Az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon a TÁP Színház művészei olvasnak majd fel részleteket a Budapest Nagyregényből, méghozzá a Városháza izgalmas, kevéssé ismert tereiben. Az olvasószínház május 15-én, három időpontban várja a Budapest múltja és a magyar irodalom jelene iránt érdeklődőket. A Nagyregényről is beszélgettünk Karafiáth Orsolyával, aki Újpalota és Rákospalota legizgalmasabb történeteit fűzte saját fejezetébe. És hogy még miről beszéltünk? Hát mindenről.
Nagyon sok helyen és időpontban vagy látható Budapesten. A hét szinte valamennyi napján találkozhatnak veled a művészetbarátok és a közélet iránt érdeklődők.
Azt érzem, hogy legalább csinálok valamit. A közélet érdekel, a pártpolitika nem. De attól, ami most történik, egyre dühösebb vagyok. Élek egy közösségben, ahol a közösség ügyei óhatatlanul érintenek engem. Foglalkozom az emberekkel, akiket szeretek, törődöm a terekkel, amelyek körülvesznek. Olyan országban szeretnék élni, amelyben cselekvő polgárok vannak.
Sok politikai vitában veszel részt. Szeretsz vitatkozni?
Szeretem tudni, hogy mi van a másik fejében. Meg akarom érteni a másikat. Nagyon szeretem a Szabó Benedek és a galaxisokat, akik most már csak Galaxisok. Ők mondják: „kell, hogy legyen valami közös bennünk”. Közös a nyelvünk, meg kéne értenünk egymást. Igazuk van. Mikor errefelé jöttem, egy másik dalukat hallgattam: „örökre elég volt ebből.” Ezzel is nagyon egyetértek.
De a vitákban nagyokat lehet hibázni…
Persze. Sokszor előfordul, hogy egy vitában zöldségeket beszélek, de nem érdekel. Nem építem a rólam kialakított képet, nem zavar, ha gonoszságokat írnak rólam. A kommentek egyáltalán nem viselnek meg, jól szórakozom rajtuk. Ha személyesen jönnek nekem, az megvisel. Ilyen is előfordult már.
Egyik írója vagy a Budapest Nagyregénynek. Volt kedved a csapatmunkához?
Nagyon nagy kedvem volt a közös munkához! Mikor felhívtak, egyből mondtam, hogy csináljuk. Kiválasztottam három kerületet, köztük a tizenötödiket, amelyet megkaptam. Laktam ott két évig, de a családunknak az egy dicstelen időszaka volt. A Csobogós utcában éltünk, a három utolsó, semmibe néző panelház egyikében. Ültem a lányszobámban, és a varjakkal teli, gazos mezőre nyílt az ablakom.
A beszélgetésben szó esik még alkotásról, készülőfélben levő művekről, drámákról és zenés darabokról, nehézségekről és folyamatos pörgésről.
