A Nagymező utca 8. szám alatti hatalmas bérház az egykori műgyűjtő és művészetpártoló, a magyar kultúra szerelmese, Ernst Lajos megrendelésére készült. Fodor Gyula, a szecessziós bérházairól ismert építész egyik legmonumentálisabb munkája ez az ötemeletes ház, amelynek földszintjén az épület átadásának évében, 1912-ben nyitották meg a Tivoli Mozit. Az első emeleten helyezték el az építtető Ernst Lajos múzeumát, a felső szinteken bérlakásokat, a padlástérben műteremlakásokat alakítottak ki. A ház méretei és sajátos jegyei miatt a mai napig kilóg az utcaképből, de a közelmúltban felújították a homlokzatát és jelenleg is átalakítás folyik a korábban moziként működő földszinti részben és az első emeleten.
Fonyódi Anita, a Kép-Tér Blog szerzőjének írása.
A telket a korábbi épülettel együtt 1909 augusztusában vásárolta meg Ernst Lajos, és az év decemberében négyemeletes bérház és képkiállítási terem építésére kért engedélyt a Székesfőváros Tanácsától. Ezzel elkezdődött az igencsak hosszúra nyúlt engedélyezési procedúra, amelyben számtalan elutasítás és tervmódosítás követte egymást. A tervezés során az volt a legfontosabb szempont, hogy a rendelkezésre álló terület minden négyzetcentiméterét hasznosítva minél több kiadható lakást kapjanak, és Ernst a lakbérekből fedezni tudja újabb beszerzéseit. Emellett helyet keresett az évek során hatalmasra duzzadt, főleg magyar történelmi, irodalmi és művészeti témájú műgyűjteményének – ezt a célt szolgálta a múzeum.
A telek elég nagy volt, de magas ház kellett, amely az akkor érvényben lévő építési szabályzatot megerőszakolva legalább öt szintet foglal magában és a tervek elkészítésére talán nem véletlenül Fodor Gyulát kérte fel. Ernst Lajos a Japán Kávéház művészasztalánál rendszeresen találkozott a szecesszió magyar nemzeti stílusának megalkotójával, Lechner Ödönnel, és nagyon jó kapcsolatban voltak, de valószínűleg apja, Ernst Mór nyomására döntött Fodor mellett, akit az épület kapcsán joggal és találóan aposztrofált bérházspecialistaként Dávid Ferenc művészettörténész. Feltételezhetően az építkezést sem az üzleti érzékkel kevéssé rendelkező műpártoló finanszírozta, hanem a nála sokkal pragmatikusabb, termény- és lisztkereskedő apa.
A bérházak tervezésében komoly tapasztalattal rendelkező Fodor 1911-es módosított tervei már ötemeletes épületet mutattak, amelyre a hatóság így reagált:
,,tisztelettel felemlítjük, hogy a jelenleg érvényben lévő építésügyi szabályzat szerint a főváros területén ötemeletes házat építeni nem szabad. Tekintettel azonban arra, hogy ezen építmény a most tárgyalás alatt lévő szabályzatban az ötemeletes házra előírt követelményeknek megfelel, az engedély megadását javasoljuk”.
Kifogásolták még többek között a padlástér túlzott beépítését, az udvar méretét, de a földszintre elképzelt mozi helyett is csak kávézóra adtak engedélyt. Végül minden bürokratikus akadályt legyőzve az első szervezett filmkölcsönző-, gyártó és terjesztő vállalat, a Projectograph Rt. 1911. márciusában mégis 12 évre szóló bérleti szerződést írt alá Ernsttel, a következő év decemberében pedig megnyitotta a földszinten a Tivoli Fényjátékházat, melynek “specialitása, hogy minden helyről egyformán, kitűnően látni”. A mozi befogadóképessége 395 fő volt.
A lakóház valószínűleg 1912 tavaszára készült el, és bár Ernst Lajos elégedett lehetett, mert a kifogások dacára végül minden az elképzelései szerint valósult meg, mégis, a hatalmas épület fogadtatása nem volt maradéktalanul pozitív. Elek Artúr művészettörténész, kritikus az Ernst Múzeumról egyébként elismerően szóló cikkében a vadonatúj házat ,,szörnyeteg külsejű”-nek titulálta. Igaz, hogy amikor elkészült, a városban még kevés hasonló magasságú épület állt, ráadásul mindkét szomszédja jóval alacsonyabb, kétemeletes, klasszicizáló vagy historizáló lakóház.
Ernst Lajos a barátságuk okán Lechner Ödönt kérte fel szívügyének, a történeti múzeum előcsarnokának megtervezésére. A ruskicai fehérmárvány burkolatú kapukeretet Lechner Ödön tervezte, ahogy az előcsarnok márványpadjait is, és ma már csak egy régi, megfakult fényképből és a leírásokból következtethetünk arra, hogy milyen volt a magyaros virágdíszítésű kazettás famennyezet, mielőtt fehérre mázolták. Emellett Lechner stílusa tagadhatatlanul felismerhető a homlokzat egyes részletein is.
A múzeum belsejében a kiállítótermekbe vezető lépcső pihenőjét megvilágító festői ólomüveg ablakot Árkádia címmel, Rippl-Rónai József tervei alapján Róth Miksa készítette. A további, színes üvegablakok a múzeum belső tereit megtervező Falus Elek iparművész munkái.
Mindezek a régi, részben eltűnt részletek arra szolgáltak, hogy a történeti múzeum ideájára felkészítsék a látogatókat. A múzeumot eredetileg is az első emeletre, a jobb oldali szárnyba tervezték, az utcai részt a kiállítótermek foglalták el. Ernst gyűjteményét tematikusan tizennégy teremben helyezték el, így lett Vezérek kora, Árpád-házi királyok, Vegyes ház, Hunyadiak, Mátyás könyvek, Török, Erdély, Petőfi, színészet/zene, művészet, írók, Ferenc József, 1848 és Habsburg terem.
A múzeum 1912 májusában nyílt meg Szinyei-Merse Pál kiállításával. Az Ernst Múzeumot a háború idején, átadása után pár évvel átalakították és benne az építőmesterek ötven ágyas hadikórházát hozták létre. Az intézmény egykori súlyát és szerepét jól szemléltetik a műtermek egyik első lakója, Zádor István grafikus, festő szavai:
“A nyitókiállítás után Kernstok Károly, Fényes Adolf, Iványi-Grünwald Béla, a francia impresszionisták, Ferenczy Károly és a magyar mesterek sorozat következett. Pólya Tibor gyűjteményes kiállításához a katalógus előszót Szép Ernő írta. Ebben az időben művészi rangot jelentett kiállítani az Ernst Múzeumban. A névsor is mutatja, hogy Ernst Lajosnak és barátjának, aki egyben a múzeum igazgatója is volt, dr. Lázár Bélának finom ízlése volt. Itt kiállítani egyet jelentett a művészi elismeréssel. És anyagilag is előnyös volt. Az itteni tárlatok társadalmi eseményszámba mentek. (…) Budapest kulturális központja volt az Ernst Múzeum.” (Esti Hírlap, 1962.02.25. 47. szám. Forrás: arcanum.hu)
Egykori lakók elmondása alapján Ernst Lajos az első emeleten lakott, fiával osztozva az egyik, utcára néző nagy lakáson, a szomszédjukban édesanyja. A műteremszint első lakói a tulajdonos baráti körébe tartozó Fényes Adolf és Zádor István voltak, később követte őket Iványi-Grünwald Béla, Kádár János Miklós, Bér Rudolf és más művészek.
Ernst szenvedélyes és csillapíthatatlan műtárgy vásárlásaihoz kölcsönöket vett fel, amelyekről a ház bejegyzésekben gazdag teherlapja tanúskodik. 1917-től évente kétszer aukciókat tartottak, de a húszas évek második felében jelentkező gazdasági válság ellene dolgozott. Amikor végleg eladósodott, megválni kényszerült a Nagymező utcai bérháztól. 1932-ben Almássy Kálmán gróf vette meg az épület felét, két év múlva pedig már az Országos Orvosszövetség Nyugdíjintézete lett a tulajdonos. Ernst Lajos 1937 tavaszán valószínűleg anyagi gondjai miatt követett el öngyilkosságot, holttestét április 24-én Ráckevénél találták meg. Gyűjteményét halála után két évvel, 1939-ben elárverezték, javát a magyarországi múzeumok vásárolták meg.
Az egykori Ernst Múzeum, ma Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a mozi helyiségeinek összevonásával jelenleg egy modern kulturális központ kialakításán dolgoznak, amely a Capa Központ eddigi feladatain kívül újakat is hivatott ellátni. A Capa Központ kiállításai jelenleg is látogathatóak. A bejárat feletti sávban ma is a velencei mozaikokból kirakott, kék háttérben aranyszínű keretbe foglalt ERNST MUSEUM felirat áll.
Felhasznált irodalom:
- Dávid Ferenc: Az Ernst Múzeum és a Tivoli Mozi a Nagymező utca 8-ban. In: Kismező, Nagymező, Broadway- Várostörténeti Tanulmányok. Szerk.: Kemény Mária, Budapest. p. 239-247.
- Róka Enikő: Nacionalizmus és modernizmus. Ernst Lajos gyűjteménye és az Ernst Múzeum. L’Harmattan Kiadó, 2013
- Budapest Főváros Levéltára XV. 17.d. 329. 29356. hrsz. 20. folio
- Budapest Főváros Levéltára XV. 17. e. 306. a. 2201. 1027 kisdoboz (1950-1990-ig)
A cikk elkészítéséhez a Budapest Időgép, a Hungaricana, az Arcanum, a Fortepan, a Mapire.eu adatbázisait használtam fel.
