Adaptálódva a korlátozások miatt megváltozott sportolási, mozgási lehetőségekhez, a mozgásra vágyó emberek egyre nyitottabbak a különböző mozgásformákra.
Hogy változatosabbá tegyük a szabadidős kikapcsolódásainkat, belekóstolhatunk a sítúrázásba, kipróbálhatjuk az emelkedőn futást, vagy éppen megláthatjuk a sötétben futás szépségét, és még kiderülhet az is, hogy maszkban sportolni nem is olyan rossz, mint gondoltuk.
![Miközben magányosan sportolunk a sötétben, már a fényt látjuk az alagút végén / ©Mozgásvilág](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2021/01/DSC08673-1024x683.jpg)
Mindeközben az időnk fennmaradó részét szívesen töltjük álmodozással, tervezgetéssel is, és persze optimizmussal vegyes szorgalommal töltögetjük 2021-es eseménynaptárunkat, pakoljuk bele az idei sporteseményeket.
Tesszük ezt abban a hitben, hogy a terveink, vágyaink hamarosan megvalósulnak, és az egyéni szabadidős és rekreációs sporttevékenységünk mellett végre ott lehetünk a több ezres utcai futóversenyeken, közösségi terepfutásokon, teljesítménytúrákon és nagyobb bringás eseményeken is.
Cikkünkben most a sokak által legjobban várt, 2021-es fővárosi eseményeket gyűjtöttük össze, melyek szerencsés esetben már megrendezhetők lesznek.
Budapesti sportesemények futóknak
![A futóversenyek a legnépszerűbb budapesti sportesemények közé tartoznak / ©Mozgásvilág](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2021/01/180526TihanyiFelmaraton-21-1024x682.jpg)
7. Forralt Bor Futás – február 27.
Az előnevezést hamarosan megnyitják az idei versenyre, melynek helyszíne ezúttal is a pesterzsébeti kiserdő lesz, a megszokottnál valamivel nagyobb körrel. Eseményinfó…
Parlament Run – március 21.
Kívánságlistánkra került a Maratonman sorozat első és egyben legújabb állomása, a Parlament Run, melyhez a főváros adja majd a díszletet. Az 5, 10 és félmaratoni verseny egyik különlegessége, hogy idén először környezetbarát frissítést biztosítanak majd a szervezők: a versenyeken eddig megszokott papír- illetve műanyagpohár helyett kizárólag saját pohárba vagy kulacsba kérhetjük majd az izotóniás italt és/vagy vizet.
Eseményinfó…
36. Telekom Vivicitta Városvédő Futónap – április 17-18.
Ugyan rendszeresen futunk a városban, már szívesen beszippantanánk egy kis futófesztivál—hangulatot. Ezért lélekben nagy erőkkel készülünk az egyik kedvenc tavaszi futóünnepünkre, a Vivicitta városvédő futónapra. Április 17-én és 18-án a korábbi évekhez hasonlóan idén is több távon indulhatnak majd a résztvevők.
Eseményinfó…
Generali Night Run – július 31.
A tervek szerint a verseny idei útvonala a már jól bevált nyomon fog haladni, tehát Budapest esti fényeiben futhatjuk majd le a három – 6, 9 és 21 km – választható táv valamelyikét, érintve a Várkert Bazárt, a Budai Várat, rakpartot, szemből megcsodálva a Parlamentet, a Bazilikát és a hidakat.
Eseményinfó…
36. SPAR Budapest Maraton® – október 10.
Erre a városnézésre is áhítozunk egy ideje. Bár az idei verseny útvonala egyelőre még szervezés és egyeztetés alatt áll, akik szeretnének rákészülni a versenyre, már nevezhetnek is, edzésképpen pedig bátran kóstolgathatják a 2020-ra tervezett és megrajzolt 42 195 m-es útvonalat.
Eseményinfó…
További futóversenyek Budapesten és azon kívül…
Budapesti kerékpáros és multisport események
![Budapest rejtett kincseit is felfedezhetjük / ©Mozgásvilág](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2021/01/uw2015-2.jpg)
MOFÉM Underworld Kupa – még nincs hivatalos dátum
Már 2020-ban is nagyon vártuk, de sajnos a vírushelyzet ennél az eseménynél durván közbeszólt. Nagyon bízunk benne, hogy kőbányai pincerendszert is érintő, emiatt különleges hangulatú mountain bike kupáról idén nem kell majd lemondanunk. Némi bizakodásra ad okot a kupa weboldalán található szervezői üzenet, miszerint már minden erejükkel az idei versenyre fókuszálnak.
Eseményinfó…
Budapest Urban Games – szeptember 4.
A város legurbánusabbjának kikiáltott eseményt is bevéstük a naptárunkba. Reményeink szerint a tavalyihoz hasonlóan a street workout fenegyerekeit leshetjük majd meg, jógázhatunk a város felett, és bringával, futócipőben is koptathatjuk majd a budapesti aszfaltot.
Eseményinfó…
További kerékpáros események 2021-ben
Túraesemények Budapesten és környékén
![Nem kell messzire mennünk izgalmas túrahelyszínekért / ©Mozgásvilág](https://enbudapestem.hu/wp-content/uploads/2021/01/gyermekvasut-1024x613.jpg)
A Gyermekvasút nyomában – március 15.
Mi mást is terveznénk március 15-re, erre a – reményeink szerint – friss, tavaszi napra, mint a már évek óta jól bevált, Hűvösvölgyből induló Gyermekvasút nyomában haladó 20 km-es túrát? Egyelőre ugyan csak kérdőjellel, de beírtuk mellé a túra éjszakai tesóját, amit normál esetben minden évben augusztus 19-én este-éjszaka rendeznek meg.
Eseményinfó…
Kesapiz túra 2021. – április 10-11.
Még hezitálunk, hogy mire is nevezzünk, de ha semmi nem szól közbe, ott leszünk az Ösvénytaposó Baráti Társaság által kiírt teljesítménytúra Zugligetből/Nagykovácsiból induló távjának valamelyikén. A 100 km-es talán egy kicsit combos lenne, de a 25-ös nappalit vagy a 30-as éjszakait örömmel bevállalnánk. Ezt is bevéstük a naptárba.
Eseményinfó…
További túraesemények 2021-ben