Több mint 200 dolgozóját oltatta be február 19-én a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. – írta meg a Telex – hogy elindulhasson a járóbeteg ellátás a gyógyászati egységek megnyitásával.
A budapesti gyógyfürdők a november 11-i szigorú korlátozások óta zárva tartanak, ám az oltások elindulásával – mivel nevükben is jelzett gyógyellátásként egészségügyi szolgáltatás nyújtanak – dolgozóikat az első körben beoltották. Hogy elkerüljék a vendég-vendég megfertőzést, ezért a szolgáltatások igénybevétele csak időpont foglalással működik majd, és a helyiségeket folyamatosan fertőtlenítik majd.
Kiemelt kép: Bódis Krisztián
Nézd meg, milyen fürdők épültek Budapesten szecesszió stílusban itt.