekedés előtérbe helyezése volt a 20. század második felének uralkodó közlekedésfejlesztési modellje, aminek hatására tömegközlekedési vonalakat szüntettek meg, emberek által használt közterületek helyét közúti sávok, autóparkolók vették át, a kerékpározást sok helyen betiltották, visszaszorították.

Igaz, nálunk a rendszerváltásig kellett várni az autózás robbanásszerű növekedésére, ez magával hozta a halálos és súlyos közlekedési balesetek növekedését, vagy a zaj- és levegőszennyezettség egészségtelen mértékét. Mindezek százezreket késztettek a városi területek elhagyására, akik azonban munkahelyek, oktatási és kulturális intézmények hiányában, valamint vonzó tömegközlekedési alternatívák helyett minden nap autóba ültek, és visszaingáztak városba.

szuburbanizáció, a városszétfolyás Magyarországon is az útépítések igényét hozta magával, amit politikusok visszatérő választási ígéretként próbálnak rövidlátóan teljesíteni. A természetes zöldterületeket nem csak az alvóvárosként működő lakóövezetek, hanem az utakra települő, településen kívüli hipermarketek is felemésztik, az amerikai példákban leírt autóközpontú életmódot erősítve.

Mindennapos hír az egyre hosszabb közlekedési dugó, amit a városba vezető autópályák szélesítésével próbálnak enyhíteni, erősítve az egyéni autózást és a közúti szállítmányozást a fenntarthatóbb megoldásokkal szemben.

Eközben nagyobb településeink egyre több fejlesztéssel próbálják visszaadni a közösségi tereket az embereknek, és az átlagosan 1.2 utast szállító autók elől sok helyen igyekeznek a nagyobb kapacitású (több embert szállítani képes), környezetbarát, egészségesebb közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedést előnyben részesíteni, a városaink jövőjével kapcsolatos kérdésekre még mindig nincs megnyugtató válasz. Mindeközben egyre több az autó, egyre nagyobbak a dugók, egyre több súlyos vagy halálos baleset történik, áldozatait szedi a rossz levegő, és a klímaváltozás is berúgta az ajtót.

Érdemes lenne arról is beszélni, hogy az utazással töltött idő milyen más, hasznosabb módokon lenne felhasználható, és mennyi pénzt veszít a gazdaság a forgalmi dugókkal.

Egy átlagos hétköznap délután forgaloma a Google Térkép alapján 2018 őszén

Hosszútávon fenntartható megoldást nem egyedül a fenntartható közlekedési módok elérhetőbbé tétele jelenthet. A városszétfolyást megakadályozó, minél rövidebb utazásokat lehetővé tevő városfejlesztési modellek szükségesek. Legyen a – megfizethető – lakóhely pár kilométeres körzetében óvoda, iskola, munkahely, közért és játszótér! Legyenek forgalomcsillapított, gyalog és kerékpárral a gyerekektől idősekig mindenki számára biztonságosan használható városi terek, ahol a hosszabb utakat inkább minőségi közösségi közlekedéssel teszik meg, és csak valóban szükséges esetben ülnek – nem feltétlenül saját – autóba.

Rendben, építsünk elkerülő utakat is: a lakott területek forgalomcsillapításával egy időben! Ha ez nem történik meg, akkor is csak a keresletet gerjesztjük.

Több nemzetközi kutatás bizonyította már, hogy az autóval megtett kilométerek költséget jelentenek a társadalomnak, míg a kerékpáros utazások bevételt hoznak. Az aktív testmozgásnak köszönhetően egészségesebb, többet dolgozni képes és szellemileg is frissebb lakosságot nyerünk, miközben kevesebbet kell utak építésére és fenntartására, balesetek és a mozgáshiányos életmód miatt egészségügyi ellátásra költeni.

A kerékpáros beruházások olcsóak, de hamar megtérülnek. Friss felmérésünk alapján a lakosság részéről is nagy igény van rájuk: a magyarok 84%-a számára elérhető egy működőképes bicikli, már csak el kéne érni, hogy a mindennapokban használják. Ezt kerékpárosbarát úthálózattal érhetjük el.