Három budapesti patak – Aranyhegyi, Rákos, Szilas – völgyét járjuk be kerékpáron és mutatunk be budapesti, patakparti nevezetéssegeket. Cikksorozatunk második részében a Rákos-patak mentén és egy kicsit azon is innen és túl kalandozunk, az Újpesti vasúti hídtól a kertvárosi, rákosszentmihályi kilátóig.
Vereckei András írása.
Az első részében idéztük azt a bizonyos képet azon a remek blogon, amin látni, hogy a mai Budapest területét egykor micsoda kiterjedt vízhálózat szőtte át. Domborzati adottságai miatt különösen a pesti oldal bővelkedett vizekben. A budapesti víz ma már leginkább a csapból folyik, ezért nagyon örülünk, amikor fővárosi patakban élő vizet látunk; már, ahol él.
Szigetből félsziget
Az Aranyhegyi-patak menti kerekezésünket a naplementében fürdő Újpesti vasúti híd budai hídfőjénél zártuk és szentül megfogadtuk, hogy hamarosan a túloldalon folytatjuk; így is lett, köszönhetően a Fratelli Marsiglia et Co. Societa és a Nazionale delle Ufficine di Savigliane cégeknek.
Ugye, milyen olaszul hangzik? Előbbi az esztergomi vasútvonal tulajdonosa volt az 1890-es években, utóbbi a híd építését kivitelező vállalat. A hidat 1896. november 3-án adták át a forgalomnak. Egészen 1944-ig tette a dolgát, ahogy kell, majd lebombázták, felrobbantották; a háború butaság. A II. világháború után kétszer is felújították. 2009 óta tekerhetünk a híd északi oldalán lévő kerékpárúton, ami elvisz minket egészen Újpestig a Szúnyog-, Nép- és Újpesti-sziget fölött. Mindhárom ugyanaz a két kilométer hosszú félsziget. Valaha sziget volt, de az 1830-as években a tervezett Téli Kikötő miatt töltéssel kötötték a szárazföldhöz. Az Aranyhegyhez hasonlóan a Népszigetet is elérte az olimpiarendezési láz. Az akkor még Újpesti-Szúnyog-szigetre, az 1928-as játékokra épült volna stadionok sokasága. Ez sem jött össze. Hogy ez jó-e vagy sem, azt döntse el mindenki például a szigetparti Kabinban egy hűs itallal az árnyas galériaerdő fái alatt. Mi pedig addig is tekerünk tovább.
Angyalföldi oázis
Lejöttünk a hídról, utunkat a Rákos-patakhoz dél felé folytatjuk a mára irodanegyeddé avanzsált, egykori Váci úti iparvidéket átszelő kerékpárúton. Mellettünk a Kálvin tér-Újpest lóvasút utolsó emléke, a Lidl melletti egykori indóház 1866-ból. Ló nincs, van drótszamár. Rakjuk!
Kép forrása: Wikipédia
Corten acélbank, csupaüveg toronyház, kétszer sok sáv, úgy hagyott gyártelepek, majd marinák, yachtok, lakóparkok a Rákos-patakig előttünk lévő pár kilométeren. A Dunába az úszóaréna pléhdobozánál torkolló patak neve arra utal, hogy vizében valaha a tiszta víz-indikátor folyami rákok nagyobb számban képviseltették magukat. Sajnos a Rákos-patak fővárosi szakaszán még mindig több kilométeren keresztül a betonlapos meder rettenti el az élővilágot. Ezért is hat oázisként az az angyalföldi, Tahi utca melletti nyúlfarknyi szakasz, ahol a szabadidős közösségi tevékenysegeket a városban helyét megtalálni próbáló természeti környezettel hozták össze a kerékpárosok nagy örömére is. Futók, sétálók, nézelődők, jógázók, stb. élvezik itt a patak teljes budapesti szakaszára tervezendő „Rákos-patak menti ökoturisztikai folyosó” egy szeletkéjét.
A helyzet ugyanis az, hogy a Rákos-patak vonalát jelenleg leginkább terepre alkalmas kerékpárral lehet végigtekerni, a kiépített útszakaszok egyelőre nincsenek összekötve.
Esetleg közparkokat…
Nem mondjuk, hogy a Rákos-patak teljes budapesti szakaszán ehhez hasonlóan nézzen ki az épített part, sőt… De azzal nagyon-nagyon boldogok leszünk, ha a nagyívű elképzelésből az ígért 24 kilométernyi kerékpárút kifogástalan minőségben valóra válik és nem lesz a mederben sehol betonlap és ma divatos viacolor sem. De vajon az álom valóra válásakor is megmarad az a vasúti Mad Max-élmény, ami Rákosrendező térségébe érkezve fogadja az embert? Akárhogy is de az úgy hagyott vasúti terület a patak mentén fekszik, valahogy át kell azon kelni. Ezt ma a Tahi utcát a Rákospatak utcával összekötő elaggott gyalagos hídon tehetjük meg a bicajt a vállra véve.
A Tahi utca felőli lépcső lábánál vastelep. Csak az nincs rajta, ami az univerzumban egyáltalán nem létezik. A hídról vágányok, omladozó épületek és nagyon sok zöld látható. Utóbbival kapcsolatban merül fel a költő kérdése: nem-e lehetne ennyi hektárnyi területen kis, városi kertészkedésre alkalmas közösségi parcellákat létrehozni? Esetleg közparkokat? Az M3-as előtt a patak egy rövid földalatti intermezzo után ismét a felszínre kerül és mi sodrással szemben folytatjuk kerékpárutunkat egészen a Füredi útig. Eseménytelen tekerés pesti lakónegyedek közt, helyenként egészen korrekt kerékpárúttal, sok-sok emberrel a partokon. A Füredi út után még tekerhetnénk a Kerepesi útig hasonló infrastruktúrán; ott következik a Rákos-patak az egyik legtermészetesebb városi része; olyan, mint a Szilas-pataké később, de ez az a szakasz, ahol mountain bike híján nagyon várjuk azt a bizonyos fejleszést. Úgy döntünk, hogy nem a Füredi út-Rákos-patak találkozásánál várjuk meg az idézett oköturisztikai folyosó megépültét, hanem északkelet felé véve az irányt átvágunk a Szilas-patak felé.
Ki mondta, hogy lapos?
A Nap már lemenőben rakta épp a tüzét a felhőben, amikor elértük a Sashalom határán fekvő Reformátorok terét. A Reformáció 500. évfordulója apropójából egy egykori kavicsbánya helyén kialakított tér szó szerint legnagyobb attrakciója az a mintegy 20 méteres, igen-igen csinosra sikerült kilátótorony, ami egyszer s mindenkorra meggyőz bárkit arról, hogy Pest nem lapos.
A 2017-ben átadott Kertvárosi-kilátó tengerszintfölötti talpmagassága megegyezik a Budai Vár szintjével. Ha fellépcsőzünk a 17 méter magasan lévő kilátóteraszra, bámulatos körpanoráma tárul elénk. Északkelet felé fordulva szúrjuk ki fentről a nem is oly távoli Szilas-patak völgyét, ahol túránk egy következő napon folytatódik.
Fotó: Hirling Bálint 
Fotó: Vereckei András
