Budapest egyik legfontosabb tere és közlekedési csomópontja a Blaha Lujza tér, két kiemelet jelentőségű közterület, a Rákóczi út és a Nagykörút metszéspontjában. Itt találkozik a főváros legforgalmasabb villamosvonala (4-es, 6-os), buszcsaládja (7-es) és metrójárata (2-es). Évtizedek óta esedékes felújítását régóta tologatják, de ha minden jól megy, idén júliusban végre elkezdik. Igaz, az eredeti tervekhez képest jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre az ismert okok miatt, ennek megfelelően sajnos szerényebb kivitelben újul meg a tér. Ám a végeredmény még így is óriási előrelépést jelent majd a jelenlegi állapothoz képest. Viszont, ha már terítéken az újjászületés, talán nem árt beszélni magáról a születésről is.
Zubreczki Dávid írása.
A Blaha Lujza tér születése – közlekedési csomópont a középkorban
Akit kicsit is érdekel a város története, az egészen biztos találkozott már azzal a 19. századi tervel, amely hajózható csatornaként valósította volna meg a Nagykörutat. Reitter Ferenc ötlete nyomán még látványrajz is született róla (meglehetősen unalmas házakkal). Érdekesebb azonban az kép, amit a 3H építésziroda trükközött össze jókedvében a Ferenc körútról: milyen is lenne az élénk csatornaparti élet a mai házak közt.
Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a körcsatorna terve nem légből kapott ötlet volt. Egykor valóban létezett olyan Duna-ág, amely nagyjából a mai Nagykörút vonalában ölelte körbe Pestet. Ez volt az úgynevezett Nagy- vagy Rákos-árok, melynek történetét egyik kedvenc blogom, a Dunai-szigetek dolgozta fel több poszton keresztül. A Rákos-ároknak komoly vize volt a középkorban, még áruszállító hajók is haladtak rajta. Több ponton is komppal lehetett átkelni, az úgy nevezett Kerepesi-rév nagyjából a mai Blaha Lujza térnél üzemelt. Nevét a Kerepesi útról kapta, mely a pesti városfaltól – vagyis a mai Kiskörúttól – vezetett a névadó Kerepesen át Hatvanig. (A Keleti pályaudvarig tartó szakaszát csak 1906-ban nevezték át Rákóczira, a fejedelem újratemetése alkalmából.)
Egy szó, mint száz, a mai Blaha Lujza tér már évszázadokkal ezelőtt is fontos kereszteződés, illetve közlekedési csomópont volt. Azután az évek alatt lassan változásnak indult: az 1700-as években már híd ívelt át a csatorna felett, később eltűnt a víz is az árokból. Az organikusan fejlődő sugárúton pedig megjelentek az első házak is. A legöregebb közülük a Szent Rókus-kápolna épülete a mai Gyulai Pál utca sarkán. Az 1710-es nagy pestisjárvány után emelték hálából a túlélők, az akkor még szántóföldeken át vezető út mentén. A következő nagy járvány (1739–40) után építették mellé a kórházat is.
Érdemes megnézni, hogy ez a két régi épület mennyire „kilóg” a mai Rákóczi út képéből. Nem csak építészeti stílusukkal és méretükkel, de elhelyezkedésükkel is. A templomhoz lépcsőkön kell lemenni, hiszen építésekor még alacsonyabban volt a talajszint (azt csak a nagy pesti árvíz után emelték meg). A több ütemben kiépült kórház tömbje pedig mintha kinyúlna a déli utcafrontból, ahol pedig amúgy szinte törés nélkül, egy vonalon állnak a homlokzatok.
A Nemzeti Színház
Valódi térré a Nagykörút megszületésével vált a Blaha. Mindenképpen komoly szerepet szántak ennek a csomópontnak, még arra is születtek tervek, hogy itt épüljön föl a Keleti pályaudvar. Ezt végül elvetették, de azért egy fontos közintézmény mégis itt kapott helyet. Ez az, amit ma mindenki a lerombolt Nemzeti Színházként ismer, pedig valójában nem annak épült.
A Nemzeti Színház ugyanis akkoriban a mai Astoria Szállóval szemben, a mai irodaház helyén állt. Az 1870-es években határozták el, hogy az addig egészen sokszínű repertoárját kicsit szűkítik, és külön játszóhelyszínt kapnak az operák és a népszínművek. Az előbbieknek épült meg az Operaház az Andrássyn, utóbbiaknak a Népszínház a mai Blaha Lujza téren. Aztán amikor 1908-ban élet- és tűzveszélyessé nyilvánították a Nemzetit, ideiglenesen a Népszínházba költözött a társulat. Aztán az ideiglenesből végleges lett, mert az új színházépület az I. világháború, majd az azt követő válság miatt nem épült meg, s közben a népszínművek is kimentek a divatból.
A Népszínházat a híres bécsi építészcég, a Fellner és Helmer tervezte. Ez volt az első magyarországi épületük, melyet azután később több is követett – például a szintén Nagykörúton álló Vígszínház. Elhelyezése elég furcsa volt, hiszen hátát mutatta a Nagykörútnak. Persze 1875-ös megépültekor még meglepőbb lehetett a megjelenése: akkoriban a körútnak még nyoma sem látszott, apró külvárosi épületek vették körbe a színházat. Persze azért a grandiózus homlokzat sejteti, hogy nem úgy tervezték, hogy egy földszintes házikó áll majd a főbejárattal szemben:
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
A hatalmas színházépületben nagyjából 2500 ember fért el, igaz körülbelül ezernek csak állóhely jutott. Tele volt korszerű megoldásokkal, az öltözőkkel például távírókkal kommunikálhatott a rendező és az ügyelő. Mint az közismert, a második világháborúban súlyosan megsérült az épület, és végül a metróépítés miatt lebontották. Az azonban kevésbé köztudott, hogy a házból egyáltalán nem csak romok maradtak Budapest ostroma után, hanem egy viszonylag jól használható épület. Nem véletlen, hogy az ötvenes években még simán számoltak a megtartásával, akkoriban ilyen metrómegállót tervezet a Blaha Lujza térre:
Az első budapesti metróállomások tervei a szovjet metró művészi hatását tükrözték. A képen a moszkvai metró egyik állomása látható Forrás: MMKM TFGY 14756 
A Blaha Lujza téri állomáscsarnok tervei az 1950-es évek elejéről. Itt még a Nemzeti Színház megtartásával számoltak
Forrás: MMKM KGY 12691
A ház a korabeli légifelvételek alapján korántsem tűnt menthetetlennek a hatvanas években sem, pedig 1956-ban is több találatot kapott. Végül 1965-ben robbantották fel.
Ami a színházból megmaradt
A felrobbantás előtt az épületet díszítő szobrok egy részét szerencsére eltávolították, ezek többsége a mai Nemzeti Színházban van kiállítva. Ugyanide került az egyik épületdísz is, a párja pedig a Bajor Gizi Színészmúzeum kertjében van. A ház számos elemét Gobbi Hilda építtette bele ma is álló villájának falába.
Természetesen a helyszínen is állítottak egy emlékművet a színháznak, amelyet már a körútjárás során is említettem. Van azonban egy meghökkentő épületelem, ami teljes szépségében megmaradt a színházépületből – a víztorony. Aki még nem szúrta ki, az biztos felkapja erre a fejét, mert ugye a Blaha Lujza téren nincs igazán semmiféle torony.
Jogos, ez is egy kicsit arrébb található, a József körút, Rákóczi út, Csokonai utca és a Népszínház utca által határolt háztömb közepén. Ezt az épületegyüttest 1895-ben tervezte Kauser József – innen kapta a vizet és a gőzfűtést a körút alatt vezetett csöveken keresztül a színház. A 47 méter magas torony elsősorban nem a szokásos vízellátáshoz, hanem a színpadtechnika működtetéséhez kellett. Hidraulikus gépekkel emelték és süllyesztették a díszleteket, a hátteret és a vasfüggönyt, és innen érkezett a „színpadi zápor” is. A torony ma is megvan, a város legkülönbözőbb pontjairól is jól látható.
De nem kell tekergetnünk a nyakunkat, ha színházi emlékeket keresünk a Blahán. Elég csak az utcatáblákra vetni a tekintetünk. A Népszínház utca nem sokkal az intézmény megnyitása után kapta a nevét –a korábbi Sertéskereskedő utca nevét valószínűleg nem találták elég elegánsnak.
Na és persze ott van maga a tér neve is! A nemzet csalogányát, született Reindl Ludovikát, vagyis Blaha Lujzát hetvenéves korában érte a megtiszteltetés, hogy még életében teret neveztek el róla. Azért róla, mert évtizedeken át játszott a színházban, meg hát amúgy is ott lakott az EMKE épületében: épp rálátott a róla elnevezett térre. Tulajdonképpen csak ekkor, 1920-ban lett hivatalosan is tér a fontos kereszteződésből. További történetére és bő évszázaddal későbbi újjászületésére pedig hamarosan visszatérünk!
