Biró Borbála

zöldfelület-fejlesztési osztályvezető, dendrológus – FŐKERT

2000-ben végzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen kertészmérnökként. 2008-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen mérnök-közgazdász diplomát szerzett. 2000 óta dolgozik a FŐKERT Nonprofit Zrt-nél. Négy éven át a Margitsziget parkfenntartását irányította üzemvezetőként. 2009-től szakmai kontroller és dendrológus, 2012-től zöldfelület-fenntartási, majd 2013 óta zöldfelület-fejlesztési osztályvezető.

Szakterülete dendrológusként minden, növényekkel kapcsolatos szakmai feladat. Vezetése alá tartozik a FŐKERT termesztőtelepe. Feladatai közül kiemelkedő a növényültetési tervek összeállítása, a növények beszerzése, a telepítésekkel kapcsolatos munkák koordinációja, a közterületi növényállomány fenntartására vonatkozó iránymutatás. Mint a Zöldfelület-fejlesztési Igazgatóság munkatársa, zöldfelületekre vonatkozó fejlesztési koncepciók, tervek, stratégiák kidolgozásában, valamint K+F projektekben vesz részt. A cég szakmai megjelenésében alapvető munkája van, számos előadást tart, rendezvények szervezésében vesz részt, szakmai anyagokat ír. Munkáját a társaságon belül az egyik leghálásabb feladatnak érzi. A szakma szép oldalával találkozik. Olyan munkákhoz teheti hozzá tudását, képességeit, amellyel a parklátogatók és a szakemberek visszajelzései alapján látványos sikereket ér el a FŐKERT.

„A növényekhez való kötődésem a környezetem számára igen korán kiderült. Egy napon anyukámat így fogadták az óvónők: A gyerek kertész lesz, meglátja Anyuka! Több órán át boncolt egy százszorszépet!”

FŐKERT Nonprofit Zrt.

A Fővárosi Kertészet 1867. évi alapítása óta áll a főváros szolgálatában. A Budapesti Városigazgatóság Holding Zrt. tagjaként üzemel, amely 100%-ban Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában áll. A FŐKERT fő tevékenysége a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal megbízásából, a BVH Zrt. felügyelete alatt a parkfenntartási szolgáltatás. A társaság Budapest területén évente mintegy 6 millió m2 kiemelt zöldterületen, 338 helyszínen végez zöldterületi fejlesztési és fenntartási tevékenységet. Gondozása alá tartozik 32 000 db fasori fa és ~ 100 000 db parkfa. A parki növények ápolásán túl a FŐKERT gondoskodik a játszóterek, sportterek fenntartásáról, a szökőkutak, ivókutak folyamatos karbantartásáról. A kiemelt zöldterületek fenntartása mellett feladata a fő- és tömegközlekedési utak melletti zöldsávok, valamint a Főváros tulajdonában lévő ingatlanok kaszálása is. A Fővárosi Önkormányzat kezelésébe tartozó természetvédelmi (8,7 M m2) és erdőterületek (1,3 M m2) gondozását is a FŐKERT végzi.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. saját komposzttelepén dolgozza fel a fővárosi zöldfelületekről bekerülő zöldhulladékot, és saját termesztőtelepén állítja elő a közterületre kerülő egy- és kétnyári virágokat, az évelők, cserjék egy részét.

Weboldal: www.fokert.hu