Patti Smith nap Budapesten – bemutatják: a Freeszfe hallgatói

Patti Smith Amerika legvagányabb és egyik legsokoldalúbb művésze: énekes, költő-író, festő, a punk-rock mozgalom egyik ikonja. Kölyök (Just Kids) című könyve, amely a késő hatvanas évek Amerikáját mutatta meg és a korszak new yorki művészvilágát, amiben ott kavarog Robert Mapplethorpe, Allen Ginsberg, Andy Warhol, Janis Joplin vagy Jimi Hendrix is, hatalmas siker volt a megjelenése első pillanatától. Október 1-jén a Freeszfe hallgatói is egy egynapos, nagyrészt ingyenes eseménysorozattal csatlakoznak a nemzetközi Patti Smith Poetry Day-hez. Lesz sétaszínház, koncertek, performanszok  és kerekasztal beszélgetés, íme a teljes program. 

Közel hozni, valahogy más módon megszólítani a költészet iránt érdeklődőket – ezen dolgozik immár három éve a párizsi Pompidou Központ, amikor minden évben egy-egy emblematikus figura köré szervezi költészeti napját. 2020-ban John Giorno, 2021-ben Charles Baudelaire munkássága és öröksége állt a középpontban, idén ősszel pedig egy élő legenda, Patti Smith kerül a fókuszba. A világ számos nagyvárosában szintén megrendezik az egész napos PATTI SMITH POETRY DAY rendezvénysorozatot, mely Budapesten október 1-jén zajlik hét helyszínen délelőtt 10.00-től késő estig.

Program gyerekkel az Eötvös 10-ben

A terézvárosi Eötvös 10-ben 10.00-12.00 között hat-nyolc éves gyerekeket várnak egy akadálypálya megépítéséhez, ahol mindenki részese lehet a szabályok megállapításának. 

Kapszulák –  performanszok és felolvasások, beszélgetés Szabó T. Annával Rákospalotán

A rákospalotai Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban Kapszulák címmel Patti Smith kevésbé ismert zenei anyagaira szeretné fordítani a figyelmet Csehi Rebeka rendező különböző „zenehallgató kapszulák” segítségével 10.00-16.00 között. A kapszulák megtervezésére fiatal, néhány éve diplomázott és MA diploma előtt álló alkotókat kért fel, akik között megtalálható díszlettervező, médiaművész, grafikus, textiltervező és filmrendező. A nap során performanszok és felolvasások is várják a látogatókat, 14.00 órától pedig Szabó T. Anna költővel beszélgetnek a fiatalok Patti Smithről, alkotásvágyról és a művészet erejéről.

Zenei improvizáció a Márai Sándor Művelődési Házban

Az első kerületi Márai Sándor Művelődési Házban négy különböző műfajból érkező zenész – Wunderlich József (ének), Benkő Dávid (billentyű), Kollmann Gábor (szaxofon), Szendőfi Péter (dob) – zenei improvizációja hallható szövegekkel 14.30-15.30 között

Rendező: Birta Márton.

Interaktív sétaszínház és performansz a II. kerületben

A program a Marczibányi téri Művelődési Központnál indul. A regisztrációhoz kötött program elsősorban a színjátszáshoz kedvet érző, önismereti játékra fogékonyaknak ajánlott. A harminc perces interaktív séta során a nézők színházi helyzeteken keresztül, sok improvizációval szembesülnek azzal, hogy mit takar a sztárság, kiből lesz sztár, szabadság-e a sztárság vagy rabság. A csoportot fiatal, tapasztalt színészek vezetik. Rendező: Gálhidy Sára.

  • Kezdési időpontok az öt turnusra: 15.05, 15.45, 16.25, 17.05, 17.45. 
  • Egy turnus létszáma: 10-12 fő. 
  • Regisztrálni ITT lehet. 

Szabad asszociációs séta Újbudán

A séták Újbudán (Insert) indulnak, ahol három csomópontot (1. kezdő, 2. útfelező, 3. találkozó) érintve szabadon választhatunk útvonalakat. A résztvevők a negyvenöt perces séta közben egy külön erre a célra készített hanganyag segítségével a saját és a kollektív szabadság problematikájához kapnak gondolati asszociációkat. Az inspirációs hanganyagot a meghatározott három dramaturgiai ponton magyar nyelvű, közvetlenül a hallgatóhoz címzett kérdések és feladatok szakítják meg. A séta végén egy közös zenés performansz során a résztvevők megalkothatják saját szabadság-leltárukat. Rendező: Al-Farman Petra.

Táncperformansz a Francia Intézetben

Inspirációs forrássá válik a Francia Intézet  tere is, mely a Patti Smith és Robert Mapplethorpe által inspirált kiállítótérből táncperformansz helyszínévé alakul át 16:30-tól, ahol Juhász Maja és Farkas Dorka rendezésében – a táncosok segítségével megmozdulnak a képek. 

A Patti Smith Nap zárása a Trafóban 

A nap a Trafóban egy kerekasztal-beszélgetéssel zárul 19.00 órakor, ahol Oltai Kata, Bagossy Júlia, Bihari Balázs és Zsigó Anna Patti Smith személye és aktivizmusa mellett a hazai alternatív művész szcéna múltjáról és jelenéről, szabadság(harc)ról és ellenkultúráról beszélgetnek. 

A 20.30-kor kezdődő performansz-koncert kicsit olyan, mint Patti Smith: kicsit zene, kicsit poétika, kicsit társadalomtudomány, kicsit filozófia, kicsit színház, kicsit képzőművészet. Dramaturgiája a fellépők személyes történetei, szövegei alapján állnak össze, míg maguk az előadók is alkotássá fognak válni fények és vetítés segítségével. A fellépők: Barkóczi Noémi, Czitrom Ádám, Darvas Kristóf, Fekete Ádám, Horváth Benji, Jónás Vera, Lestyán Attila, Németh Juci, Sallai Laci, Szabó T. Anna, Szabó Veronika, Kamondy Ágnes, Víg Mihály, a Soharóza kórus tagjai.

A Pompidou részéről az est vendége Boris Bergmann.

A programok szinte mind ingyenesek, némelyik regisztrációhoz kötött, jegyet csak az esti performansz-koncertre, a Trafó Nagytermébe kell váltani.