Mozgasd át magad Újpesten!

Budapest bármelyik kerületében is tartózkodunk, bőven találunk lehetőséget arra, hogy átmozgassuk magunkat, levezessük a felesleges energiáinkat, tegyünk egészségünkért, vagy hogy egyszerűen csak aktívan szórakozhassunk. Ezúttal a IV. kerület, alias Újpest aktív szabadidős kikapcsolódási lehetőségei közül mutatunk néhány izgalmasat.

Homoktövis tanösvény

A több mint 40 hektáron fekvő Újpesti Homoktövis természetvédelmi területet még 1974-ben nyilvánították védetté, elsősorban az itt található – névadó – homoktövis cserje miatt, mely hazánkban vadon csak ezen a helyen él. Ha szeretnétek egy rövidebb séta során megismerni a IV. kerületnek ezt a különleges, futóhomokos részét, a „Rákosok” pusztáinak egyik utolsó maradványát, valamint az itt élő védett növényfajokat, állatokat, akkor a Homoktövis Tanösvényt érdemes bejárnotok. A tanösvény kizárólag a Magyar Madártani Egyesület Budapesti Helyi Csoportja által szervezett túrákon látogatható.Aa hívatlan vendégektől egy sorompóval tartják távol a fenntartók. 

Farkaserdő

Szabadabban látogatható – Káposztásmegyer határában – a kerület egy másik tanösvénye, a Farkaserdő területén kialakított „Út az egészségért” tanösvény. Ezt kifejezetten azzal a céllal nyitották meg, hogy az ide érkezők egészségügyi panaszaikat enyhíthessék egy rövidebb (2,4 km-es) vagy hosszabb (4,2 km-es) körön. Szív- és érrendszeri problémákkal, cukorbetegséggel küzdőknek nyújtanak az ösvények nyugodt perceket, de természetesen egészségesek is bejárhatják a piros szívecskével jelölt utat, és használhatják az erdőben felállított kondigépeket is. 

Tarzan Park

A fentieknél pörgősebb, intenzívebb kikapcsolódást nyújt a tavasztól újra megnyitó Tarzan ™  Park. Remélhetőleg már nem kell sokat várnotok, és újra biztonságosan szórakozhat az egész család a közel 2 hektáros, 13 tematikus játékszigetet rejtő parkban, melynek eszközei nemcsak a felhőtlen játékot, de a gyerkőcök fejlesztését is biztosítják.

Újpesti Hajós Klub

A Tarzan Park téli álmot alvó játékai mellett a tavaszt várják a kerületben az Újpesti Hajós Klub kajakjai és kenujai is. A Duna 1658. folyamkilométerénél, a bal parton található csónakházból a március 15-ei évadnyitót, majd a május 8-ai tavaszi kirajzást és Duna-koszorúzást követően rendszeresen indulnak evezős túrák, de egyéni kenu bérlésre, napközis táborozásra is van lehetőség. A UHK éves programját már most érdemes elkezdeni böngészni.

Mozgasd át magad Újpesten!
© Mozgásvilág

Jégkorcsolya

Jól esne még egy kis téli sport? Időjárástól függetlenül, a közönségkorcsolyázásra előre meghirdetett időpontokban látogatható a Vasas Jégpalota, ahol hétvégente akár csoportos korcsolyaoktatáson is részt vehet a család. Tekintettel arra, hogy a közönségkorcsolyázás időpontjai változhatnak, érdemes a csarnok weboldalán tájékozódni a jégbeosztásról.

Szilas Aktív park

+1 Listánkra kívánkozott a kerület egy másik, számtalan aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújtó szabadtéri helyszíne, a Szilas Aktív park is, ám ez 2021. novemberétől egyelőre zárva tart.
Ha ismét megnyit, akkor az itt található KRESZ-park a közlekedés alapvető szabályaira taníthatja majd a legkisebbeket, a nagyobbak a többféle eszközt kínáló felnőtt kondiparkban, a pingpong asztalok körül, a sportpályákon vagy a 450 m-es futópályán dolgozhatják le a kalóriákat, a négylábúak pedig a kutyafuttatóban szaladgálhatnak kedvükre. Reméljük, hogy hamarosan mi is hírt adhatunk az újra nyitásról.

Borítókép: © Danka Péter