A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése

Az emberi kreativitás és ötletesség egyik legkedvesebb megjelenési formája számomra a mindenféle díszített fémkerítések. A komoly történelmi hagyományokkal és előképekkel rendelkező műfaj aranykora itthon a Kádár-korszakban köszöntött be, és azóta is töretlenül tart. Bár a rendhagyó kerítések igazi terepe a Balaton környéke, Budapesten is találunk egészen különleges darabokat – most összegyűjtöttük a szerintünk 9 legaranyosabbat, amikkel az évek során találkoztunk. 

Bartha Dorka írása.

A díszített kapuknak komoly történelmi hagyománya van, a nemesi címerrel, monogram cicomás, aranyozott plakettel díszített darab elmaradhatatlan eleme minden barokk kastélynak. A századforduló Budapestjén már egy-egy nagyváros villa vagy bérház építkezésnél is elengedhetetlen volt, hogy figyeljenek az igényes kerítésre is. Szaporodnak az ezzel foglalkozó mesterek és cégek is, mintakönyvekből válogathatott a kedves vevő, és a szecesszió korszakában már egészen burjánzó, művészi darabok is születtek. A kapu és kerítés nem egyszer mintegy cégérül is szolgált, nagyvállalatok, gyárak sportegyesületek is gyakran a nevükkel, monogramjukkal, logójukkal díszítették a telek határában húzódó kerítést, vagy legalább a kaput. Ahogy már említettem, a korszak, amikor már a kisember is kiteljesedhetett, ötvözve a népművészeti hagyományokat a DIY vonallal, a Kádár-korban köszöntött be. Ki ne figyelt volna fel a Balaton környékén a sok-sok jellegzetes naplemetés-vitorlás hajós remekekre… De azért Budapesten is akad mint nézni, íme

1. Szecessziós mókusok és madarak – Lajta Béla féle Vakok Tanintézete

Az 1908-ban átadott, Lajta Béla tervezte épület eredetileg a Pesti Izraelita Hitközség megrendelésére épült, mint a Vakok Tanintézete. Ez volt Lajta első jelentős középülettervezési munkája, és itt már kezd kikristályosodni később is oly jellegzetes stílusa.

A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
Fotó: Bartha Dorka

Távolodik a lechneri szecessziótól és rátalál a népművészetből és zsidó örökségből vett motívumkincs elegyére. Ám most az épület megannyi részlete helyett figyeljük meg a hol jobb, hol rosszabb állapotban lévő kerítést – mókusok és különböző madarak őrzik a telek határát. Stílusukban tökéletes összhangban vannak az épülettel, formáik és megformálásuk is kiemelkedően igényes és művészi.

A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
Fotó: Bartha Dorka

2. Jegesmedvék és oroszlánok – az Állatkert 

Hova máshova vezetne az még utunk, ha aranyos, állatos kerítést keresünk, mintsem az Állatkerthez. Lustán pihenő oroszlánt, szarvast, illetve jegesmedvét is láthatunk itt a bocsaival, különböző madaraktól kísérve. Igazi műalkotás ez az 1912-ben készült kovácsoltvas kerítés, ami a Farkas és Társa Vasszerkezeti Gyár műhelyéből került ki. 

A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
Fotó: Bartha Dorka

3. Trombitáló kiskatona és sereglete – ízléses reklám a Rózsadombon

Ez volt az első budapesti kerítés, amire felfigyeltem, még kamaszkori rózsadombi barangolásaim során. Még ha kicsit részrehajló is vagyok, kétségkívül ez a város egyik legszebbje.

A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
Fotó: Bartha Dorka

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy talán egy elkényeztetett gyerek lakott a villában, aki a kerítésen is kedvenc játékait és állatait akarta látni, mert van itt trombitáló katonától szaladó nyúlig, kutyáig, szarvasig minden. Vagy esetleg egy ismert játékáruház igazgatója lakott itt? Nos, a  választ Vincze Miklós találta meg, amikor észrevette a Haas János még meglevő névtábláját a kerítésen.

A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
A földszinti ablakrácsokon is ismétlődnek a minták. Fotó: Bartha Dorka

Az 1927-es Közlönyben valóban szerepel a villa építése Haas János neve alatt, aki Somogyi Józseffel ekkor már a közösen alapított, és igencsak sikeres Haas és Somogyi Speciális Üveg Vasszerkezetek Gyára Rt. vezetője volt. A részletgazdag és bonyolult mintákat felvonultató kerítés is az ő műhelyükben készülhetett, mintegy jó PR-osként reklámfelületnek használva a saját villáját.

4. Klasszikus mesék minden mennyiségben Újpesten

Ezzel az újpesti kerítéssel már át is lendülünk a szocialista érába. A kapu labdázó, csákós-trombitáló gyerekalakjai alapján feltehetően egy bölcsőde vagy óvoda tartozékai lehettek valahol. A kerítés elemei közül ugyanis jelenlegi helyükön nem egy fordítva vagy éppen csálén áll, biztos ne ez az eredeti helyszín. Az alakok felidézik a népszerű meséket: a Kiskakas gyémánt fél krajcárja, Jancsi és Juliska mézeskalács háza vagy a Piroska és a farkas nagymama-unoka párosa. 

A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
Fotó: Google

5. Utazások emlékei a ház körül Bélatelepen

A véletlenek szerencsés összejátékának és egy nagy ráismerésnek köszönhető, hogy ez a kerítés is bekerült a válogatásba. Egy kollégám fedezte fel bringázás közben ezt a remeket, és mivel folyton a szocmodern építészetről beszélek, megállt lefotózni nekem. A képet nézegetve az első minta ismerős is volt, hogy olyan, mint a szombathelyi felszabadulási emlékmű. Más is látja a hasonlóságot? 

Innen csak egy ugrás volt meglátni a hollóházi Szent László templomot a másik darabban, a  szélmalom meg talán Szeged-Kiskundorozsma környéki egyed lehet? Talán a közös utazások emlékei elevenednek meg ezen a kerítésen? Ki tudja, mindenestre egészen egyedülálló! Meg a rendszerváltás előtti építészet remekei kerültek egy családi ház színes kerítésére, elképesztő!

6. Az erdő lakói Sashalom egy utcájában 

Egy pillanatra felmerült, nem-e Bambiékat látjuk-e itt magunk előtt, de a csupron osztozó medvék nem illettek a képbe. A teljesen egyedi kerítésen a macik mellett nyuszit és őzcsaládot is látunk, látszik, hogy a kerítés nagy becsben van tartva, mert csodásan kifestették és felújították, nagyon szépen kivehetőek az alakok. A formázást és egyediséget tekintve biztos, hogy egyedi munkáról van szó, egy lelkes helyi ezermester, vagy maga a tulaj készíthette. 

A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
Fotó: Google

7. Rajzfilmek legendás alakjai Rákospalotán

Mintha csak az esti mesék legjobbjai pörögének le a szemünk előtt a 90-es évekből. (Meg persze még korábbról, csak arra nem emlékezhetünk.)

A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
Fotó: Bartha Dorka
A szecessziós mókustól Dr.Bubón át a színes ceruzákig  – Budapest 8+1 legcukibb kerítése
Fotó: Bartha Dorka

Magyar klasszikusok? Pipa. Itt őrzi a házat Doktor Bubó és Mirr Murr kandúr.  Disney-mesék, amerikai sztárok? Még nagyobb pipa. Plútó kutya boldogan pillog egy fatörzs mögül, Mickey egér és párja, Minnie, Frédi és Vilma közelében illegetik magukat, de még Donald kacsa és Pinokkió is itt van.

A körvasút oldalában megbújó kerítés toronymagasan Budapest legzseniálisabb ilyen alkotása, bloggerek, újságírók évek óta találgatják, ki lehet az alkotó – talán egy lelkes nagypapa vagy apuka az unokának akart kedveskedni?

8. A tenger hívó szava – szintén Rákospalotán

Az előbbi csodához közel, lehet attól megihletődve tűnt fel ez a friss alkotás, ahol minden egyes kerítéselem egy óda a tengerhez. Van világítótorony, ugró delfin, vitorlás, mentőöv, horgony – kedves és ötletes alkotás ez is, jó látni, hogy a rendszerváltással nem tűnt el a kreatív kedv, még akkor is, ha ez már látványosan nem otthoni barkácsmunka eredménye. 

+1 Kiszínezhetnénk az eget is Sashalomnál

Ez egy kakukktojás ugyan, mert nem fém, hanem fakerítésről van szó, de annyira öteletes és olyan sokszor láttuk már az elsuhanó HÉV-ről, hogy semmiképpen nem tudjuk kihagyni a listáról.

Aki további kerítéseket szeretne nézegetni, a balatoniakért kövesse a Formákontúl insta oldalát, aki pedig országszerte nézegetne ötletes kerítéseket, annak irány a femkeritesek_ironfences vagy a vasmuvek oldal, az igazi gourméknak – akiket csak a hajlított betonacél érdekel – pedig ajánljuk a legrégebbi motorost, az erre a műfajra specializálódott rebarpattern.tumblr oldalt.