Gyárfás Dorka: A magyar dokumentumfilmnek zseniális éve volt a tavalyi!

Gyárfás Dorka: A magyar dokumentumfilmnek zseniális éve volt a tavalyi!

Gyárfás Dorka. A filmkritikus. Vannak mások is, jók is, kevésbé jók még többen, de Dorka egyedi és megismételhetetlen. Mindig van véleménye, mindig markáns a véleménye, lehet vele egyetérteni, lehet vele vitatkozni. Megkerülni nem lehet. Ismeri és szereti a magyar filmszakmát, de ha egy filmről kell véleményt mondania, akkor nincs barátság, maximum beleérző megértés. Így aztán néha elveszíti egy-egy barátját, de az ítélőképességét soha. Most végre elkészítette a saját filmes oldalát, amely igazából nem is filmes, hanem kultúrabarát. Elsősorban filmeket ajánl benne, de azért belekerülnek színházi előadások, kiállítások, könyvek is. Most a magyar film tavalyi évéről beszélgetett vele a Budapest Te+Én két műsorvezetője: Veress Dóri és Gellért Gábor.

Gyárfás Dorka (Fotó: Sárközy Marianna)

Dokumentumfilmben elképesztő év volt a tavalyi. Játékfilmben sokkal kevésbé. Nagy válságot élünk, mert a Filmintézet úgy döntött, hogy lecseréli a magyar filmszakmát. Most mások készítenek  filmeket, és azok, akiket eddig filmszakmai alkotóknak neveztünk, félre lettek állítva… úgy 90%-ban. Vannak, aki partizánakciók keretében 0 pénzből, lelkesedésből, szívességből készítenek filmeket, és vannak azok, akik hatalmas költségvetésből forgatnak történelmi filmeket. Ezeknek – az én szemszögemből – megkérdőjelezhető a színvonala.

Mondanál néhány fontos dokumentumfilmet, amelyet érdemes megnéznünk?

Itt a probléma. Nagyon sok jó filmet tudok mondani, de arra nem tudok választ adni, hogy ezeket hol lehetne megnézni. Leginkább sehol. Ez rettenetes. Amit például tegnap néztem meg és letaglózott, az a „Túl közel” című film, amelyet egy Püsök Botond nevű alkotó készített. Egyáltalán nem ismerem a rendezőt, de a film nagyon jó.

Az alaptörténet egy erdélyi faluban játszódik, ahol egy színésznő él egy köztiszteletben álló férfivel. A férfi egy lelkészcsaládból származik. A nőnek van az első házasságából egy kislánya, új kapcsolatából pedig hamarosan közös gyermekük születik. Ekkor derül ki, hogy a férfi molesztálja a kislányát. És ez csak a történet eleje.

Podcast – hallgasd meg!

Kérdések, amelyekre a podcastból választ kapunk:

  • Hol tudod megtalálni Dorka írásait? (dorkagyrfs.substack.com)
  • Miről szólnak a legerősebb magyar dokumentumfilmek?
  • Milyen filmet lehet készíteni egy gabonasiló őrzőjéről?
  • Miért világhírű a magyar animáció?
  • Melyek a legfontosabb magyar animációs műhelyek?
  • Miben hasonlít Petőfi Sherlock Holmes-ra?
  • Mi a Semmelweis című film fő problémája?
  • Milyen ember volt Semmelweis és hogyan mutatták őt be?
  • Ki találta ki a Semmelweis mítoszt? Miért lett ő az anyák megmentője?
  • Mi a Maestro című film csodája?
  • Hogyan lett Bradley Cooper rendező (ennek van története)?