Elérkezett a várva várt pillanat, kiderült, mely Budapest Tuning projektek valósulnak meg 2022 végéig. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, összesen 84 pályázat közül kellett kiválasztania azt a 20 projektötletet, melyek a legizgalmasabb, “legközösségibb”, “legrendhagyóbb” módon töltik meg Budapest tereit. Ezek közül végül 10 kispályás, 3 nagypályás és egy különdíjas „várostuningolás” valósul meg.
A shortlistes projektgazdák június 2-án mutatták be ötleteiket egymásnak és a kiíróknak, majd fejlesztették tovább a változatos összetételű mentorcsapat iránymutatásával a reggeltől estig tartó workshopnap, a Selection Camp keretében. A Budapest Tuning lehetővé tette azt is, hogy a tematikában, műfajilag vagy földrajzilag összekapcsolható projektterveket közösen gondolják tovább a pályázók.
A Selection Campet követően a Budapest Tuning kiírói, a Budapest Brand nZrt. és Budapest Főváros Önkormányzata hozták meg a végső döntést arról a 13 projektről, amelyeket együttműködésben valósítanak meg idén. Vagyis 14-ről, mert a Budapest Bike Maffia kategóriatágító kezdeményezését különdíjjal emelték ki – megemelve az eredetileg bruttó 60 milliós költségkeretet. És most következzenek a nyertes ötletek:
Kispálya kategória
Itt szabadtéri, közösségi programok, programsorozatok valósulnak meg (projektenként legfeljebb bruttó 3.000.000 forintból).
Pac-manezés egy budai hídfőn? Space invaders bajnokság az árkádok alatt? A város épületei, homlokzatai retro videójátékok képernyőivé alakulnak át, melyet egy triciklin hoz el a MeetLab csapata.
Bevásárlás közben egy kis jazz? Idén mindenképpen érdemes lesz kilátogatni a budapesti vásárcsarnokokba és piacokra, mert izgalmas zenei élmények töltik meg a tereket. Tali a hagymáknál!
A nyolcadik kerület nagykörúton kívüli részén egyre több kulturális kezdeményezés szökkent szárba az elmúlt években. Három projektjavaslat is beérkezett a Népszínház utca környékének közösségi felturbózására. A jelentkezők a Selection Campen úgy határoztak, hogy közösen még nagyobb volumenű és hatású projektté fejlesztik az ötleteiket: piknik-pont, bolhapiac és egy utcafesztivál is megvalósul idén a lakók megszólításával és bevonásával a nyolcadik kerület egyik – utóbbi években kulturálisan is megújuló – főtengelyén.
Budapesten egyre több ember fedezi fel (újra) a görkorcsolyát. A közlekedési funkción túli aktivitásoknak ugyanakkor nincs tere a városban, ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a Budapest Tuningra három pályázat is érkezett a témában: egy estére görkori diszkóvá alakul a város egyik tere – zenével, fényfestéssel, görkoris oktatással.
A FabLab fiatal tervezőművészekkel együttműködve közösségi teret alakít ki térfestéssel és utcabútorokkal: egy közösség által épített közösségi teret zenés programokkal. Mindezt úgy, hogy annak gyártási dokumentációja nyílt forráskódúvá válik, így a megfelelő eszközök birtokában bárhol, bárki megépítheti.
A Budapest Open Mic projekt a város csomópontjain hoz létre multifunkciós standokat, melyek egyfajta Spakers’ Cornerként adnak lehetőséget és hangot a résztvevőknek, az arra járóknak egy hagyományosan utcai műfaj, a rap segítségével.
Rendhagyó színházi élmény, amelyben különleges módon találkozik az irodalom, a színház, a város és a természet. Minden feltétel adott egy felejthetetlen szabadtéri élményhez: egy klasszikus (Isteni színjáték) adaptációja, sokak kedvenc színésze, Gyabronka József és a Katona József Színház Sufnijától eltérő adottságokkal rendelkező Gellért-hegy. A kétrészes előadás “díszleteit és fényeit” a napszakok változása adja: a Pokol napnyugtakor, a Purgatórium és Paradicsom napkeltekor játszódik.
A nagy nemzetközi street art eseményhez csatlakozva Budapesten is megrendezik a Meeting of Styles graffiti jamet. Szürke kerítések, unalmas betonfalak telnek meg élettel és színnel, a budapesti élőfestést párhuzamosan zenés-táncos programok egészítik ki. A program lehetőséget ad arra, hogy a hazai alkotók nemzetközi közegben alkossanak, a nemzetközi művészek pedig Budapesten.
Vizuális kultúránk elválaszthatatlan részei a virtuális térben élő mémek. De vajon hogyan mutatnak a valós városi térben? Hamarosan kiderül.
Öt évente gyalogos zarándoklatra indul 2-3000 ember a Városmajort és Máriaremetét összekötő útvonalon. Ez a program különleges alkalmat teremt, hogy új szemmel fedezzük fel a várost és lelkileg összekapcsolódjunk egymással.
Nagypálya kategória
Az ebben indulók közösségi aktivitást is magukban foglaló, városi tereket formáló, kísérleti ötletekkel pályáztak a projektenként bruttó 10.000.000 forintos keretre.
A Valyo, a város és folyó Egyesület sem ismeretlen szereplője a kísérleti városi projektek megvalósítói körének. A Budapest Tuning keretén belül egy, a forgalomtól elzárt rakparti terület rekreációs célú átalakításával kívánják közelebb hozni a városlakókat a város meghatározó eleméhez: a Dunához.
Számos világváros értelmezi – és osztja fel – újra a város tereit: ahol korábban kocsik sorakoztak, ott most parkok, utcabútorok, közösségi terek alakultak. A Nagykörút és a Kiskörút közötti területen évek óta megindult egy kulturális – és közlekedési – forradalom: a Kis Távolságok Városa Alapítvány egy újabb köztes körút megrajzolásával és forgalommentesítésével kívánja ösztönözni a közösségi térhasználatot a Székely Mihály – Kazinczy – Szentkirályi utcákban – 10 parkolóhelyet szabadítanak fel a projekt keretén belül, melyeken multifunkcionális mikroszínpadok mutatják meg a városi térhasználat legizgalmasabb oldalát.
A Bácska út és az Epres sor találkozásánál elhelyezkedő, körülbelül 40 x 25 méteres terület jelenleg parlagon áll. A Budapest Tuning segítségével élettel, kulturális és közösségi funkciókkal töltik meg a helyi lakosok ezt a teret a kerületi művelődési ház vezetésével. Ideiglenes köztéri bútorokkal, koncertekkel, közösségi időtöltést szolgáló eszközökkel teszik mindenki számára hívogatóvá a még névtelen parkot, ezzel készítve elő egy hosszabb távú fejlesztés első lépéseit is.
Különdíj
A Budapest Brand nZrt. különdíjasként emeli ki a Budapest Bike Maffia kezdeményezését a nyertesnek hirdetett kis- és nagypálya projekteken felül.
A Budapest Bike Maffia aktivistái hajléktalanszállókra, menekült szállókra, nehéz sorsú városlakók környezetébe viszik el idén a nyaralás élményét, a “Balatont”: lesz lángos, kukorica, napernyő, zene és minden, ami egy szerencsésebb élethelyzetben élőnek nem jelent gondot és lemondást egy családi vakáció során.