Öt év után megnyitotta kapuit az Operaház, és szebb, mint valaha. A ráncfelvarrásnak induló helyreállítás végül egy olyan hatalmas és teljes körű revitalizációvá vált Zoboki Gábor kezei alatt, amely során az épület sok aspektusában visszanyerte eredeti 1884-es, Ybl Miklós féle állapotát, és megtörtént a diszkrét, de teljes körű modernizációja is.
Bartha Dorka írása.
2017. január 1-én, éjfél után pár perccel, az újévi Denevér előadása után az utolsó vendégek közt voltunk, akik kiléptek az Operaház záródó kapuján, hogy aztán elindulhasson az épület felújítása. És hogy mi változott azóta? Kevesebb szék, radikálisan megváltozott akusztika, sok-sok Ybl féle zseniális részlet visszaállítása, elképesztő színekben pompázó aranyozások, teljesen új színpadtechnika, új próbatermek, nagyobb zenekari árok – és ez még csak a jéghegy csúcsa.
A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitója 1884. szeptemberében volt, maga Ferenc József is tiszteletét tette az eseményen. Azóta 1912-ben volt egy nagyobb átalakítása és felújítása az épületnek, valamint az 1980-as években. A hely szelleme nagyon erős, olyan elképesztő alakok fordultak meg itt, mint az első és örökös igazgatója, Erkel, vagy Mahler, aki évekig volt az Operaház intendánsa – amíg ki nem szekálták – de énekelt itt Caruso és Pavarotti is.
A mostani rekonstrukció során összegyűjtötték az elmúlt közel 130 év összes változását és alakítását, ami az épülettel történt. Mivel az eredeti Ybl-féle tervek elvesztek, sokszor korabeli lapok ábrázolásai, majd fényképek, leírások és persze helyszíni feltárások – és egy röpke két éves épületdiagnosztika alapján – lehetett kialakítani egy átfogó képet.
„A ház megmutatja, mire voltunk képesek építészetben, iparművészetben és képzőművészetben, és arra is emlékeztet, hogy amit tudunk akkor, az első világháború előtt, annál ma sem tudunk többet lényegében.” (Zoboki Gábor)
Építésekor a korszak legjobbjai dolgoztak rajta, tervezője, Ybl Miklós a valaha élt egyik legzseniálisabb magyar építész, a nézőtér fölé boruló a Lotz Károly féle szekkó az ország legnagyobb ilyen alkotása, az eredeti berendezést Thék Endre készítette, akinek asztalosmunkájára még Ferenc József is irigykedett.
Az épületet bejárva négy látványos változás tűnik szembe azonnal. Az egyik a nézőtéren a széksorok beosztásának megváltozása és az ülőhelyek számának csökkenése. A zsöllyéből 150 szék került ki, a páholyok hatfősből négyfőssé váltak, a harmadik emeleten pedig kialakítottak állóhelyeket is.
Feltűnő a zenekari árok kijjebb helyezése is, korábban a színpad alá félig benyomva húzódott. Ez a két átalakítás jelentős akusztikai változásokkal is járt – a operai zengőtér tökéletesítése végig kiemelt szempont volt Zoboki számára. Az, hogy hogyan halljuk a zenét a térben, millió és egy dologtól függ, a drapériák hangelnyelő képességétől, a mellvédek és díszítő elemek dőlési szögétől, a felhasznált anyagoktól – itt mindenre kellett egyszerre figyelni, hogy a tér akusztikai környezete ma újra olyanná válhasson, mint 1884-ben volt.
Az egész Operaház ragyogása is megváltozott – ugyanis a restaurálás során a korábbi „KGST-s” aranyport valódi, 24 karátos aranyfüst lemezekre cserélték (azokon a részeken, ahol a közönség nem tudja taperolni a falakat és a díszítést).
Megújult a teljes színpadtechnika is, a számítógéppel vezérelt és mindent pontosan kiszámító rendszerrel sokkal több rendezési és térhasználati lehetőség jött létre. A leglátványosabb talán az, ahogy a színpad másodpercek alatt megdönthetővé, lejtőssé válik. A zsinórpadlás felé a backstagebe felmászva vált igazán érezhetővé, milyen elképesztően hatalmas is az Opera színpada. Ókovács Szilveszter megesküdött rá, hogy az 51 méter magas térbe a teljes Vígszínház térköbméterre simán beférne.
A negyedik nagy változás már a nézők számára ismeretlen világban történt – az Operaházon belül több nagy próbaterem is létesül, egy a ballett számára, egy pedig a tetőtérben mintegy háziszínpadként.
A történethez hozzátartozik, hogy mikor 2017-ben bezárultak a kapuk, akkor egy sokkal rövidebb és kisebb léptékű, jelentősen kevesebbe kerülő felújítással számoltak, az első dátum a megnyitóra 2020 volt. Ám ahogy megindultak a műemléki épületben a munkálatok, úgy derült fény egyre több elvégezendő feladatra.
Az operáért valaki vagy rajong és úgy gondolja, ez az ember által létrehozott művészet megkérdőjelezhetetlen csúcsa, amiben találkozik minden művészeti ág, és mint ilyen megérdemli az összes ráfordított időt, pénzt, paripát, energiát. Vagy hidegrázást kap a műfajtól és nem érti, mire ez a hajcihő körülötte…
Sajnos vagy nem, ha erről az Andrássy úti palotáról van szó, én nem tudok elfogulatlan lenni. Az a fajta időutazás, amit itt a kapukon belépve tapasztalható, mindig lenyűgöz. A tudat, hogy itt még mesteremberek dolgoztak a csillárokon és kézzel szőtték az aranyszálas bojtokat és brokátokat, tapétákat elképesztő tisztelettel tölt meg az épület iránt és mindenki iránt aki dolgozott rajta és benne, ahogy annak a tudata is, hogy az itt fellépő művészek egy egész élet munkáját teszik bele abba, hogy ezen a színpadon állhassanak.
Aki szintén szeretné meglátogatni és bejárni az Operát, annak jó hír, hogy a megnyitó után, március 15-től elindulnak a vezetett épületlátogató túrák. A magyar nyelvű vezetés vasárnaponként 13:30-kor indul (jegyár: 2500 Ft.) Az egy órás angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. (jegyár: 3500 Ft.)
