Orlai Tibor egy sikeres magánszínházat működtet. Missziója, igényes szórakoztató és művészszínházi produkciók létrehozása, majd azok eljuttatása a legszélesebb közönségréteghez mindenhol az országban. Évente mintegy hatszáz előadásuk körülbelül negyven százalékát játsszák vidéken, a legtöbb helyen visszatérő vendégként. Veress Dóri és Gellért Gábor, a Budapest Te+Én műsorvezetői a színházi szakma helyzetéről, a jövő lehetőségeiről, az új bemutatókról faggatták.
Két új bemutatóra készülődtök. Göttinger Pál: Nulladik perc című ősbemutatója és a Még egy kört mindenkinek, amely az Oscar-díjas svéd film színházi adaptációja…
Két évvel ezelőtt megkértem Göttinger Palit, hogy írjon nekünk egy darabot kortárs témában. Ehelyett egy olyan előadás született, amely az 1900 évek elején a párizsi világkiállítás idején játszódik. Akkor, amikor kinyílt a világ, megjelent a mozgó járda, a metró, pezsgett az élet. A téma viszont egyetemes, egy szerelmi háromszög története. Úgy érzem, hogy izgalmas lesz, komoly áthallásokkal a mai világra és életre. Gondoljunk csak arra, hogy mi mit éreztünk a rendszerváltás időszakában. Mennyire bizakodtunk… és hova jutottunk 30 év alatt.
Egy magánszínháznak nem nagy rizikó ősbemutatót tartani? Nem a biztosra kéne menni?
Dehogynem. De nem tudok kibújni a saját bőrömből. A színházi szcéna részese vagyok, számomra a kortárs magyar előadások nagyon fontosak. Idén volt Tasnádi István: Tapasztalt asszony című bemutatója, Maros András: Redőny című darabja. A jövő évadra Kerékgyártó István ír darabot nekünk. Komolyan veszem a kortárs magyar irodalmat. Annak lennie kell a színházban.
Mennyire folysz bele a darabok írásába? Vannak kéréseid, előremutató javaslataid?
Nincsenek. Én közgazdász vagyok, nem művészember. Tény, hogy miután 20 éve ebben a szakmában dolgozom, kialakult egy rutinom, egy érzetem, egy meglátásom. De nem szólok bele semmibe. Ha én valakit megbízok egy munkával, a teljes bizalmamat belehelyezem. Ha pedig ezzel a bizalommal visszaél, többet nem hívom.
Ti soha nem pályáztok? Miért?
Mi egy struktúrán kívüli magánszínház vagyunk. Szerintem nagyon fontos, hogy az ilyen pénzeket azok a struktúrán belüli független színházak kapják meg, akiknek ez a létfenntartásukhoz szükséges. Az a baj, hogy ezeket a pénzeket így sem kapják meg, pedig az a progresszió, amit ezek az alkotók képviselnek, nagyon fontos, ha a gondolataik nem épülnek be a színházi közéletbe középtávon, annak súlyos következményei lesznek. Gondoljunk csak a Szputnyikra vagy a Tünet Együttesre…
Podcast – hallgasd meg!
Kérdések, amelyekre a podcastban választ kaphatunk:
- Hogyan lehet egy magánszínházat működtetni?
- Milyen lehetőségeket hozott a TAO?
- Honnan lehetett tartalékokat képezni?
- Mennyibe kerül egy előadás?
- Kitermelhető egy előadás ára?
- Fenntartható ennyi magyar társulat?
- Mi a jövő útja? Hogyan lehet túlélni?
- Legnagyobb színházi élmények?
- Legjobb saját bemutatók?
