igazgató, rendező – Centrál Színház
Ötgyerekes, szegény családba születtem, mérnök szülők második gyermekeként. Tízévesen SZOT üdülni Tóalmásra küldtek, ősz volt, köd és eső, magányos voltam és nyomorult. Óraközi szünetekben a parkban játszottunk. Láttam, amint munkások nikecellből kerítést, kaput faragnak és befestik úgy, hogy közelről is igazinak látszott. Aztán más emberek jöttek kamerával, hintó érkezett, belőle grófkisasszony libbent elő, lovon herceg kísérte, amelyet díszes felvonulás követett. Meséken nőttem fel, és íme, a mese megelevenedett. Valósággá vált az álom, és hús vér emberek léphettek be a világomba. Ez kell nekem: a valóság nyomorúságából egy lépéssel az álomba lépni át. Ez vezetett a film, a színház, a színészet felé.
Színész, aztán rendező, ma már színidirektor is. Zavarba ejtő, melyik is az én szakmám. Bár egymásból nőnek, nem ritka, hogy így alakul, mégis három jól elkülönülő szakma ez. Az elsőt nálam az álmodozás hozta, szerettem volna belépni a saját, hiányos életem helyett egy másik, teljesebb valóságba, és a színház, a film épp ezt kínálta. A rendező széles spektrumú foglalkozás, minden kell hozzá: műveltség, beleérző készség, lélektan, de leginkább annak az erős akarása, hogy én mondjam meg, hogyan legyen. A törzsfőnök, a falkavezér pozíciója ez. Ez már átvezet a színházigazgatóhoz, aki nagy realista, ismeri, érti a színházat kívülről-belülről, vezetésre termett, tud és mer is dönteni, vállalja, viseli tettei következményeit. Mivel „színház az egész világ”, és feladatunk „tükröt tartani”, boldogan végzem mindhármat.
Puskás Tamás színészként végzett a Színművészeti Főiskolán 1982-ben. Pályáját az éppen akkor megújuló Katona József Színházban kezdte, majd a Madách Színház csapatát erősítette. Számos filmben nyújtott emlékezetes alakítást, köztük a Szegény Dzsoni és Árnikában. Időközben elvégezte a színházrendező szakot is. 1992-ben az Egyetemi Színpad igazgatója lett. Színészként később elsősorban zenés szerepeket játszott, rendezőként a Madách Színház mellett vidéken dolgozott (Sopron, Kecskemét, Miskolc). Rendezései között egyaránt szerepeltek klasszikus darabok (Shakespeare, Dosztojevszkij, Ödön von Horváth művei) és kortárs művek, de még operett is. 2003-tól a Vidám Színpad igazgatója. Vezetése alatt a korábbi kabarészínházból népszerű és prosperáló színház lett, amely 2008-tól a Centrál Színház nevet viseli. Felesége, Básti Juli Kossuth-díjas színésznő, a Centrál Színház társulatának tagja. Két gyermekük van.
Centrál Színház
A Centrál Színház Budapest egyik legfiatalabb színháza, a város szívében. Célunk a színvonalas szórakoztatás, történeteket mesélünk az ember örök tragikus, vagy komikus küzdelméről. Közönségünk egyre nő, részben a nálunk játszó népszerű színészeknek, részben pedig izgalmas darabválasztásainknak köszönhetően. Egyedülálló módon itthon elsőként mutatunk be olyan kortárs előadásokat, amelyek hatalmas sikereket értek el a New York-i Broadway vagy a londoni West End színpadain. Az elmúlt években így kerültek színre a Jó emberek, a Ma este megbukunk, valamint A kutya különös esete az éjszakában című előadások.
Weboldal: www.centralszinhaz.hu