Homonna (ma Humenné, Szlovákia)
Az Eperjesi kerület Homonnai járásában, a történelmi Zemplén vármegye Homonnai járásának székhelye. Eperjestől 70 km-re keletre a Laborc folyó partján fekszik.
Neve szláv eredetű ’humenné’, csűröst, szérűst jelent. A város területe a kőkorszak óta lakott. Első írásos emléke 1317-ből származik, amely szerint a várost I. Károly a Drugeth-családnak adományozza, akik évszázadokig meghatározóak a település fejlődésében. Városi kiváltságát Mátyástól kapja. A 17. században sorra alakulnak céhei, megalakul kollégiuma. Várkastélyáért küzdött I. Rákóczi György, majd Thököly Imre. Fontos a sókereskedelmet ellenőrző sóhivatala. A 18. századi hanyatlás után a 19. században újra fejlődik a város az Andrássyak alatt, és a vasútnak köszönhetően. Magyar, szlovák, ruszin is zsidó lakosság telepedik le.
Lakossága 1910-ben: 4508 lakosból 1724 magyar, 1389 szlovák, 952 német
Lakossága 2011-ben: 35 053 lakosból 27 593 szlovák, 2263 ruszin, 818 roma, 61 magyar
Érdekesség
Itt született Trefort Ágoston (1817–1888) művelődéspolitikus, publicista, vallás- és közoktatásügyi miniszter, az MTA tagja, később igazgatója, majd elnöke.
Utcatörténet
A sashegyi utca 1931-ben, az abból nyíló köz 1964-ben kapta a Homonna nevet a XI. kerületben.