Még az Urbanista blogon rendeztem meg egykor a Városnegyed-bajnokságot. Olyan volt, mint egy foci vb, csak itt nem labdarugó-válogatottak, hanem budapesti városrészek csaptak össze, hogy melyikük az élhetőbb, szerethetőbb. Voltak az elején csoportkörök, aztán egyenes kieséses szakaszban mérkőztek meg egymással a lakókörnyékek. Természetesen az olvasók szavazatai döntöttek arról, ki is jut tovább. A második és a harmadik helyezés nem hozott meglepetést: Újlipótváros és Wekerletelep dobogós helyét már a játék elején meg lehetett volna jósolni. Azonban a győztes egy olyan városrész lett, amelynek a népszerűsége talán nem olyan magától értetődő: a ferencvárosi József Attila-lakótelep.
Zubreczki Dávid írása.
Ha a József Attila-lakótelep titkát kellene megfejteni, akkor alighanem sokan vakarnák a fejüket. Kivéve természetesen az ottélőket, és azokat, akik ismerik a környéket. Számukra elég egyértelműek a telep előnyös adottságai. Tulajdonképpen megvan minden ott, amit mondjuk az Óbudai kísérleti lakótelepen szeretünk.
Panelkorszak előtti, emberléptékű, modern házak, okosan elrendezve, tágas terekkel, beállt zöldfelületekkel és nagyra nőtt fákkal. Igaz ugyan, hogy itt nem olyan eredeti és változatos az épületállomány, mint a III. kerületben, és az utolsó hullámban már itt is nagy panelházakkal szórták meg a negyedet, de még ezzel együtt is pozitív az összkép. Ráadásul van olyan adottsága, amivel óbudai kortársa nem büszkélkedhet: közvetlen metrókapcsolat a belvárossal.
További előnye, hogy elég nagy méretű ahhoz, hogy ne csak a legszükségesebb szolgáltatások kapjanak benne helyet. Belefért egy sportpark (a Nyúldomb), a Nagyjátszó, egy kisvárosi hangulatot árasztó tér, amely egy szintén önálló település hangulatát idéző úthálózatba illeszkedik. Ráadásul, miközben Budapest két igen nagy forgalmú bekötőútja (a Gyáli és az Üllői) között terül el, több irányból is zöldterületek határolják. Ezek közül a legfontosabb a Határ úti Kiserdő, mely mostanában sokat szerepelt a hírekben, de két sarokra esik tőle a Népliget vagy épp a falusias hangulatú Gyáli úti MÁV-telep is.
Ha építészeti sétát szeretnénk tenni a telepen, kalauzunk lehet az a térkép, amit egy a helytörténeti oldal készített a négy építési ütem bemutatására. Még sétaútvonalak is vannak rajta, amiket persze nem kell túl komolyan venni. A legszebb a telepen, hogy nyugodtan kószálhatunk benne, és elkaphatjuk a különböző korok hangulatát. Olyan épület, amit magáért az építészeti kialakításáért érdemes megnézni, kevés van, igazi értékét a miliő, a parkos kialakítás és a városszerkezet jelenti. Na meg annak a lehetősége, hogy összehasonlíthatjuk és a különböző lakóépülettípusokat és korszakokat.
A barangolást érdemes az Üllői úton, a Határ út felől kezdeni. Itt, ha megkerüljük a hetvenes években emelt panelházakat, hirtelen az ötvenes évek végén találjuk magunkat. A telep első házait 1957-ben kezdték felhúzni, a korszak egyik leghírhedtebb nyomortelepének, a Mária Valériának a helyén. Az eredetileg hadikorháznak épült barakkokat az első világháború után alakították át ezer lakásos lakóteleppé.
Bár a negyvenes években modernizálták a negyedet, az ötvenes évekre halaszthatatlanná vált a szanálása. A bontás előtti időszakot megörökítő képeket a Fortepanon is megtaláljuk. Az első ütemben a legproblémásabb részeket bontották le. A jobb állapotú házak egészen a hetvenes évek közepéig megmaradtak. Ha túlélik a lakótelepépítést, ma olyanok lennének, mint az Aszódi úti telep házai.
A bontás idején forgatták itt a Hattyúdal című filmet, amely ma már leginkább a Villa Negra románca betétdal miatt ismert. A mozi épp a régi világ eltűnéséről és a modern lakótelep építéséről szól – bár a megénekelt viskót csak díszletnek húzták fel, ráadásul két példányban. Az egyikben jeleneteket forgattak, a másiknak csak a bontását vették fel (bocs a spoilerért).
Szóval a lakótelepet az ötvenes években kezdték építeni. Ekkor már túl voltunk a szocreál korszakán, és ismét a modern kezdett visszaszivárogni az építészetbe. Ha össze akarjuk hasonlítani a régit és az „újat”, az Üllői út felüljárójáról összevethetjük a korszakokat az út két oldalán.
Az ötvenes évek házai előtt, a Távíró utcán egy betonhéjas gázfogadó áll, épp olyan, mint amilyennel Óbudán találkozhattunk. Mögötte nagy fák között három-négy emeletes, két hasábból összeillesztett, modern téglaházak sorakoznak. Bár nem olyan merészek és változatosak, mint a kísérleti lakótelepen, de azért itt is megjelennek az aszimmetrikusan elhelyezett erkélyek és izgalmas lépcsőházkialakítások. A toronyházak is elütnek a megszokott panelesektől, már az emeletkiosztásukkal is: egyik felükön nyolc, a másikon hét emeletesek.
Ezt az első ütemet, a telep saját „körútja”, a Dési Hubert út határolja. Ezen belül található több, kedvesen modernista téglaépület is: iskolák, óvodák, szolgáltató házak. Ahol a Pöttyös utcával találkozik, ott alakították ki a Valéria teret, mely nevében a régi időket őrzi. Olyan, mintha egy kisvárosban járnánk. Egy furcsán kígyózó szalagház öleli körbe egyik irányból, amit egy fedett átjáró köt össze a telep egyetlen szocreál stílusú házával, egy kis eszpresszóval. Érdemes megnézni a „kígyót” a másik irányból is, mert érdekes hangulatú, függőfolyosós kialakítása van.
A telepen nagy előszeretettel használták azokat az épülethidakat, amilyennel az óbudai telep legemblematikusabb házánál is találkozhatunk. Itt több helyen is előfordul, és nem is csak az első, de a második ütemben is használták. Hogy mennyire praktikusak az ott élőknek, nem tudom, de az ott sétálóknak élmény mindegyik felfedezése. Legalábbis nekem az volt.
Kifelé haladva már nagyobb és korszerűbb lakóépületek következnek. A téglát felváltja a beton, a kohósalak, majd végül a panel. Szerencsére a jól tervezett, szellős beépítés mindvégig megmarad.A földszintes és egyemeletes szolgáltatóházak jelentős része funkciót váltott a rendszerváltás óta, ám ezek közül alighanem a Tan Kapuja Buddhista Főiskola megjelenése a legkülönösebb. Már önmagában az is furcsa, hogy egy felsőoktatási intézmény költözik egy lakótelepre, de itt ráadásul építészetileg is érdekes kialakításról van szó.
A jelenlegi főépületen (Börzsöny utca 11.) csak egy sztúpa jelzi, hogy vallási iskoláról van szó, bár azt elhelyezkedése miatt kifejezetten nehéz felfedezni. Igaz az előtte kialakított kiskert Buddha-szobrai azért árulkodóak. A szomszédos földszintes ház helyén – vagyis annak a felhasználásával – viszont egy egészen különleges alkotás kezd formát ölteni: az egyetem új épülete. Ilyen volt a munkák megkezdése előtt, és ilyen lesz, ha megépül Taraczky Dániel tervei szerint. Néhány hete pedig így nézett ki:
Kíváncsian várom a végeredményt. Az biztos, ha elkészül, nem mondhatjuk többé, hogy a József Attila-lakótelep egyedülálló és szerethető ugyan, de nincs benne különleges épület.
Fotók: Zubreczki Dávid
