MOME hallgatók játékos városi projektjei – akiktől még jobb hely lehet a jövő Budapestje 

Formabontó napfelkelte néző szpot a Normafán, kreatív társasjátékok, randi növény ültetéssel – a Design szolfézs a MOME Design Intézetbe frissen felvett hallgatóinak első féléves programja, a munkák ennek keretében készültek. 

Az idei tervezési feladat – amelynek során szakonként vegyes csoportokban dolgoznak egy-egy probléma megoldásán – Budapestre fókuszált. A hallgatói csapatok mind egy-egy kerületet választottak, ahol alapos elemzés és kutatás után a megfogalmazott tervezői kihívásra adtak kreatív, játékos válaszokat.

Fotó: MOME

A Tervezés Módszertani modul oktatói arra voltak kíváncsiak, vajon a hallgatók hogyan látják a várost, milyen jelenségeket, problémákat fedeznek fel benne és ezekre milyen megoldásokat képzelnek el? A kipakoláson izgalmas volt látni azt a sokféleséget, ami a felvetett problémák és ötletek között volt. A A tervezés egy inspirációs héttel indult, ahol több, Budapesttel kapcsolatosan tevékenykedő szakember is mesélt a munkájáról, többek között Bozzai Kriszti, aki a Budapest Brand tevékenységéről, a város arculatáról prezentált, Ongjerth Dani, aki a Bartók és Margit negyedről beszélt valamint Koniorczyk Bori a Hosszúlépéstől.

Fotó: MOME

Barabás Henriett egy olyan látványos kültéri installációt tervezett, amely az amúgy várostervezési szempontból kihasználatlan területnek – a lépcsőnek – ad új funkciót, és még jól is néz ki. 

Formatervezési feladatom funkcionális elemek elhelyezése a budapesti éjszakában. Ennek helyszínéül az Attila útról nyíló Korlát utca lépcső-rendszerének egy szakaszát választottam. A tervezést megelőző felméréseim alapján ezeket a lépcsőket előszeretettel használják sportolásra, amely inspirációként szolgált a design megalkotásában. 

Fotó: MOME

Szitkay Csillag csapatával a Normafára álmodott meg egy olyan instállációt, aminek célja a napkelte helyének játékos meghatározása a horizontvonalon.

 Az installáción egy-egy hónap egy napját emeli ki. A két egymással szembe állított ív egyikén szemmagasságban elhelyezett lyuksor jelöli a napkelte helyeit. Ha az illető azon a napon a megfelelő időpontban az adott lyukba belenéz, láthatja a kelő nap korongját. A pontos meghatározást a látómező 2-3 napkorongnyi méretűre való szűkítése teszi lehetővé, melyet az installáció falának vastagságával érhetünk el. 

A budai hegyekben maradt Éger Csenge is, aki Planetica projektjével egy növényültetési lehetőséget talált ki randizó pároknak a Gellért-hegyre.

Szeretném elérni, hogy felfedezzék a hegyet és a számukra legkedvesebb ponton ültessenek el egy növényt. Ezzel nem csak megjelölnek, személyessé tesznek egy teret, hanem egy programot is kapnak hiszen egy növény folyamatos gondozást igényel. Az ültetéshez ideális növény az ostorménfa (Viburnum lantana), amely a dolomit kőzetű hegység őshonos faja. Ez a cserje nem nő túl nagyra, és nem szorul különleges gondozásra.

Fotó: MOME

Az ötletes társasjátékokban sem volt hiány. A VII. kerületbe stílszerűen egy ismerkedős, szociális társasjátékot, a 7. kerületi Tintázót találták ki a hallgatók (Juhász Barnabás Krisztián, Papp Veronika, Wirth Abigél, László Csenge).  

Szeretnénk a kreatív érdeklődésű fiatalokban feloldani azt a gátlást, ami megakadályozza azt , hogy új kapcsolatokat teremtsenek és segíteni abban, hogy könnyebb legyen megtenni az első lépést…az emberek számára egymás megismerése illetve az új kapcsolatok létrehozása járul leginkább hozzá, hogy sikeresnek érezzenek egy átbulizott estét. Játékunk ebben segít, de ismerősök számára is érdekes kérdéseket vet fel egymásról, míg kreatív elfoglaltságot nyújt a ragasztgatás és a rajzolás által. 

Fotó: MOME

Az V. kerület is kapott nem is egy, de azonnal kettő látványos társasjátékot Tamás Cintia csapatától. Az újragondolt dominó és Ki nevet a végén? pakk elemeit a kerület ikonikus épületei díszítik, amelyeket egy különleges, egy hotel tetején nyíló zöld kertben álló souvenir shopban értékesítenének.

Fotó: MOME

A munkám a Roofground nevet viselő projekt során készült el, amely Budapest V. kerületéhez köthető. A csapattal a kutatás során két dologra lettünk figyelmesek: a turisták és a helybeliek is kiemelték a városrész látványosságait, a gyönyörű kilátást. Viszont szinte minden a turistáknak és a fiataloknak szól, a kisgyermekes családok, illetve a középkorúak szórakozási lehetőségei korlátozottak. Emellett a zöld pihenőövezeteket is hiányolták. Ezek alapján egy olyan teret szerettünk volna kialakítani, ahol bárki nyugodtan megpihenhet, miközben élvezheti a kerületből nyíló panorámát. Ezért egy zöldesített, játszótérrel kiegészített tetőkert létrehozása volt a célunk... Az ajándéktárgyakon többek között a Parlament, a Lánchíd, a Gresham-palota, a Szent István Bazilika és a Magyar Tudományos Akadémia épülete is megjelenne. A játékszabály, a bábuk és a dobókocka mellett pedig egy kiskönyv is bekerülne a csomagba. Ennek mindenképpen edukatív szerepet szánnék – a segítségével minden helyszínről megtudhatnak néhány érdekes információt a játékosok (magyar vagy angol nyelven).

Fotó: MOME

Halóka Mirtill és csapata a VI. kerület éjszakai életével foglalkoztak, aminek egy igen különleges szegmensét emelték ki a Hajtsd magad VI. kerület projektjükben. 

Mi a Nyugati pályaudvaron eltöltött éjszakai idővel kezdtünk foglalkozni. Készítettünk kérdőívet és interjúkat. Ezekből kiderült többek között az is, hogy az emberek unatkoznak várakozás közben és, hogy jegyekből többnyire szemét keletkezik. Erre megoldásként találtam ki a jegyekből hajtható épületeket, amelyeket a VI. kerületből választottam ki és  sziluett szerű alakjukat megrajzoltam és a jegyekre nyomtatva meg is lehet őket hajtogatni… A hajtogatási útmutatókat a jegyen található QR kód beolvasásával érhetik el az emberek és ezen az oldalon érdekes információkat találnak a különböző épületekről. 

Fotó: MOME

Bárdi Dorina Barbara pedig a terveivel a téli hidegben alulhaszált teraszokat, loggiákat változtatná meg. A mobilis lapokból álló térelválasztó rendszer, amelyet tervezett, különösebb szakértelem nélkül felszerelhető lenne, amint hűvösebbre fordul az idő, és így télen is sokkal többrétű használatra alkalmas teret hozna létre.