Ismerd meg a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárt Miller Dáviddal – videó

Egy év kimaradás után, november 19-én megnyitotta kapuit Európa egyik legszebb karácsonyi vására a Vörösmarty téren. 

Az idei év több változást is hozott, többek között a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásárra való belépés csak védettségi igazolvánnyal lehetséges, az Ízművesek standjánál pedig bevezették a készpénzmentes fizetést. Miller Dávid, a Budapest Brand márkanagykövete segít eligazodni ezen újdonságok között, miközben felfedezi a több mint ötven kézműves árus kínálatát.

A kerámiák például nagyon tetszettek neki, mert az édesanyja is készít ilyeneket, de rábukkant egy menő Ady Endrés pólóra is, és megtalálta a Reszkessetek betörők porcelán galambjait – mint annyian, Dávid is imádja ezt a kötelező karácsonyi filmet. 

A gasztró vonalon a meseszép mézeskalácsok mellett a kürtőskalács hozta lázba – kedvence a sima és fahéjas, meg persze megkóstolta a forralt bort is, minden karácsonyi vásár kötelező elemét. A koccintás után belefért még egy kis rock&roll is, amikor megszólalt  Elvis Presley egyik karácsonyi dala, és persze kihagyhatatlan volt a cipóban tálalt pörköltből is egy kóstoló. 

Budapesti Karácsonyi Vásár - Miller Dávid a vásáron
Fotó: Gyémánt Balázs

A sztárok élete már csak ilyen, de a videó forgatása alatt is többen kértek közös képet Dáviddal, aki szívesen fotózkodott azzal, aki odajött, sőt olyan vendég is volt, aki felajánlotta, hogy énekel egyet, hátha bekerülhet az X-faktorba. Reméljük valami karácsonyi dal járt a fejében. 

Advent első vasárnapján kigyúlnak az ünnepi fények, és december 1-én indul a fényfestés a téren – aki Dávidhoz hasonlóan imádja a város téli hangulatát a kivilágított Andrássy úttal, a gőzölgő termálfürdőkkel és a városligeti koripályával – annak ez is kihagyhatatlan élmény lesz. 

A Budapest Brand nZrt, a főváros hivatalos turisztikai, kulturális és marketing szervezete idén egy élményekben gazdag, felszabadult, mégis biztonságos adventi környezetet teremt a szeretett közösségnek, amelyhez Te is hozzá tartozol! Fedezd fel a hazai kézművesek standjait, és lepd meg szeretteidet egy valóban egyedi ajándékkal, vagy csak merülj el az ámulatos forgatagban egy forró italt kortyolgatva! Böngészd végig honlapunkat a bővebb információkért, és találkozzunk Európa egyik legszebb karácsonyi vásárán!