A védett épület az ugye szép és régi. Kastély, templom, palota, vár. Az még csak-csak érthető lenne, ha időnként csökkenne a számuk Magyarországon, hiszen óhatatlanul előfordul, hogy egy szép régi ház egyszer csak hopp, összedől, vagy – ki tudja hogyan, de – véletlenül átépül egy háromszor akkora wellness hotellé és konferenciaközponttá. De az, hogy lehet, hogy egyre több van belőlük? Régi házakat nem lehet építeni, ne vicceljünk már! Nos erre a kérdésre is választ kapunk a Fugában nyílt Eklektikától a brutalizmusig, 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállításon. Meg még sok másra is.
Zubreczki Dávid írása.
Az első kérdésre maga a kiállítás ténye ad választ, hogy vajon él-e még a Fuga. Nagy Bálint, a hely motorjának halála óta, többen azon aggódtak, hogy tovább működik-e a budapesti építészeti élet egyik legfontosabb kiállító-, rendezvény- és találkozóhelye. Nos, igen! A Fuga továbbra is él, a nyári szünet után megkezdte az őszi szezont. A kiállításmegnyitó a hely szelleméhez méltón összművészeti produkcióval kezdődött. A tablók grafikusáról, Barta Gyöngyiről ugyanis a munka közben tudták meg a szervezők, hogy csellóművész is, úgyhogy felkérték, hogy játsszon is az alkotásai mellé. Klassz volt!
Persze egy kiállításon az sem mindegy, mi van a falakon. A tablókon rengeteg színes fotó mutatja be, hogy öt év alatt hány és hányféle új, izgalmas, értékes épületet kutatott fel és vont védelem alá a főváros. Mint Erő Zoltán, Budapest főépítésze elmondta, a rendszerváltás óta töretlenül folyik ez a munka, amelynek során évről évre újabb értékeket tárnak fel. A fővárosi szakemberek sokszor megelőzték az országos örökségvédelmet, például a két világháború közti modern, vagy épp a háború utáni építészeti értékek védelem alá vonásával. Szerinte már a hetvenes évek építészetére is viszonylag objektív rálátása lehet a szakmának – fél évszázad már elegendő távlat ehhez.
Véleménye szerint hármas feladatuk van, pontosabban lenne ezen a téren. Felkutatni és felmutatni a védendő értékeket, gondoskodni a jogi védelmükről és támogatni a megőrzésüket. Ez az utóbbi az, amire jelenleg nincs keret, bár Erő Zoltán bizakodik benne, hogy ez csak átmeneti állapot.
A bemutatott anyagot a Főpolgármesteri Hivatal Várostervezési Főosztályának munkatársai állították össze és fűzték fel egy szépen ívelő, logikus szálra. A védelem alá vont házakat kronologikusan követhetjük végig az eklektikától a brutalizmusig (pont ahogy a kiállítás címében ígérik), azon belül pedig nagyon szellemesen, tematikusan bontva.
Az első meglepetés az, hogy milyen iszonyúan gazdag Budapest épített öröksége. Túl az országos jelentőségű műemlékeken, meg a rendszerváltás óta eltelt három évtized alatt védelem alá vont értékeken, pusztán ez a „resztli” is kitenne egy városra való építészeti kincset. Ha csak ez a szűk maradék lenne Budapest épített öröksége, akkor is érdemes lenne ideutazni érte.
Már önmagában az is érdekes, hogy a látszólag agyonkutatott, mindenki által jól ismert, a főváros igazi karakterét adó historikus bérházépítészet is tud még újat mutatni. A kiállításon ugyanis láthatunk példát a Ráday és a Dohány utcából is olyan házakra, amelyek csak a legutóbbi időszakban lettek védettek.
Hatalmas tartalékok vannak a sokáig mostohán kezelt ipari építészetben. Ennek a megítéléséről sokat elárul, hogy némelyik épületnek sem az alkotóját, sem az építése évét nem tudjuk. Miközben a fővárosban álló, hatalmas, „kastélyméretű” alkotásokról beszélünk. Bevallom, mátyásföldiként is csak ezen a kiállításon értesültem arról, hogy az Ikarus gyár egyik – közelmúltban védelmet kapott – csarnoka még a huszadik század elején épült. Ezen a téren biztos sok meglepetés vár még ránk.
Előre haladva a korban és a kiállításon, a két világháború közti építészet következik, melyet az elképesztő sokszínűség jellemet. Iskolák, divatok és irányzatok versengtek akkoriban egymással, sőt, olykor acsarkodtak is egymás ellen. Sokan most is így tekintenek rájuk. Egyesek ma is csak a modern épületeket szeretik és lesajnálón legyintenek az akkori új historizmusra, míg mások szerint minden rossz forrása a Bauhaus, „ott siklott félre az egész magyar építészet”.
A fővárosi védelem nem kíván igazságot tenni, eldönteni melyik volt (lett volna) a helyes út. Budapest építészeti örökségének ugyanis épp ez a sokszínűség az egyik fő értéke, ezt kell tehát megőriznünk. Ennek megfelelően a Fugában látható kiállítás is a teljességet igyekszik bemutatni.
A képanyag egyik legszebb részét jelentik a korai modern villák, a nemrég múzeummá alakított Walter Rózsi-villa külön tablót kapott. Szintén saját tabló foglalkozik azzal az épületegyüttessel, amely a Magyar Jakobinusok terét keretezi. Érdekes, szép és fontos összeállítás ez, hiszen talán azok sem veszik észre ezeket, akik naponta haladnak el mellettük. (Sőt, talán azt sem, hogy az ott egy tér, aminek saját neve van.)
A kiállításon szépen végigkövethetjük, hogyan alakul át az art deco a modernbe, de mellettük megjelennek külön tablókon az új neobarokk és az új neoklasszicizmus közelmúltban védelem alá vont alkotásai. Olyan nagynevű – más stílusú alkotásaikról ismert – alkotók jelennek meg ez utóbbiakon, mint a Postapalotát tervező Sándy Gyula, vagy a modern építészként sikeressé vált Gerlóczy Gedeon.
Az egyik legizgalmasabb tabló ebben a korszakban az Útkeresés címet viseli. Árkay Aladár, Rimanóczy Gyula és Kozma Lajos művészete nagyon eltérő, de az itt bemutatott három házukat mégis összeköti valami. Teljesen kötöttségektől mentesen kísérleteztek, a legkülönbözőbb stílusok jegyeit illesztették össze izgalmas egésszé az expresszionizmustól a romantikán és a barokkon át az art decóig. Mintha ez a szellemiség reinkarnálódott volna a század végén a posztmodernben.
A kiállítás talán legfontosabb és legtöbb újat mutató része az utolsó szakasz: a háború utáni építészet. Itt néhol még tényleg „szűz havon járunk”, nem a maradékot, hanem a legjavát lehet bemutatni a védendő épületeknek. Ráadásul a felosztás is izgalmas, hiszen ennek a kornak még sokkal kevésbé kialakult a rendszerezése, mint a korábbiaknak.
Van még néhány épület, amely követi a háború előtti modernt, majd a következő tablón már a kötelező szocreál jelenik meg. Ez utóbbi szépen példázza, hogy az építészek akkor is tudtak értékeset, maradandót alkotni, ha „meg volt kötve a kezük”.
A magyar örökségvédelem szempontjából talán a budavári foghíjbeépítések védelme a legaktuálisabb és legjelentősebb lépés, ami megjelenik a kiállításon. Egyrészt mert valóban eredeti, izgalmas, világviszonylatban is egyedülálló munkáról van szó, ami az elmúlt években komoly veszélybe került. De külön tablót kaptak az épületdekorációk, a homlokzati anyaghasználatok, a „letisztult formavilág”, az Óbudai kísérleti lakótelep, a korszak ipari építészete és végül a brutalizmus is. Két ikonikus épület, az újpalotai víztoronyház (Tenke Tibor és Mentes Endre), valamint a Thököly úti OKISZ-székház (Mónus János) zárják a sort.
Mármint a kiállításon. Merthogy az örökségvédelem nem ér véget a hetvenes éveknél.
„Ez a legutóbbi merítés ugyan, de korántsem fedeztünk fel és vontunk védelem alá még minden értéket.” – mondta a megnyitón Erő Zoltán. Jelenleg is folyik a kutatás. Amin most dolgoznak a szakemberek, az még nincs itt, de ígéri, lesz folytatása ennek a sornak.
A kiállítás 2022 október 16-ig tekinthető meg a Fuga – Budapesti Építészeti Központban (V. Petőfi Sándor utca 5.), hétfő és kedd kivételével minden nap délután 2 és 7 óra között. A belépés díjtalan.
