Mi döntünk: melyik kapjon 1 millió forintot a 10 legjobb civil szervezet közül?

A számtalan budapesti civil szervezet közül az idén nem pályázó szervezetek dönthették el, hogy a pályázatot benyújtók közül melyek érdemelték ki, hogy a 10 legjobb közé kerüljenek. A szavazás joga ezután átkerült a 14 évnél idősebb budapestiek kezébe: év végéig van lehetőségünk eldönteni, hogy a 10 közül melyik kapja a pénzdíjat és használhatja az „Év Fővárosi Civil Szervezete” címet.

A Budapesti Civil Adatbázisban 96 bejegyzett szervezet található, azok nyújthattak be pályázatot, amelyek legalább 1 éve Budapesten és Budapestért működnek. A Fővárosi Önkormányzat 2023-tól pénzdíjjal, az „Év Fővárosi Civil Szervezete” címmel és a Városháza szimbolikus kulcsával azokat a civileket tervezi jutalmazni, akik aktívan részt vesznek a város jobbá, élhetőbbé tételében, de az már most látszik, hogy már a legjobb 10-be kerülés is jobb láthatóságot, ismertséget eredményez a pályázó szervezeteknek.

A 10 legjobb, érvényes pályázat ITT olvasható, a szavazás pedig egy 15 másodperc alatt letudható nyilatkozat kitöltése után lehetséges. A pályázatok elolvasására érdemes több időt szánni, ugyanis ezekből az anyagokból derül ki igazán, hogy adott szervezet milyen területen tevékenykedik, milyen eredményeket volt képes eddigi működése során felmutatni, mire használnák fel az 1 millió forintos díjat.

Szavazás vége: 2022. december 31.