Pedig van itt minden: amerikai típusú modern oktatási campus, évszázados műemlékek, tágas parkok, párjukat ritkító platánfasorok, elegáns modern épületek, csendes Duna-part.
Képek, szöveg: Kovács Tamás – A képekre kattinva galéria nyíilik.
Mielőtt nekivágnánk a felfedezésnek, gyorsan tisztázzuk, hogy mit gyártott a Gázgyár. Budapesten az 1800-as évek második felétől kezdődően az utcákat és sokszor az épületeket gázlámpákkal világították. Ehhez egy különleges gázkeveréket, a világítógázt használták, ami a keveréket előállító gázgyárakból vezetéken jutott el a lámpákhoz. Az utcai lámpákat minden este végigjárták a lámpagyújtogatók, akik póznájukkal, vagy esetenként létráról gyújtották meg az égőket.
Ahogy nőtt a város, nőtt az igény a világítógázra, ezért 1908-ban megszületett a döntés: a főváros új gázgyárat épít a város szélén, Óbudán. (Ha valaki arra kíváncsi, hol gyártották korábban a pesti világítógázt, keresse meg a térképen a Légszesz és a Gázláng utcákat. Ott.)
A gyár meglepően sokáig működött. Budapest gázlámpái csak az 1960-as években tűntek el végleg az utcákról, de jó húsz évig még utána is szükség volt rá. Ennyit az előtörténetről, nézzük meg, mit lát ma, aki felkeresi az egykori Óbudai Gázgyár környékét.
Érdemes a sétát a gázgyári lakótelepen kezdeni. Az itt látható, egy hosszúkás tér (pontosabban park) köré szervezett házak a gyár munkásainak épültek. Ma meglepőnek számíthat, de a század elején elterjed megoldás volt, hogy gyárak, állami vállalatok házakat, lakótelepeket építettek a dolgozóiknak és sokszor a vezetőségnek is. Az épületek népies szecessziós stíluisban épültek. Ennek az irányzatnak a legismertebb épületei az óbudai házakkal egyidős Wekerle-telepen állnak, leghíresebb építésze pedig Kós Károly. A telepet Almásy Balogh Lóránt tervezte, aki (finoman szólva) nem tartozik a legismertebb építészek közé. A telepen az idősek klubja az ő nevét viseli, pár éve pedig emléktáblát is állítottak neki a Gázos utcában.
A telep mai szemmel nézve hihetetlenül tágas, térképen nézve pedig láthatóvá válnak a házak belső oldalán álló kertek is. A lakások nem voltak nagyok, a mosdókat közösen használta több háztartás, de az életszínvonal így is jobb volt, mint a zsúfolt, sötét munkásházakban, ahol az 1900-as évek elején még a lakbéruzsora is sújtotta a bérlőket. (Ha valaki a lakások eredeti belső elrendezésére kíváncsi, itt talál választ.)
Nem csak lakóépületeket húztak fel, épült például óvoda, volt bolt, és a legfontosabb, hogy a szomszédban volt a munkahely. A belváros gyorsan elérhető volt (és elérhető most is) innen hévvel, vasúttal.
Ha végiggondoljuk, a telep sok szempontból már száz évvel ezelőtt megfelelt egy, az elmúlt években egyre népszerűbbé váló városfejlesztési gondolatnak. A „15 perces város” azt a célt tűzi ki, hogy bárhol is laksz egy városban, az otthonodtól 15 percre legyen például bolt, iskola, orvosi rendelő, és persze ezen a távolságon belül legyen a munkahelyed is.
Egy olyan városban, vagy városrészben, ami megfelel ennek a koncepciónak, többek között kisebb a közlekedésből származó szennyezés, nem csak a közlekedésnek jut hely az utcákon, megerősödnek a helyi közösségek, nem alakulnak ki nappal üressé váló alvóvárosok, vagy este kihalt irodanegyedek.
A telep körbejárása után érdemes szétnézni a gyár egykori területén. Ezek az épületek már irodák, műhelyek voltak jellemzően. A gyár leállása utáni történetük olyan tündérmese, amiből kevés van Budapesten. (Ne legyenek illúzióink: a funkciójukat vesztett ipari területek problémája más városokban is nehéz kérdés.)
1998-ban telepedett meg a Duna felőli oldalon egy magyar cég, a Graphisoft. Az azóta eltelt 22 évben ebből, a pár folyóparti irodaházból nőtte ki magát a mára már 16 hektáros Graphisoft Park. (Ez csak picit kevesebb, mint az Állatkert területe.) A gyár értékes épületeit lépésről lépésre felújították, az új épületek pedig tökéletesen illeszkednek hozzájuk.
A felújított gázgyári házakba egy magánegyetem, az Aquincum Institute of Technology (AIT) költözött. Alapítója Bojár Gábor, aki a Graphisoft eladásából finanszírozta az egyetemalapítást.
Az épületek között van sakkpálya, kosárpalánk, kellemes leülős részek (nyáron a fűre is nyugodtan!), de az legizgalmasabb rész a modern irodaházak között kezdődik.
A Graphisoft Park kortár építészete és tájépítészete ugyanis nagyon izgalmas! Könnyű azt mondani, hogy a kortárs értéktelen/érdektelen, rossszabb minőségű, sivárabb, mint a korábbi korok építészete, de 100 éve sokan pont ugyanezt mondták például a szecesszióra. Attól, hogy egy épület új, éppúgy lehet értékes, mint idősebb társai (és persze éppúgy lehet rossz is). Itt szerencsére jó példát lehet látni.
A park épületei nem magasodnak a régi épületek fölé és ugyanúgy elszórtan állnak, mint a gyár házai, amikre ráadásul formákkal, burkolatválasztással vissza is utalnak. A növényvilág változatos, a sétautakról szinte lépésenként tárul föl egy-egy újabb szobor vagy épület látványa. Itt korábban vasúti vágányok, rakodóterületek, átrakók álltak, ahogy az az 1944-es légifelvételen is látszik.
Érdemes a Park felfedezése közben (vagy előtt) szétnézni a Graphisoft honlapján, ahol például találunk információt a szobrokról, irodákról és a park történetéről.
A terület északi, lezárt része még üresen áll: a legszebb ipari műemlékeket felújítatta pár éve a főváros, de több csarnok renoválásra vár, és vannak még szennyezett részek, ahol talajt is kell cserélni.
A Graphisoft Park melletti folyóparthoz hasonlót se nagyon találni máshol Budapesten! A Duna-part mind a két oldalon viszonylag természetes, a vízhez minden akadály nélkül oda lehet menni. A túlpart (tehát az Óbudai-sziget) közel van, a folyó sokkal szelídebb képét mutatja, mint amikor a belvárosban hömpölyög. A parttal párhuzamosan pedig lenyűgöző platánsor alatt vezet az út.
A tisztviselők számára épült villák felé közelítve áll egy beton erődítmény, ami egyszerre emlékeztet a gyárra és a második világháborúra. Egykor itt kezdődött az üzemi terület, amit -többek között- ez a géppuskafészek volt hivatott megvédeni a támadásoktól.
A villasor végén az ember szinte belebotlik a Sziget Fesztivál által legendássá tett K-hídba. Innen pár perc séta Filatorigát HÉV-megálló, de a kalandvágyóbbak még felfedezhetik a a tisztiviselő házak közötti belső utcákat, a Graphisoft Park legújabb épületeit, vagy megkereshetik ez egykor volt Óbuda-Gázgyár teherpályaudvar nyomait.
A Gázgyárnak új életet adó Graphisoft park és az AIT társalapítója, Bojár Gábor Nekem Trianon sorozatunkban is szerepelt: