Takács Mónika

egészségügyi koordinátor – Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona

Az Egészségügyi Szakközépiskola után felsőfokú ápolói képesítést szereztem. A nagypapámmal folytatott hosszú hétvégi beszélgetéseink ösztönöztek az idősekkel való foglalkozásra. Fiatalon kerültem az idősellátás közelébe, egy olyan intézménybe, ahol tanárok laktak, akik idős emberekként is mindvégig pedagógusok maradnak. Rövid időn belül főnővéri feladatokkal bíztak meg, majd egészségügyi menedzseri végzettséget szereztem, ami jelentős mértékben segítette munkámat a szervezés, irányítás terén. Később olyan magánklinikán dolgoztam, amely a keleti gyógyászatot a nyugati medicinával ötvözte. Itt tanultam meg igazán, hogy az ember nem csak szervekből és testrészekből áll, hanem az egész embert kell nézni, ha problémával fordul hozzánk. Ezt a holisztikus szemléletet próbálom a munkám során a mindennapokban is folyamatosan alkalmazni.

Változatos helyszíneken dolgozom, ahol munkamegbeszéléseken és a lakóknak szervezett rendezvényeken is részt veszek. Feladatom a változtatások kezdeményezése, továbbképzések, oktatások szervezése. Továbbá a betegellátás folyamatos minőségének javítása érdekében az ápolási munka megtervezése, felügyelete, ápolási protokollok fejlesztése és aktualizálása a hatályos rendeletek alapján. Egészségügyi koordinátorként az emberek közötti kapcsolatok ápolása, kialakítása a célom.

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona

Intézményünk fő szakmai célkitűzése, hogy az itt élők fizikai, egészségi és mentális ellátását méltóságuk, függetlenségük, valamint személyiségük tiszteletben tartásával biztosítsuk. Az alap és magasabb rendű szükségletek kielégítéséhez egészséges, jól működő munkahelyi közösséget kívánunk kialakítani.

A székhely-intézmény épülete korszerű, a mai kor követelményeinek megfelelő kialakítása lehetőséget ad egyrészt a közösségi tevékenységek, másrészt az élethez szükséges intimitás megéléséhez az ott élő 130 idős ember számára. Pesterzsébeti telephelyünk, amely családi házak között helyezkedik el, 138 fő ellátását biztosítja. Másik otthonunk 50 fős, a Wekerle-telepen található, egy patinás környezetbe illeszkedő, mégis modern, négyemeletes, szintenként teraszos, akadálymentesített épületben.

A nővérek és gondozók segédkeznek az ellátottak tisztálkodásában, étkeztetésében, öltözködésben, mobilizálásban, egészségügyi teendők ellátásában. Kiemelt hangsúlyt fektetünk lakóink mentális képességeinek megtartására, amelyet változatos, rendszeres foglalkozások és programok biztosítanak.

Három részlegen 196 munkatárs dolgozik, nem csak nővér és gondozó, hanem orvos, gyógytornász, szakács, szociális munkás, foglalkoztatás szervező, könyvelő, fodrász, kertész, sofőr, takarító, recepciós, gondnok…