Minden valamirevaló kastélyban van egy múzeum, amely bemutatja annak a történetét. Pláne, ha egy uralkodói székhelyről van szó. Ha az ember elmegy mondjuk Bécsbe, akkor természetesnek tartja, hogy megnézi a schönbrunni kastély vagy a Hofburg kiállítását. Az viszonylag közismert, hogy királyi palotánk nekünk is van a Várban. Ugyanakkor azt még gyakran a budapestiek sem tudják, hogy ebben is van egy tárlat, amely kifejezetten az épület múltját mutatja be. Többek között ez is szóba került a közelmúltban, amikor bejárhattuk a megújult palotatörténeti kiállítást a két kurátor, Farbaky Péter és Rostás Péter társaságában.
Zubreczki Dávid írása.
Három szint, három korszak
Augusztus 20-án ugyanis megnyílt a Szent István terem a Várban, ami hatalmas visszhangot váltott ki. Tele volt plakátozva vele a város, rengeteg platformon futott a hirdetése, sok helyen írtak róla és jó darabig hosszú sorok kígyóztak az Oroszlános udvaron, hogy megtekintsék. Még mostanában is napokra előre foglalják le a helyeket a látogatók. Ugyanakkor csak nagyon kevesen tudják, mi is ez valójában.
„Valami világra szóló nemzeti kincs, megszentelt emlékhely, amiről eddig nem is tudtunk?”
Vagy „már megint valami giccses, délibábos történelemhamistás?”
Természetesen egyik sem, viszont mindenképp egy csodaszép és fontos alkotás. A megértéséhez azonban a legjobb, ha kicsit megismerjük magának a királyi palotának a történetét – mégpedig az azt bemutató kiállításon. Ez ugyanis a Szent István teremmel együtt nyílt meg, csak ez utóbbival valahogy alig foglalkozott valaki. Pedig ez is igen izgalmas kezdeményezés. Sőt tulajdonképpen ennek köszönhetően születhetett újjá a szóban forgó díszterem is.
A kiállítás helye a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumának díszlépcsőháza. Ennek a szocmodern belső térnek a három szintjén (pince, földszint, első emelet) három különböző korszakot ismerhetünk meg. Merthogy – nagyon leegyszerűsítve a dolgot, elfeledve a sok közbülső fázist – három fénykora volt a palotának:
- egy gótikus-reneszánsz stílusú a török idők előtt,
- egy barokk a 18. században és
- egy historizáló az előző századfordulón (mely jelentős átépítésekkel ugyan, de ma is megvan).
A pinceszinten látható kiállítást már jóideje berendezték, itt a középkori királyi palota története elevenedik meg töredékekkel, emlékekkel és részben eredeti, helyreállított belső terekkel. Az egyik feliratos kő, kalandfilmbe illő, szinte már misztikus történetéről én is írtam korábban. Most a föld feletti szintek kerültek sorra.
A földszinten Buda 1686-os felszabadításától követhetjük végig az eseményeket a historizáló, Ybl-Hauszmann féle épületegyüttes megszületéséig. Az emeleten pedig a ma is ismert palota történetét ismerhetjük meg a 19. század végétől napjainkig. Ez utóbbi szinten látható a Szent István terem is. A két új kiállítási szintet, vagyis a palota újkori történetét a kiállítás két kurátora mutatta be: Farbaky Péter, aki a földszinti, és Rostás Péter, aki az emeleti tárlatért felelt.
Hogyan lett csillagvizsgáló a palotából?
A földszinti kiállítás azzal indul, hogy Budát sikeresen visszavívtuk ugyan a töröktől, de a Vár gyakorlatilag romba dőlt az ostrom alatt. Igaz, egy kis része még állt a középkori palotának, ami évtizedeken keresztül katonai parancsnokságként működött, de korabeli pompájából akkorra már nem sok maradt. Mária Terézia uralkodása idején döntöttek arról, hogy a királyi palotát újjá kell építeni. Ebben persze benne volt az is, hogy ezzel akarta maga mellé állítani a magyarokat: ugyan már fogadják el őt királyuknak akkor is, ha a Habsburg uralkodói férfiág tulajdonképpen kihalt.
A fenséges barokk palota meg is épült az 1700-as évek derekán. A duplakupolás, U alaprajzú épület a díszudvarral később mintája lett számos magyarországi kastélynak Gödöllőtől Nagytétényig. A kiállításon a bécsi Albertinából kölcsönzött képen tanulmányozhatjuk, hogy is nézett ki. Na meg a kihelyezett érintőképernyőkön, ahová még egy rakás információ van bezsúfolva a tervektől a 3D modellekig.
Szóval hosszú munkával elkészült a fényes palota, de a királynőnek esze ágában sem volt Budára költözni. Hogy elsimítsa a diplomáciai bonyodalmat, Raguzából (a mai Dubrovnikból) idehozatta a Szent Jobbot és a várkápolnában helyeztette el. Jelezve, hogy az uralkodó tulajdonképpen jelen van Budán.
Persze a hatalmas épülettel kezdeni kellett valamit. Előbb egy női szerzetesrend, az angolkisasszonyok rendháza lett, majd 1780-ban ideköltöztették az egyetemet Nagyszombatról. Ekkor történt talán a legfurcsább átépítés a házon: egy csillagvizsgálót alakítottak ki rajta. Nagyjából úgy nézett ki, mint az Egri Líceum híres tornya a camera obscurával.
Végül mégis használatba vette az uralkodói ház a palotát. I. Ferenc testvére, a liberális szellemű József nádor, „a legmagyarabb Habsburg” ugyanis itt rendezte be rezidenciáját. Ebben az időben pezsgő kulturális és szellemi élet folyt a palotában. Olyan nagyságok fordultak meg az udvarában, mint Haydn és Beethoven. A nagyvilági életre egy pompás étkészlet néhány darabja emlékeztet.
Az épületet többször is át kellett alakítani a következő évtizedekben, de az igazán nagy pusztulást az 1849-es ostrom jelentette. Korabeli felvételek szerint komolyabb kárt szenvedett az épület, mint egy évszázaddal később, a második világháborúban.
Ananászdamaszt az ún.kis trónteremből. Fotó: Tihanyi Bence /BTM
Az 1850-es években neorokokó stílusban alakították át a palota tetőzetét és belső tereit. Az úgy nevezett kis trónterem falkárpitjának azt a karmazsinvörös, selyem ananászdamaszt anyagot választották, melyet Ferenc József idején az osztrák udvarban is használtak. A kiállítás földszinti terében, a Mária Teréziát ábrázoló festmény mögötti falburkolaton látható ennek az udvari damasztnak a pontos rekonstrukciója, melyet egy német selyemgyártó manufaktúra készített a múzeum számára. Fehérre festett, aranyozott mintájú fafaragás fogja keretbe. Aki meg szeretné tapogatni a szövetet, megteheti, ugyanis erre a célra külön ki van helyezve egy minta az egyik fiókban.
A Habsburgok dicsősége
Ferenc József idején azután – nagyjából hasonló okokból, mint Mária Terézia esetében – ismét elhatározták, hogy egy hatalmas és látványos, egységes megjelenésű együttessé alakítják át a többször átépített, toldott-foldott palotát. Bizonyítani kellett, hogy a császár magyar király is, Buda (vagyis Budapest) pedig fontos királyi székhely. A régi barokk épületből csak az a szárny maradt meg, amelyben ma a BTM működik. Ennek lefedett belső udvara – az úgy nevezett barokk csarnok – idézi meg némiképp, milyen is volt egykor a homlokzata.
A nyugati szárnyat, melyben ma az Országos Széchényi Könyvtár működik, még Ybl Miklós tervezte, a többi részét – melyekben ma a Magyar Nemzeti Galéria található – Hauszmann Alajos. Elsőre érthetetlenül nagy épületkomplexum ez, melyre sokan szokták mondani, hogy csak a nagyzolásról szólt. Valójában azonban a kötelező reprezentáción túl gyakorlati szerepe is volt, hiszen egy hatalmas hivatal is volt egyben, rengeteg irodahelyiséggel, ráadásul számos poszthoz szállás is tartozott. Ezen kívül olyan funkcióknak is helyet kellett adnia, mint az istálló vagy mondjuk a mosoda.
Egy ilyen fejlesztés a 19. század végén még teljesen természetes volt egy uralkodói házban. Olyannyira, hogy Hauszmannt és Ybl Lajost európai körútra küldték, hogy tanulmányozzák a nemzetközi trendeket. Kíváncsiak voltak, hogy vajon a szecesszió (vagy ahogy akkoriban hívták, szubjektív stílus) megjelent-e már a királyi udvarokban. Egyúttal megbízást kaptak arra is, hogy vásároljanak dísztárgyakat, például a kandallókra, íróasztalokra. A palota néhány berendezési tárgya ki is van állítva, sőt némelyikükhöz fotó is tartozik. Így magunk is láthatjuk, hogy mondjuk voltak kis asztalkák, amelyeket eredetileg pálmatartónak használtak.
A tárgyak jelentős része azonban elkallódott. A második világháborúban el nem pusztult darabokat a német és az orosz katonák éppúgy megdézsmálták, mint a környék lakói. Még ma is bukkannak fel árveréseken innen származó eszközök, dísztárgyak.
Ám nem csak a berendezése volt különleges a palotának, hanem a belsőépítészete is. A gyönyörű termek sorából kiemelkedik három káprázatos helyiség, melyek a Magyar Királyság három fénykorát reprezentálták pompás külsőségekkel. Ez volt a sokat emlegetett Szent István terem mellett, a Hunyadi terem és a Habsburg terem. Vagyis a most rekonstruált enteriőr nem önmagában a szent király kultuszát erősítette, inkább azt bizonyította, hogy az építéskori uralkodó (Ferenc József) is épp olyan fontos, mint az államalapító volt. Ezeknek a termeknek gyakorlati funkciója nem nagyon volt, leginkább látványosságokként működtek. Meglepő módon már szinte a kezdetektől fogva megjelent bennük a turizmus: belépőjegy ellenében bárki megtekinthette.
A gyönyörű enteriőrök azután teljesen megsemmisültek a világháborúban, bár a szerkezetből sok minden rekonstruálható lett volna. A negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején nagy vita folyt arról, hogyan és milyen célra állítsák helyre a palotát. Ne feledjük, akkor még csak alig félévszázados épületről volt szó. Nem történelmi emlékként tekintettek rá, hanem úgy, mint ahogy mi most a hetvenes-nyolcvanas évek építészetére. Mondjuk a Nemzeti Galéria díszlépcsőházára, mely sokak szemében nem jelent értéket. A gyönyörű, késő historizáló díszítményeket leverték, egyedül az itt-ott megmaradt barokk díszítéseket tartották megmentésre méltónak – egy ilyen falfestmény ki is van állítva.
Az is kérdéses volt, hogy melyik palotakorszakot állítsák helyre. Kotsis Iván például egy letisztultabb, klasszicizáló házat képzelt el, az egykori csillagvizsgáló rekonstrukciójával. Ám Rákosinak konzervatívabb ízlése volt, ő azt mondta, maradjon a Hauszmann féle épület csak „el kell hagyni a felesleges díszeket”. Szóval a politikának köszönhetően maradhatott meg – legalábbis ilyen mértékben – a századfordulós palota.
Sok más idézet mellett ez is olvasható a kiállításon, ahol kapunk egy mintát abból is, hogy milyen volt a szocializmus éveiben az enteriőr. Ugyanilyen minta mutatja be az egyik falon, hogyan is nézhetett ki hajdan a Hunyadi-terem egyik fala, szép faborítással, az eredeti Benczúr-festmény körül. Sőt. Tulajdonképpen egy ilyen 1:1 arányú makettnek képzelték el annak idején Rostás Péterék a Szent István-terem rekonstrukcióját is, melyből azután később egy egészen komoly, nagyobb léptékű helyreállítás nőtt ki a Hauszmann Program keretében. Na de ez már egy másik történet, aki kíváncsi rá rá, annak ajánlom figyelmébe Zsuppán András rendkívül részletes elemzését a témáról.
Aki pedig a palota történetében mélyedne el jobban, az járja végig a Budapesti Történeti Múzeum kiállítását, a végén pedig kóstoljon bele, milyen is volt a palota fénykora.
